Századok – 1965

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 1365

FOLYÓIKATSZEMLE 1379 Munka Lovagjai és irányvonaluk (77— 86. 1.) a francia munkásmozgalom történetének egyik legszakavatottabb kutatója a titkos francia munkásszervezet mintegy húszéves történetére (1893 — 1911) hívja fel a figyelmet, mint amelyet nem szabad sem alá-, sem túlbecsülni, de nem kell elfelejteni sem. Felsorolja a szervezet fontosabb szereplóit, s megjegyzi, hogy tulajdonképpen csak 12 évre tehető igazán hatékony szereplésük, mivel a COT és a SFIO egységének helyreállta (vagyis 1905—1906) után a mozgalom számára e két fő irányzat mellett nem maradt hely. A szerző megállapítja, hogy a szervezetnek, éppen jellegénél fogva, nem voltak a nyilvánosság száraára készülő nyilatkozatai, a belső viták pedig nagy véleményeltérésekre mutattak — legalább is ideológiai tekintetben —, noha az alapkérdésekben a platform azonos volt: szocialista és forradalmi elveket vallottak. — G. HAUPT: Jegyzet a Nemzetközi Szocialista Iroda által az I. Internacionálé történetére felállított archívumhoz (87 — 94. 1.) c. közleményében részint azokat a Huysmanshoz érkezett 1907 — 8-as leveleket közli, amelyek ezekre a kezdeti erőfeszítésekre utalnak, másfelől azt a Rjazanov-Huysmans levélváltást (ezt előszóban meg is világítja), amely a gyűjtemény egyik, Rjazanovhoz került részének történetére vonatkozik. — M. VUILLEUMIER: A James Guillaume archívum c. közleményben (95 — 98. 1.) történetileg összefoglalja, hogy mi történt J. Guillaume igen értékes archivális anyagaival 1916-ban bekövetkezett halála után. A legértékesebb anyagok az I. Internacionálé korszakából valók, s a kiemelkedő francia, svájci, olasz ós német munkásvezetőktől nagy számú levelet tartalmaznak. Másik része a századforduló munkásmozgalmához ad segítséget, s olyan teoretikusok, mozgalmi vezetők levelezését tartalmazza, mintMonatte, Brousse, Bernstein, В. Maion, L. Herr, P. Kropotkin, De Ambris, Brugbacher — akikkel olykor egész haláláig levélkapcsolatban állt. A levélváltások gyakran a munkásmozgalom történetével voltak kapcsolatosak. — A folyóirat beszámolót közöl a skandináv munkásmozgalmi archívumok által őrzött értékesebb anyagokról, tanulmányt ad közre a munkásmozgalom ós a gazdasági konjunktúra összefüggéséről, s beszámol az 1960 — 61-es nagy belga általános sztrájk történetéről kiadott újabb belga történeti és szociológiai munkákról. — J. INTERNATIONAL REVIEW OF SOCIAL HISTORY 1964. 3. sz. — ARTHUR MITZ-MAN: A francia munkásosztály és a Blumkormány (1936 — 37) (365 — 390. 1.) megállapítja, hogy 1936 májusában a Népfront győzelmétől a legkülönfélébb színárnyalatú baloldaliak mind sokat vártak, így a munkásság is. A munkások azonban nemsokára mégis sztrájkba léptek, ami azt bizonyította, hogy nem hittek feltétlenül igényeiknek a kormány általi teljesítésében. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a munkások jelentős tömegei igen hamar csalódtak a kormányban. A szerző ezt részben a Kommunista Párt politikájának tulajdonítja, de vitatkozik az olyan beállításokkal, mintha pusztán erre lehetne visszavezetni a munkások elfordulását Blumt >1. Ezzel kapcsolatban részint a spanyolországi polgárháborúra ós a „benemavatkozási" politikárautal, részint a gazdasági helyzet alakulására. Az előbbivel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy ezt a politikát elsősorban Londonban szabták meg, Párizs ehhez csak csatlakozott, amikor pedig elfogadták, a nem-kommunista munkás- és szakszervezeti körökben is rosszallással fogadták. A gazdasági helyzet rosszabbodását (amit adatokkal érzékeltet) azért tartja jelentősnek, mert ez egyfelől rácáfolt a Népfront életszínvonalemelési ígéretére, másfelől pedig a szociális ellentóteket kiélezte, a munkásokat sztrájkra bírta, a kormány ellen fordította, közben e nyomás alatt a Blum-kormány a munkásoktól eltávolodva jobbra fordult. — STEPHEN COLT-HAM: George Potter, a Junta és a Bee-Hive (391—432.1.) G. Potternek, az angol munkások egyik úttörő szervezőjének, s az 1860-as években nagy befolyású lapja szerkesztőjének életművéről ad áttekintést. A szerző egyúttal helyesbíti azt az általános felfogást, amely Potter szerepét régebben nem becsülte eléggé, de mégis szükségesnek tartja a kritikus vizsgálatot, amit véleménye szerint az újabb kutatók némelyike nem érvényesít. Potter már fiatalon munkásvezórró nőtte ki magát a londoni építőmunkássztrájk s a 9 órás mozgalom idején. Sikerei túlságosan magabiztossá, önteltté tették, mikor a munkásmozgalom általában rohamosan szélesedett, új szervezetek alakultak, új vezetők tűntek fel, s ezekkel Potter alig számolt. Az olcsó újságot, aBee-Hive-t 1861 októberében teremtettemeg, hivatásos riportert s régi chartista munkást egyaránt emelve maga mellé, de lényegileg ő adta meg a lap irányvonalát, amely csak bizonyos szakszervezeti támogatást élvezett, de már novemberben 5000-es példányszámot ért el. Pénzügyi nehézségekkel így is meg kellett küzdenie. A szerző érzékelteti, hogy a külpolitikai kérdésekben az állásfoglalások nem voltak egvenesvonalúak. A lapban az amerikai polgárháború idején kezdetben a déliekkel rokonszenveztek — de a munkások általá-