Századok – 1965
Krónika - Zoványi Jenő centenáriumára (Révész Imre) 1393
KRÓNIKA 1401 egészen a modem időkig kidolgozta annak fejlődését, de е/, máig kéziratban van). Különös figyelmet fordított a magyarországi protestantizmus legrégibb szervezeti kereteinek, önkormányzati formáinak kialakulására, amit kevés híján végérvényesen tisztázott. Az ellenreformáció századában megindult hazai puritánus mozgalmakat először dolgozta fel monografikus bőséggel, megadva a biztos alapot azoknak további, marxista kiértékelésére és a magyar társadalomtörténet egészébe való beillesztésére. A külföldi szaktudomány figyelmét is megérdemelten fölkeltő módon írta meg a XVII — XVIII. századi németalföldi református teológia egyik legérdekesebb mozgalmát, a legkiválóbb képviselőjéről (Coccejus-Kocli János leideni professzorról) úgynevezett eoccejanismust, amely részben már feloldotta a 'kálvinortodoxiának a biblia betűjéhez való görcsös ragaszkodását s a fejlődés gondolatával először barátkoztatta meg a „szent szövegek" kutatóit . Különös értéke egy nagyobb és több kisebb dolgozatának az, hogy a coccejanismus magyar hatásait a vonatkozó egykorú irodalom kimerítő ós mélyreható átvizsgálásával kimutatta, s a legszabadabban gondolkozó külföldi és magyar coccejanusoknak a cartesianÍ8musazel (Descartes tanai követésével) való összekapcsolódására is fényt derített. A korai magyar felvilágosodásnak a vallási és egyházi életen belül kialakult s addig jóformán teljesen ismeretlen lépcsőfoka került napfényre ez által. A XVIII. század elnyomott magyarországi protestantizmusa köréből s annak a barokk, majd a felvilágosult államisághoz való küzdelmes viszonyulásáról is bírunk tőle több nagybecsű monográfiát. Egy szintén eredeti kútfőtanulmányok alapján készült, szintetikus művében a magyarországi protestantizmus legnagyobb területi egységének, a tiszántúli református egyházkerületnek а történetét egészen а sáját koráig sikerült lehoznia és meg is jelentetnie. Az evvel szomszédos tiszáninneni (Sárospatak—Miskolc környéki) református egyházkerületnek a történetét pedig nagymennyiségű, gondos iratpublikációval helyezte új világításba. Levéltári kutatásai mindig együtt haladtak ós egymást egészítették ki régi magyar könyvtári búvárlataival. Mint iratközlő, ha nem is a legmodernebb módszeres elvek szerint, de éppoly gondosan, lelkiismeretesen, minuciózusán dolgozott, s a megbízhatóság éppoly magas , fokát érte el, mint monografikus és szintetikus dolgozataiban. Lehetetlen részleteznünk I a példákat , mert azok magukban is, egészen száraz felsorolással, lapokat töltenének meg. De meg kell mondanunk, hogy a magyar és magyarországi (sőt а szomszédállamokbeli) protestáns egyháztörténelemnek egyetlen olyan lényeges problémája, kérdése sincs — akár részben már megoldott, akár még teljesen megoldatlan —, amelynek vizsgálatát vagy fejtegetését a Zoványi Jenő vonatkozó eredményei, megállapításai vagy feltevései figyelembe vétele nélkül lehetne a siker reményében megkezdeni. Kisebb mértékben egyetemes egyháztörténelemmel is foglalkozott, de idevágó íiásai már csak másodrendű érdekűek, mert ezekhez elsődleges kútfőtanulmányokat (a coccejanismus történetén kívül) nem vett alapul, nem is igen volt módja és alkalma hozzá — így érdekességüket inkább csak a rajtuk átvonuló következetes és harcos világnézeti magatartás adja meg. Egykori kedves pataki tanára, Warga Lajos háromkötetes nagy egyetemes egyháztörténelmi szintézisének harmadik kiadásra való befejezésével, meg „A felvilágosodás története" c. összefoglalásával, amelynek egyetemes művelődéstörténeti fejtegetéseivel szükségképpen fonódnak össze lépten-nyomon egyháztörtónelmi mozzanatok is, a legnagyobb mértékben felingerelte egyházának színvonaltalan és tájékozatlan közvéleményét. Ezekben juttatta tudniillik legélesebben kifejezésre — lélektanilag megérthető, de néhol már szükségtelenül sebző modorban — a maga, már addig , is évtizedek óta nyíltan hangoztatott, de inkább csak elszórtan megjelent nézeteit a dogmátlan vallásosságról, а gondolkozás és a lelkiismeret föltétlen szabadságáról, általa talmi nagyságoknak tekintett történelmi alakokról, s persze különösen Kálvinról és a kálvinizmusról. Egyházának hivatalos körei legfőképpen ezek miatt mentek el vele szemben a teljes gyakorlati és részben jogi kiközösítésig, amelynek hangulata még az idők nagy fordulása után is kísértett egy darabig. Ő azonban ellenfeleivel és ajíözhangulattal szemben egy azokat megszégyenítő és ítélet alá vonó generózus álláspontra helyezkedett, amely egész lényének nemes alapszövetét a legszebben tükrözte: sohasem taszította el magától azt az egyház felekezetet, amely öt ifjúkorában keblére ölelte, egy ideig sok jó ml látta el, azután azonban, mint valami önfejű és hálátlan, rossz gyermeket, csaknem ellökte magától. 11 Íven követte Zoványi Jenő e tekintetben a már előbb tárgyalt nagy szellemi elődjének, Arnoldnak gyönyörű és a gyakorlatban is beváltott elvi nyilatkozatát : „Am allerwenigsten werde ich mich mein Lebetage von der äusseren [Lutherischen] Kirche trennen, da ich ja nirgend eine bessere finde und einen eigenen Anhang zu nuichen schon oft für die unverantwortlichste Bosheit erkläret habe." Munkáinak akár csak a szemelvényes bibliografikus felsorolása is szétfeszítené — amint már említettük — ennek a centenáris megemlékezésnek a kereteit. De erre itt nincs is szükség sem a tudományos kutatók, sem egyéb érdeklődők számára. Hiszen 20*
