Századok – 1965

Vita - Az Osztrák-Magyar Monarchia történeti problémái 1900–1918. 206

AZ OSZTRÁK-MAGYAR- MONARCHIA TÖRTÉNELMI PROBLÉMÁI 223 kivívására az osztályharcos tömegmozgalmak erőit. Mindezek a kérdések a világháború alatt még kiélezettebben jelentkeztek. A történeti körülmények az utóbbi lehetőség realizálását segítették elő, de ez nem jelenti azt, hogy a -történetíró figyelmen kívül hagyhatja azon tényezők ós okok vizsgálatát, amelyek a másik lehetőséget: a Monarchia megdöntésének a munkásság vezette demokratikus formáját s az azt követő szocialista átalakulást meghiúsították. A román referátum mellőzi a szociális és nemzeti tömegmozgalmak vezetésének kérdését. H. Lemke (NDK) Galícia problémáival foglalkozott. Itt ütköztek elsősorban a Monarchia és Oroszország érdekei, s ez a körülmény a területet tűzfészekké változtatta. Oroszország az ortodox ukrán lakosság körében irredenta mozgalmat igyekezett szítani, a Monarchia ezzel szemben a görögkatolikus ukránokra kívánt támaszkodni. Ez a lengyelekkel szemben feszültségekre vezetett. A háború alatt felvetődött terv, hogy Galíciából külön koronatartományt alakítsanak, a lengyelek ellenállásába ütközött. 1916-ban a németek elvetették az osztrák-lengyel megoldást, s Bécsben ekkor feladták a lengyel területek megosztásának tervét, hogy majd Breszt-Litovszk után vegyék elő ismét. Molnár Erik akadémikus azt a kérdést vetette fel, hogy mi az oka annak, hogy az oroszországi forradalom után megmaradt a különböző nemzetek együttélése, míg a Monarchia esetében nem. Az okok sokaságából egyet ragad ki: s ez a két ország szociáldemokrata pártjainak különböző politikája. Az oroszok, Lenin és a többi vezetők elismerve a népek önrendelkezési jogát, azt várták, hogy a felszabadult népek felismerik egy nagy, szocialista alapon álló népközösség előnyeit. Az osztrák párt ezzel szemben — bár igyekezett összefogni az összes nemzetiségeket — nem ismerte el az önrendelkezés jogát, s egy átalakított Ausztria mellett foglalt állást. A kulturális autonómia programja nem elégíthette ki a nemzetiségeket. A magyarországi szociáldemokrata párt sem ment el a teljes önkormányzat programjáig. Mindennek következtében a nemzetiségi dolgozó tömegek polgárságuk befolyása alá kerültek, s a Monarchia helyébe nem szabad nemzetek szövetsége, hanem sok önálló állam került. M. Zöller (NDK) a cattaroi felkelés jugoszláviai vitájáról emlékezett meg: felvetette a „zöld káder" értékelésének kérdését is. A háború alatt, majd Bulgária kilépésekor ismét felvetődött a trializmus terve, de Wekerle hevesen ellenezte azt. Bányai László (Románia) véleménye szerint a Monarchia felbomlásának alapvető oka az volt, hogy a hozzátartozó népek nem kívánták fennmaradását. Nyugaton újabban idealizálják a Monarchiát. Ez ellen lépett fel 1960-ban Zwitter professzor, a stockholmi történészkongresszuson. Az állítólagos internacionalista felfogás ott kudarcot vallott, ezen a konferencián azonban újból felvetődött. 1918-ban a kettős elnyomás alatt szenvedő népek az önállóságot választották, a forradalmat a munkások és a katonák indították meg. Bár a szocialista forradalom ekkor nem valósult meg, a dolgozó tömegek mindenütt együttéreztek a Magyar Tanácsköztársasággal. A nemzeti felszabadulásra szükség volt, hogy sor kerülhessen a szocialista átalakulásra. A román referátummal kapcsolatos bírálatok, főleg Túrok professzoré, elősegítik a hibák kijavítását, a Monarchia felbomlása utáni időkre vonatkozó észrevételek azonban nem tartoznak ennek a konferenciának a körébe. H. Mommsen (NSzK) tiltakozott az ellen, hogy a német konzervatív történészek véleményét általánosan jellemzőnek tartsák a német történetírásra. A fiatalabb történészek nem tekintik a Monarchiát ideális alakulatnak, mert az valójában nemzetekelőtti államszervezet volt. Általában egyetért Túrok professzorral, de nem helyesli azt az állítását, hogy a nemzeti kérdést kívülről vitték be a munkásmozgalomba. Az osztrák szociáldemokrácia programja kifogástalan volt, de formálisan hangoztatott internacionalizmusa a más nemzetiségűeknek kárára volt. Nagyobb figyelmet kell fordítani a munkásmozgalom és a nemzeti kérdés összefüggéseire. Azt is meg kell vizsgálni, hogy a Monarchia a szükséges átalakítások után produktív formát vehetett volna-e fel. H. Steiner (Ausztria) felszólalásában hangsúlyozta, hogy a Monarchia központi problémája a nemzeti kérdés volt. Kiderült ismét, hogy e munkában ismét csak a kezdeteknél tartunk. Szót emel a marxista klasszikusok nem helyénvaló idézgetése ellen; ők sok kérdést nem mint történészek, hanem roint politikusok tárgyaltak, s egyes megállapításaikat is ekként kell értékelnünk. Szükség lenne az ausztromarxizmus behatóbb vizsgálatára. Hangoztatja, hogy nem Renner vagy Otto Bauer nézetei okozták a munkásmozgalom nemzeti megoszlását. Tény, hogy az osztrák szociáldemokrácia nem talált elfogadható megoldást a Monarchia megmentésére. Ilyen lehetőség azonban lenini elvek alkalmazása esetén sem lett volna; mások voltak a harc objektív feltételei. Havránek (Csehszlovákia) szerint nem szabad azonosítani az államot és társadalmat. Az állam korántsem volt mindenható, a társadalom fejlődése viszont rendkívül egyenetlen volt. Bizonyos például, hogy egy prágai cseh munkás több bért kapott, mint