Századok – 1965

Vita - Az Osztrák-Magyar Monarchia történeti problémái 1900–1918. 206

AZ OSZTRÁK-MAGYAR- MONARCHIA TÖRTÉNELMI PROBLÉMÁI 221 passzív román burzsoázia is. Ebben a széles egységfrontban küzdelem folyt a demokratikus és reakciós erők között. A Román Nemzeti Párt reakciós jobb szárnya által a munkás- és parasztmozgalmak elfojtására behívott román csapatok megérkezéséig a haladó forradalmi erők voltak Erdélyben túlsúlyban s az ő álláspontjukat fejezte ki az 1918. december 1 -i gyulafehérvári nemzetgyűlés határozata is, amely még a román csapatok megérkezése előtt zajlott le, s a forradalmi tömegmozgalmak tetőpontja volt, amelyen az elnyomott román nép jutott szóhoz és mondta ki az egyesülést Romániával, s leszögezte egyben az új állam demokratikus alapelveit is. 1918 decembere után azonban egyre jobban kiütköztek a román nemzeti mozgalom reakciós burzsoá vonásai. A szociáldemokrata vezetők egy részének árulása és kapitulációja, a haladó polgári erők gyengesége és következetlensége lehetővé tette, hogy a bevonuló román csapatok és a polgári-földesúri román kormány segítségével az erdélyi román burzsoázia reakciós szárnya kerekedjék felül, ós meghiúsítsa az egyesülés forradalmi-demokratikus jellegű végrehajtását. KatusLászló,,A nemzetiségi kérdés gazdasági és társadalmi alapjairól Magyarországon az első világháború előtt" címmel t artott referátumot. A magyarországi nem magyar népek körében a korabeli regionális statisztikai felvételek tanúsága szerint mutatkozó nagy gazdasági fejlődésbeli szintkülönbségeket a természet-földrajzi adottságok és a történeti előzmények mellett a referátum elsősorban a Monarchia dualista berendezéséből eredő gazdasági struktúrában és annak spontán gazdasági kihatásaiban jelöli meg, amelyek objektíve a nem magyarlakta területek zömének hátrányára érvényesültek. A magyar uralkodó osztályok kifejezetten nemzeti szempontú gazdaságpolitikája csak másodrendű szerepet játszott, s korántsem járt a szubjektív nacionalista szándékoknak megfelelő eredménnyel. A századforduló táján e népek körében is meggyorsult a tőkés fejlődés, e korábban főként paraszttársadalmak fokozatosan felbomlottak; vezető rétegévé a korábbi értelmiségiek helyébe a középburzsoázia nyomult. E főként bankburzsoázia megerősödése és vezetőszerepe volt a nemzeti mozgalmak új, polgári demokratikus jellegű irányzatának egyik legfontosabb társadalmi motívuma. A nemzetiségi társadalmakban az osztályellentétek mégsem bontakozhattak ki egészen; az uralkodó osztályok funkcióját a nemzetiségi területeken is a magyar nagybirtokosok és az osztrák-magyar nagytőke képviselői töltötték be. Ennek folytán a nem magyar népek vezető középosztálya érdekelve volt nemcsak a nemzeti mozgalom vezetésében, hanem az egész Monarchia demokratikus átalakításában is. A nemzeti mozgalmak új szakaszának kibontakozásával egyidejűleg jelentkeztek nem magyarlakta területek ipari és agrárproletariátusának szocialista jellegű mozgalmai is, a két mozgalom azonosítása azonban egyáltalán nem indokolt. Ezek a mozgalmak ugyanis internacionalista alapon szerveződtek, nem a polgári nemzeti célkitűzésekért, hanem a proletariátus osztálycéljaiért, a társadalmi forradalomért harcoltak. A két szervezetileg és célkitűzéseiben elkülönülő mozgalom között létrejöhettek ideiglenes kapcsolatok, mert azonos ellenféllel álltak szemben. A Monarchia demokratikus átalakításának főerejét kétségtelenül a magyar és nem magyar proletariátus adta, abban azonban, bogy ez az átalakulás az adott formák közt ment végbe, nagy szerepet játszottak bizonyos külső tényezők is. M. Gross (Jugoszlávia) korreferátumában a horvátországi nemzeti kérdés főbb szempontjaira hívta fel a figyelmet: a horvát terület széttagoltsága Ausztria és Magyarország között, Horvátország a leginkább elmaradott terület a Monarchiában, ugyanakkor közjogi tekintetben gazdasági erejét messze felülmúló súlyt képvisel, fejlődésére nagy befolyással van az osztrák-német és magyar uralkodó osztályok közötti versengés. A délszláv eszme s a horvát nemzeti mozgalom egyéb irányzatai, a szerbekkel való kapcsolatok kérdése stb. — mind ezekre a gazdasági-politikai alapokra épültek, kihatottak azoknak a vitáknak, elképzeléseknek alakulására, amelyek a délszláv kérdés Monarchián belüli vagy kívüli megoldását kutatták. M. Turok-Popov (Szovjetunió) hozzászólásában rövid áttekintést adott a mai nyu

gati historiográfia reakciós irányzatairól, amelyek idealizálják a volt Monarchiát, a népeket összefogó pozitív jelentőségű államhatalomnak tekintik. Kiemeli B. Kann: A study in integration and disintegration című munkáját, amely a Monarchiát a nyugateurópai integráció modelljének tekinti; ezzel szemben a bolsevik Oroszország a negatív példa. A reakciós történészek állásfoglalásával szembe kell szegeznünk a mi felfogásunkat. Ezen a téren csak kevés történt eddig. A román történészek referátumáról szólva megállapította, hogy komoly feladatot kellett megoldaniuk, de nehéz is volt a helyzetük, minthogy nehéz dolog nemzetközi kérdést nemzeti alapról megoldani. Az első világháborúban a Monarchia előtt gyakorlati-