Századok – 1965
Közlemények - Ladányi Andor: A Tanácsköztársaság felsőoktatási politikájának kérdésihez 152
A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG FELSŐOKTATÁSI POLITIKÁJÁNAK KÉRDÉSEIHEZ 155 munkában. A régi rendszer szűkkeblűsége, tudományos kutatásoknak szinte szántszándékos elhanyagolása ilyen intézet felállításának még lehetőségét sem adta meg."16 Vadász Elemér visszaemlékezéseiben leírja, hogy: „Régóta vártuk az új idők hívó szavát, érthető, hogy teljes hittel, meggyőződéssel csatlakoztunk hozzá."1 7 Az elmondottak persze nem jelentik azt, hogy a magyar értelmiség, az egyetemi oktatók progresszív, a Tanácsköztársaság mellé álló rétegei a Tanácsköztársaság minden intézkedésével egyetértettek volna. Elméleti tájékozatlanságuk miatt nem voltak tisztában a proletárforradalom és a proletárdiktatúra kérdéseivel. E tekintetben különösen a Tanácsköztársaság későbbi időszakában voltak problémák, amelyek összefüggtek a Tanácsköztársaság külső és belső nehézségeivel, az ellenforradalom elleni erélyes fellépéssel (ennek szükségességét az értelmiség haladó része — polgári humanizmusa miatt — általában nem értette meg, a proletárforradalom győzelme azért is rokonszenves volt előtte, mert vér nélkül történt) és a Tanácsköztársaság egyes hibáival. A bölcsészkari haladó professzorok többsége azonban — az értelmiség más rétegeinek (pl. az írók egy részének) ingadozó magatartásától eltérően1 8 — lényegében végig kitartott a Tanácsköztársaság mellett. A magyar értelmiség e haladó részének állásfoglalására az ellenforradalom politikusai is utaltak. Ezzel kapcsolatban nemcsak Huszárra, Schandlra, Bernolákra és más kurzus-lovagokra gondolok,1 9 hanem az ellenforradalmi korszak legjelentősebb politikusára, Bethlen Istvánra, aki Horthy Miklós kormányzóságának 20. évfordulóján a Magyar Tudományos Akadémia ülésén a következőket mondotta: „Ne áltassuk magunkat. A magyar intelligenciának tekintélyes része vett volt részt a forradalomban."2 0 Az értelmiség e haladó rétegétől élesen meg kell különböztetni az elvtelen opportunistákat, akik saját pozíciójuk biztosítása vagy új állás megszerzése érdekében minden lehető alkalommal kimutatni igyekeztek az új rendszer iránti hódolatukat. (E jelenség természetesen nem korlátozódott az egyetemi professzorokra; az értelmiség más rétegeinél is nem kis mértékben tapasztalható volt.) így pl. a reakciós-klerikális Kmety Károly jogászprofesszor március 24-i előadásán hangsúlyozta, hogy a „Szentkorona főhatalmát a Tanácsköztársaság Népbiztosok Tanácsa bírja", ismételten felajánlotta szolgálatait a népbiztosság vezetőinek, a kommunizmus meggyőződéses hívének vallva magát.21 Tuzson János professzor állása megmentése érdekében járt Kunfinál, három alkalommal is Kármánnál, „önvédelemből" régi szocialistának vallotta magát és ugyancsak „önvédelemből" vörös jelvénnyel járkált.2 ® Jellemző, hogy e kaméleonok közül kerültek ki a fehérterror leghangosabb szószólói (köztük Tuzson is). Korvin Ottó börtönnaplójában rámutatott arra, hogy „akkoriban még a tényleges ellenforradalmárok is a proletárdiktatúra híveinek vallották magukat".2 3 Az egyetemi hallgatók progresszív tömegei hatalmas lelkesedéssel fogadták a Tanácsköztársaság létrejöttét. A már korábban előkészített 1919. március 22-i, a régi képviselőházban tartott nagygyűlésen a hallgatók oly nagy tömegben jelentek meg, hogy nagyrészük nem fért be, a kint rekedtek a Múzeum-kertben parallel gyűlést tartottak. A diákok elhatározták, hogy másnap tüntető felvonulást rendeznek a forradalom mellett.2 4 A március 23-i tüntetésen többezer egyetemi hallgató, középiskolai tanuló és ifjúmunkás vonult fel a Közoktatásügyi Népbiztosság elé, és átnyújtották Kunfinak a szocialista diákok szervezetének többek között Tóth Lajos helyettes államtitkár és „a diákság szociális kéréseit eddig elnyomó" főiskolai tanárok elmozdítására, jelentős szociális intézkedésekre, a teológiai fakultásnak az egyetemen való megszüntetésére, az összes diákegyesületek felosz" О. L. VKM. 77947/1919. VI. I. 17 Vadász Elemér : Természettudományi reformtörekvések 1919-ben. Magyar Tudomány, 1959.198.1. 18 Az értelmiség kérdésére általánosságban lásd Páiidi Ilona: 1919 és a magyar értelmiség c. cikkét. Valóság» 1959. 2. sz. 13-28. 1. " Lásd pl. Huszár Károly: A proletárdiktatúra Magyarországon. Bpest. 1920. 90. 1. " Budapesti Szemle, 1940. 257. köt. 8. 1. " O. L. VKM. 65255/1920. IV. a.; Böhm Vilmos: Két-forradalom tiizében. München, 1923. 475. 1. A március 24-i előadásra vonatkozólag egy akkori joghallgató Kmety Károly magyar közjogi tankönyvében külön lapon az előadás vázlatát helyezte el. (A könyv Bihari Ottó professzor birtokában van.) — Kmety egyébként augusztus elején ismét színt váltott, Szász Károly memoárja szerint Balatonaligán „Kmety Károly barátunk olyan hatalmas nemzetiszínű szalaggal övezte át vállán keresztül kebelét s járt fel-alá az állomáson, sorra és üdvözölve az érkező vonatokat, hogy az ismeretlen utasok hivatalos díszben levő anyakönyvvezetőnek nézték." (Szász Károly: Emlékezés a vörös uralomra. Bpest. 1922. 99. 1.) "ELTE L. 1901/1919-20. R. Fegyelmi iratok: 352/1919-20. Bk.; 849/1919-20. Bk. " Korvin Ottó börtönnaplója. Forum 1948. 923. 1. 24 Világ, 1919. márc. 23. 8. 1.
