Századok – 1965

Történeti irodalom - Kerekes Lajos: Anschluss 1938. Ausztria és a nemzetközi diplomácia 1933–1938 (Ism. Incze Miklós) 264

.264 TÖRTÉNETI IRODALOM 7. A kormányzó-blokk most már a finánctőke vezetése alá kerül, bár az arisztokrácia szerepét s a vele kapcsolatos feudális félabszolutisztikus maradványokat megőrzik. Az imperializmus megjelenése — vonja le végkövetkeztetését a szerző — meggyorsította a Monarchia gazdasági szétesését. Jurij Krizek munkájának részletes ismertetése során már kiderült, hogy végkövetkeztetései közül melyek azok, hol a bizonyítás elégtelensége vagy elvi álláspontjának egyoldalúsága miatt nem tudok egyetérteni. Befejezésül csak ismételten hangsúlyozni kívánom, a rendkívül nagyjelentőségű tudományos munka igen alapos képet ad a monopolkapitalizmus századforduló utáni kibontakozásáról, az Osztrák-Magyar Monarchia háborúelőtti gazdasági rendszeréről, de azon nézetét, mely szerint ebben az időben az imperializmus mindinkább parazitává vált, s ezért egyoldalúan gátolta a termelőerők fejlődését, azon felfogását, mely szerint a Monarchián belül a gazdasági ellentétek — jóllehet tudjuk, hogy a politikai ellentéteknek van gazdasági alapjuk — az adott gazdasági kereteket tarthatatlanná tették volna, számunkra nem tudta meggyőzően bizonyítani. RINKI GYÖRGY KEREKES LAJOS: ANSCHLUSS 1938 AUSZTRIA ÉS A NEMZETKÖZI DIPLOMÁCIA 1933-1938 (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1963. 407 I.) Kerekes Lajos monográfiája értékes gyarapodása marxista egyetemes történeti Irodalmunknak. Témája: Ausztria és a nemzetközi diplomácia Hitler németországi hataiomrajutásától az Anschluss megtörténtóig — érdekfeszítő, történeti tanulságai elevenen hatóak. Nem is lehet másképpen, ha a legújabb kor bonyolult diplomáciatörténeti problémáihoz a marxizmus— leninizmus elméletével és módszerével közelít a történetkutató, különösen ha a téma feldolgozása olyan kérdés kapcsán vet fényt a második világháborúhoz vezető folyamatra, amely hazánk történetével szoros kapcsolatban állott, s amelynek alakulására — ha természetesen nem is döntően — az ellenforradalmi rendszer uralkodó osztályainak, vezető politikusainak a törekvései is hatással voltak. A téma természetéből következik, hogy megfelelő feldolgozása a második világháborúhoz vezető egész folyamat jobb megértését — reális politikai megítélését — is segíti, s az ilyen értelmű összkép politikai tudatformáló hatása nem lebecsülendő. Ugyanakkor a nemzetközi diplomáciatörténeti irodalmat a monográfia olyan értelemben gazdagítja, amilyen témamegvilágításhoz a magyarországi forrásanyag — a magyar külügyminisztériumi iratanyag — hozzájárulhat. Emellett az alapvető forrásanyag mellett — a Deutsches Zentralarchiv Potsdam iratait is hasznosítva — a szerző a diplomáciatörténeti forráskiadványok, a témával foglalkozó, vagyatémát érintő, külföldön megjelent legfontosabb monográfiák, tanulmányok, a memoárirodalom és a háborús főbűnösök nürnbergi pere nyomtatásban megjelent anyagának alapos ismeretében dolgozza fel az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása nyomán keletkezett Anschluss-problémát. Ez a kérdés a Párizs környéki békéket követő időszak egyik bonyolult, sokfelől és sok irányban vitatott problémája volt. Erdeme a szerzőnek, hogy — szemben azzal a hamis, történetietlen beállítással, amely az 1918-tól időnként jelentkező, különböző tartalmú Ansehluss-törekvéseket egybemossa ós azonosnak veszi — kimutatja a különböző időszakokban fellépő Anschluss-elképzelések eltérő jellegét, tartalmát és funkcióját. A Monarchia összeomlása ós felbomlása után — főként a területredukció következtében rendkívüli gazdasági nehézségek nyomán — kevesen bíztak a független Ausztria létjogosultságában, a Németországhoz való csatlakozást tekintették sokan a járható útnak. A Grossdeutsch irányzat 1918 őszén az Anschluss mellett foglalt állást. Az osztrák monopoltőke egy része ugyanis az új körülmények között kételkedett Ausztria középeurópai hatalmi-gazdasági befolyásának visszaszerzési lehetőségében, s Németország és Ausztria monopoltőkés és militarista köreinek forradalomellenes szövetkezési alapját kereste az Anschlussban. A volt udvari körök, a magas klérus és a tisztikar, a katolikus arisztokrácia — keresztényszocialisták ós legitimisták — az előbbiekhez hasonlóan, mélységesen antidemokratikus beállítottságúak voltak, de az állami függetlenség eszméjének a hivei, ellenezték tehát az Anschlusst — a Habsburg-Monarchia visszaállításának (vagy a Bajorországgal alakítandó dél-német katolikus monarchia létesítésének) reményében.