Századok – 1965
Vita - Az Osztrák-Magyar Monarchia történeti problémái 1900–1918. 206
212 AZ OSZTRÁK-MAGYAR- MONARCHIA TÖRTÉNELMI PROBLÉMÁI 212 1880-as évektől kezdve politikai befolyása növekedőben volt. A XX. század elején az Osztrák-Magyar Monarchia bulgáriai politikáját Németország közelkeleti politikájának rendelték alá. N. Nikov (Bulgária) a Monarchia és Bulgária első világháború alatti kapcsolatait ismertette. A bolgár külpolitika legfőbb célja 1913 óta a bukaresti béke revíziója volt, a kormány háborús irányvételét azonban a tömegek nem követték, s a hadihelyzet is bizonytalan volt. Ha az antant nagyobb katonai sikereket ér el, Bulgária nem a központi hatalmak, hanem az antant oldalán lépett volna be a háborúba. Kosáry Domokos az Osztrák-Magyar Monarchia történeti problémáinak nacionalista felfogása ellen emelt szót. A nacionalista polgárság a nemzetállamok alakulását öncélként, pontosabban a történeti fejlődés végső céljaként fogta fel. A mi feladatunk az, hogy a nemzeti fejlődés pozitív vonatkozásai mellett bíráljuk hibáit, korlátait, nemkülönben a nacionalizmus továbbélő ideológiai maradványait is. A polgári integráció sem tud megfelelő választ adni a Monarchia történeti kérdéseire: idealizálja, a nemzetekfeletti államalakulat első megvalósulási formájának fogja azt fel. A valóságban a Monarchiában az osztrák-német s a magyar uralkodó osztályok hegemóniája érvényesült s az elnyomott többi népek nem tudták kellőképpen kifejleszteni nemzeti létüket, kultúrájukat. Ami a mai magyar történetírásnak a Monarchia történeti kérdéseivel kapcsolatos álláspontját illeti, az utóbbi években itt nagy vita bontakozott ki. A vitára az adott alkalmat, hogy bár marxista történetírásunk szembehelyezkedett a magyar nacionalizmus reakciós tradícióival, főként annak 67-es válfajával, a magyar nacionalizmus másik válfajával: a függetlenségi párt képviselte felfogással szemben még nem oszlatott el minden illúziót. Ha a második világháború alatt a marxista történészek a hitlerizmussal szemben a magyar függetlenségi tradíciókat is mozgósítani törekedtek, ez politikailag helyes volt. Ez azonban nem lehet alap arra, hogy a magyar nacionalizmus kritikai elemzését ma egyoldalúan oldjuk meg. Nekünk most az a feladatunk, hogy a magyar nacionalizmusból származó hibákat és illúziókat felszámoljuk. Komjáthy Miklós az első világháború alatti közös minisztertanácsi jegyzőkönyvek kiadásával kapcsolatos tapasztalatait ismertette. Véleménye szerint a válság egyik oka az volt, hogy az államapparátus teljesen elmaradt az élet támasztotta követelményektől. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a külügyek intézésének a Monarchiában nem volt olyan parlamenti ellenőrzése, mint más államokban — nyilván a dualista rendszer következtében; nem volt parlamenti ellensúly. így a bosznia-hercegovinai okkupáció és annexió kérdését csak egészen szűk körben tárgyalták meg, s így volt ez a háborúbalépós kérdésében is. Dr. H.Lemke (NDK) vitatkozott azzal az állítással, mintha a német—osztrákmagyar szövetségben egyoldalúan Németországé lett volna a vezető szerep. A bécsi és budapesti politikusok gyakran a leghatározottabb német követelésre sem engedtek álláspontjukból. így volt ez Románia megtartása vagy a Szerbiával és Montenegróval kötendő fegyverszünet kérdésével is. Hasonló volt a helyzet a lengyel kérdésben is, amelyben csak a Bruszilov-offenzíva hatására következett be változás. Nem helytálló az az állítás sem, mintha a Nationaler Verbandban egyesült pártok működésót Németországból irányították volna. Német részről támogatták az erősebb centralizációt követelő politikusokat, de 1916-ig semmiféle eredményt sem tudtak elérni. Olyan nézetek is vannak, hogy tulajdonképpen a gyengébb Osztrák-Magyar Monarchia kényszerítette rá akaratát az erősebb Németországra. Itt a német kormány lengyelellenes politikájának osztrák oppozícióját szokták megemlíteni, amely — belpolitikai okokra hivatkozva — eredményt ért el a német kormánynál. Véleménye szerint a politikusok Bécsben és Budapesten egyaránt abban a helyzetben voltak, hogy érvényesítsék nézeteiket, s így nem helytálló az a felfogás, hogy a németek diktálták volna a politikát. K. B. Vinogradov (Szovjetunió) zárszavában utalt arra, hogy a résztvevők az alapvető kérdésekben egyetértettek. Az Olaszország és a Monarchia közötti viszony kérdésében egyetért Valianival, de az még további precizirozásra szorul. Olasz megnyilatkozásokból kitűnik, hogy Olaszország hadbalópésót nem Pétervárról, hanem Londonból szorgalmazták. A boszniai válság tekintetében egyetért Oteteával, Gondával szemben azonban úgy véli, hogy az expanzió tekintetében az Osztrák-Magyar Monarchiát helytelen szembeállítani Németországgal. Diószegi azon állításával, hogy Goluchowski arra törekedett, hogy Oroszország külpolitikáját kelet felé terelje, egyetért, de nézete szerint e politika nem volt annyira passzív, mint amilyennek Diószegi ábrázolja. Amit Tokody a pángermán mozgalomról írt, azt a Szovjetunióban is ismerik ós nagyra becsülik.
