Századok – 1965

Figyelő - Háborús bűnösök (Szabó Miklós–Sipos Péter) 328

FIGYELŐ 329 Totte Sjöberg, Ingemar Ejve és Erik Holm filmje elsősorban érzelmi hatásokat vált ki a nézőkből, s nem a nácizmus elemzése az elsődleges célja, hanem bűneinek bemutatása. A film első méterei a nürnbergi per vádlottainak portréit rajzolják meg. A Harmadik Birodalom vezető garnitúrája szívesen fényképeztette és fiimeztette magát hatásos beállításokban a szónoki tribünön, inspiciáló körúton vagy éppen tekintélyes külföldi személyiségek társaságában. Ez megkönnyítette az alkotók munkáját, és különösen jól sikerült Ribbentrop és Streicher egyéniségének jellemzése néhány találó felvétellel és mondattal. Azonban a dolog természeténél fogva nem sikerült mindenkiről egyénítésre, figurális elkülönítésre alkalmas anyagot összeválogatniok, ezért a szereplők arculata sok esetben elmosódott. A bántóan sematikus kísérőszöveg, egy kaptafára készített címkéivel és jelzőivel, még inkább aláhúzza a képanyag hiányosságait. A film a továbbiakban a nürnbergi vádpontok alapján taglalja a háborús főbűnösök felelősségét. A „béke elleni összeesküvés" vádjának bizonyítása során a tárgyaláson s ennek nyomán a filmen felidézték azokat a mozzanatokat, amelyek a második világháború kirobbanásához és kiterjedéséhez vezettek. A Wehrmacht megszállja a Rajna-vidéket, Hitler bevonul Bécsbe, ledőlnek a cseh állam határsorompói, német gépesített ezredek gördülnek a prágai Vencel-térre, a,,Panzer und Stuka"elv gyors győzelmeket hoz Lengyelországban, majd a nyugati hadszíntéren, a Luftwaffe éjjel-nappal bombázza az angol városokat, s végül — orvtámadás a Szovjetunió ellen. Az érintett témák puszta felsorolása is bizonyítja azokat a nehézségeket, amelyekkel itt az alkotóknak meg kellett küzdeniök. Miről számoljanak be s milyen részletességgel? Erre a kérdésre úgy válaszoltak, hogy mindenről adtak valamit, legalább egy fényképet vagy híradóból kivágott filmkockát. Ezért ezt a részt meglehetősen kapkodónak, helyenként felületesen illusztratívnak érezzük, még akkor is, ha figyelembe vesszük a film jellegét. Talán helyesebb lett volna a mozaikszerű kronologikus felsorolás helyett összefoglaló jellegű képet adni a német külpolitika módszereiről, a náci diplomácia stratégiájáról és taktikájáról. Persze e téren a nehézségek nyilvánvalóak. A valóban sorsdöntő események a diplomáciai színpad hátsó traktusában zajlottak le, ahová nemigen juthattak be a fotóriporterek és a filmhíradó munkatársai, sőt gyakran a gyorsíró és a tolmács is kívül maradt a tárgyalótermen. Ennek ellenére úgy véljük, hogy a film célkitűzéseit jobban szolgálta volna egy bizonyos szintetizáló törekvés. Eddig jórészt ismeretlen anyag tárja elénk a hadifoglyok sorsát a hitleri Németországban. A per második vádpontjának, a hadifoglyok elleni bűncselekményeknek a jelentőségét és a felelősségrevonás mélységesen igazságos voltát a hasonló tárgyú filmek közül ez a mű tárja fel legrészletesebben. A foglyok millióinak elpusztítása a nürnbergi bűnlajstrom egyik legborzalmasabb fejezete, amelyet megrázóan illusztrálnak a méteres hóban a szögesdrót mögött sűrű sorokban sötétlő tetemek és a tömegsírok hullahalmai. A vádirat harmadik pontja a faji üldözés bűnével terhelte a náci vezetőket. Nem újdonság számunkra a gázkamra, a krematórium, a csontvázzá aszott „Häftling" és a „kísérleti" műtétekkel eltorzított gyermek. De még ha tizedszer és századszor is látjuk a többtonnányi női hajat, amelyet mind emberekről nyírtak le, a többkilónyi aranyfogat, amelyet mind emberek szájából törtek ki, a többtízezernyi szemüveget, amelyet mind emberekről téptek le, akkor sem lehetünk fásultak e szörnyűségek láttán, mert vannak dolgok, amelyeket nem lehet „megszokni", vannak dolgok, amelyek felett nem lehet „napirendre térni". . . Amikor a négy nagyhatalom főügyészei fejükre olvasták a világtörténelem legnagyobb tömeggyilkosságát, a vádlottak arcán megjelent a félelem, — de nem a bűntudat, a megbánás, hanem pőre gyávaság. A film legérdekesebb részei magát a nürnbergi proceszszust mutatják be. Eddig még nem látott filmkockák idézik fel magát a tárgyalást és az ítéletek végrehajtását. A legmesteribb ötlet, amely nem pusztán a jól kiaknázható anyagot, hanem a rendezői tehetséget dicséri — a vádlottak viselkedésének bemutatása a per folyamán. Ahogyan a vádbeszédek felsorolják Göring, Ribbentrop, Keitel, Hess és társaik bűneit — mintegy ez a kísérőszöveg —, úgy látjuk, hogyan reagálnak az elhangzottakra. Az egykori operatőr ügyessége minden jellemző fintorukat, hunyorításukat, gesztusukat megörökítette. A néző szinte el sem akarja hinni, hogy ezek a szánalmas figurák nem is olyan régen a büszke Reich rettegett miniszterei ós tábornokai, gauleterei és ideológusai voltak, élet és halál urai Európában. A film nagyon helyesen nem törekszik arra, hogy szájbarágó didaktikával, bombasztikus frázisokkal győzze meg a nézőt. Alkotói mégis bizonyosak lehetnek abban, hogy az általuk bemutatott tények szuggesztív ereje minden szólamnál hatékonyabban sugallja munkájuk tanulságát: soha többé nem szabad megismétlődniök a fasizmus gaztetteinek. Szabó Miklós—Sipos Péter