Századok – 1965

Történeti irodalom - Aranyossi Magda: Lázadó asszonyok (Ism. Tömöry Márta) 285

.286 TÖRTÉNETI IRODALOM A továbbiak során foglalkozik azzal, hogyan kel versenyre a szervezkedés terén elindult munkásnőkórt az egyház, elsősorban a Franciaországból kiűzött, s nálunk az államhatalom részéről is támogatott szerzetesrendek jótékonysági intézményeivel, majd a keresztényszocialista szervezetek létrehozásával, hogy behálózza, leszerelje a szervezkedés szükségét megértő munkásnőket. De bemutatja a szociáldemokrata párton belül jelentkező megalkuvó szárny kialakulását, a nőmozgalommal szemben formálódó helytelen álláspontját, s az opportunizmus elhatalmasodásának jelét abban is látja, hogy a szépen induló munkásnőmozgalmat nem támogatja, hanem igyekszik visszatartani, a gazdasági harc terére korlátozni. — A könyben felsorakozó tényanyagból azonban azt látjuk, hogy a nőmozgalom erőre kapott, önálló szervezet alakítására került sor. Ennek első jele az egyelőre csendben, titkosan összehívott, Cipőfelsőrészkészítőknél tartott értekezlet (1903. február 12—13.), de 1904-ben a Belügyminisztérium is kénytelen jóváhagyni a megalakult Magyarországi Munkásnők Egyesülete alapszabályait. Az egyesület a nők kulturális felemelését tűzi ki célul — szerző ebben is a párt opportunista irányítását látja. — A nőmozgalmat nem lehet letörni, megállítani. 1904. március 1-óvel indul a Nőmunkás c. hetilap, azzal az indokolással, hogy olyan nagy a szervezett s érdeklődő munkásnők száma, hogy azokkal a kapcsolatot élőszón keresztül már tartani nem lehet. Az 1905-ös évben sok a nőaltció: március 15-én a Vigadóban tartják nagygyűlésüket; megkoszorúzzák testületileg Petőfi szobrát; április 23 — 24-én összehívják most már nyilvánosan az első országos értekezletüket, melyen 9 tagú szervezőbizottságot hoznak létre, a vidékiek jobb szervezéséért; bizalmi-testületet választanak, szakmánként 2 — 2 taggal; a Népszavához levelezőt delegálnak; s a propagandamunka fontosságát kiemelik, így 1905-től 2 komoly szervezete is van már a mozgalomnak, a Magyarországi Nőmunkások Egyesülete és az Országos Nőszervező Bizottság. A szerző által felsorakoztatott adatokból, eseménysorból azt is megállapíthatjuk itt, hogy a nemzetiségi területeken is eredményes szervezőmunkát folytatnak. A nagy nemzetközi jelentőségű eseményről sem feledkeznek meg: 1905. október 8-án, majd december 31-én a két szervezet üdvözli az orosz munkásnők forradalmi harcát. A jól jellemzett mozgalmi lendületet ezután a szociáldemokrata pártvezetőség — írja a szerző — lefékezi, más irányba tereli a választójogi harccal, s ezzel a harcos mozgalmat egyhelyben topogássá változtatja. A következőkben taglalja a pártnak a nőmozgalom terén elkövetett mulasztásait, s annak tudja be, hogy a szervezett nők száma ezután fogy, pedig — írja — kiváló erők álltak volna rendelkezésére. Egész sor ilyen munkásnő nevét sorolja fel. — A következő fejezetben a nőnap kérdése és az imperialista világháború veszélye elleni hare taglalására tér át. Megemlíti a II. Internacionálé 1907-es stuttgarti, majd 1910-es koppenhágai kongresszusát (Clara Zetkinnek figyelmeztetését az opportunizmus veszélyével szemben, s az első [1910-es] nemzetközi nőnapra vonatkozó felhívását); az 1907-es stuttgarti nőkongresszust. Majd újból megállapítja, hogy a magyar nőmozgalom az Országos Nőszervező Bizottságon keresztül, annak „engedelmes vezetőségével" lelassítja a harcos nőmozgalmat. Ennek egyik jelekónt említi, hogy a nemzetközi nőnapot először csak 1914-ben ünneplik. A nőmozgalom hibájaként hozza fel a háború elleni harc hiányát is. — 1908-tól az imperialista háború veszélye fennállott, de az egymásután következő nőkongresszusokon erről a veszélyről — kivéve az 1908-ast — meg sem emlékeztek, s nem szóltak a kapitalizmus elleni tudatos forradalmi harcról sem. A következő fejezetben jó rajzát adja a háború kitörése után egyre inkább megnehezülő munkáséletnek, mely mindjobban nélkülözi a férfiakat. De sem az Országos Nőbizottság, sem a Népszava, s maga a párt sem — mint egyéb más szervezetek, egyesületek sem — nem tesz lépéseket a háborús veszély ellen. A nőszervezetre vonatkozóan ezt a tényt különösen elítéli, mondván, nemhogy ellene fordult volna a háborúnak, hanem egyenesen „eltitkolta a veszélyt" a munkásnők előtt. 1905-től, új fejezetben, a nők spontán háborúellenes megmuzdulásaiból sorol fel jó tucatnyit, amelyek elsősorban a dráguló élelmiszerek, de a gyárak pénzbírságai, a női gyárfelügyelet stb. miatt következtek be, s felsorolja a követeléseket: a gyermekmunkásoknak könnyebb munkát, csecsemőotthonokat, nagyobb bért, a hadisególyek időbeni fizetését stb. kérik. A 9. fejezet a háború ellen meginduló harcot taglalja — időpont nélkül (ugyanis „Ebben az időben"-nel kezdődik a fejezet), csak később tudjuk meg, hogy 1916-ban vagyunk, amikor a szociáldemokrata párt is kezd már a békéről beszélni, — s általában a Monarchiában megindulnak a béketapogatódzások. Itt hibáztatja a pártot azért, mert nem tájékoztatta a tömegeket a háborúellenes zimmerwaldi megmozdulásról, annak 1915- s 1916-ban tartott konferenciáiról, Lenin 1916 szeptemberi beszédéről. — A kivezető utat a nőmozgalom számára is az 1917 — 19-es évek hozzák. 1917-ben a nőmozga-