Századok – 1965

Történeti irodalom - Földmunkás- és szegényparaszt-mozgalmak Magyarországon 1848–1948. I–II. (Ism. Hársfalvi Péter) 1302

1303 TÖRTÉNETI IRODALOM agrárkérdés viszonyának az elemzése és a munkásmozgalom és a parasztmozgalom szét­válásának jellemzése. Úgy hisszük azonban, hogy az általa említett ós elemzett okok mellett a szociáldemokrata munkásmozgalomnak a parasztkérdéssel szembeni érzéketlen­ségében talán annak a társadalmi tényezőnek is szerepe van, hogy a magyarországi ipari munkásság, különösen annak vezető rétege, jelentős részben külföldi eredetű volt, s nem kapcsolódott olyan szervesen a falusi, paraszti társadalomhoz, mint a nyugati országok­ban vagy akár Oroszországban. Úgy véljük továbbá, hogy már Simonnál is jelentkezik az a — egyébként kissé az egész köteten végig húzódó — szemlélet, mely a kelleténél alább szállítja a paraszti demokratikus programok jelentőségét, ha azok nem hangsú­lyozták az agrárkérdés szocialista megoldásának módját, а végcélt. Az agrárkérdés elmé­leti tisztánlátása kétségtelen fontos kérdés, dehát a fő probléma mégiscsak az volt, hogy a munkásmozgalom a végcél helyes elméleti megjelölése mellett keveset törődött, még a külföldi figyelmeztetések ellenére is, a parasztkérdés közvetlen, demokratikus megoldásá­nak módozat aival, lehetőségeivel. Ugyanígy rá kell mutatni arra is, hogy mind Simon, mind a többi szerző talán kissé túlértékeli а sztrájkokban ós pártmozgalmakban résztvevő rétegek politikai iskolázottságát, tudatosságát. A szabolcsi századvégi mozgalmakban például sokkal több volt a vallásos, szektás ideológiai elem, mint amennyit ebből Simon Péter tanulmánya érzékeltet. Végül még egy megjegyzés: nem tartjuk indokoltnak, hogy Simon a Várkonyi-párt szervezetében szinte a lenini normákat keresi. А XX. század első éveinek mozgalmát Mucsi Ferenc elemzi. Ezek а mozgalmak jórészt szerves folytatásai a századvégieknek, de kétségtelen, hogy az új politikai fejle­ményekkel összefüggésben sok újszerű probléma is felmerül. Mucsi jól ágyazza bele a tanulmány problematikáját а kor általános politikai viszonyaiba, s azokkal összefüggés­ben elemzi azokat világosan rendszerezve, jó fogalmazásban. Körültekintőnek és re­álisnak tartjuk az 1905-ös válsággal kapcsolatos elemzését, átgondoltnak és megnyug­tatónak a Mezőfi mozgalmáról rajzolt képet is. Kétségtelen, hogy Mezőfi politikáját „paraszti-kispolgári, társadalmi és nemzeti reformizmus" jellemezte, de az is kétségtelen, hogy ekkor még Mezőfi pártja komoly politikai tömegbázist is adhatott volna egy, a munkáspárt oldaláról jövő, határozott és helyes politikai vonalvezetésnek. A 90-es években induló, 1905—6-ban tetőző sztrájk- és politikai mozgalmak utolsó hullámveréseit a háború előtti években Erényi Tibor írása mutatja be. Tanulmá­nyában talán Áchim mozgalmának pozitívabb értékelését hiányolhatjuk, Érdemes lett volna részletesebben elemezni Achimék programjának a Huszadik Század hasábjain folyt vitáját is. Ugyancsak részben Áchim pártjával kapcsolatban, de attól részben függet­lenül is foglalkozni kellett volna részletesebben a balmazújvárosi Országos Földmíves­párttal, olyan értelemben, hogy a polgári radikálisoknak a parasztkérdésben tanúsított magatartására is több figyelmet fordítson a szerző. Az első világháború végén а nemzetközi és а belső helyzet változása alapján ki­alakult forradalmi állapotot , a polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság korának földmunkás és szegényparaszti mozgalmait Mészáros Károly ismerteti. Nála is indokolt, hogy, Simonhoz hasonlóan, terjedelmesebben elemzi az általános, különösen pedig a mezőgazdaságban beállott gazdasági helyzetet, a szociális viszonyokat. Bár gazdag adatanyaga alapján a jelzett időszakban az egész ország helyzetéről igyekszik képet adni, igazában biztonságosan a dunántúli viszonyok között otthonos. Az 1918. évi novemberi parasztmozgalmakkal kapcsolatban — úgy érezzük — kissé túlhangsúlyozza a szerző a paraszti egységet, mert ezekben a mozgalmakban a gazdag parasztság nemigen vett részt, de ugyanúgy, országos méretekben túlzottnak érezzük az uradalmi cselédek mozgalmának elkülönítését s később a cselédek termelő­szövetkezeti törekvéseinek hangsúlyozását. Arról is lehetne vitatkozni a szerzővel, hogy Dózsa és 1831 után ez az 1918. évi novemberi parasztmozgalom volt-e a legnagyobb mére­tű megmozdulása a parasztságnak. Mészáros tanulmánya részben korszakzáró, mert lezáródnak a polgári forradalmak, ós korszaknyitó, mert megjelenik a politikai életben a kommunista mozgalom és napirendre kerül a proletárdiktatúra megteremtése. Míg a polgári demokratikus forradalommal kapcsolatban véleményünk szerint annak agrárprogramját az indokoltnál szigorúbb mórtékkel ítéli el, a Tanácsköztársa­ság agrárpolitikájával kapcsolatban a szövetkezeti mozgalomnak is és a termékcsere rendszerének is pozitívabb jelentőséget tulajdonít a valóságosnál. Az ellenforradalom hatalomra jutása utáni évek, sőt évtized agrárviszonyainak és mozgalmainak elemzését Szakács Kálmán adja. Körültekintően elemzi a mezőgazdaság általános helyzetét s helyesen mutat rá arra, hogy a mezőgazdasági cselédség és munkás­ság, valamint a szegény, törpebirtokos parasztság szociális helyzete rosszabb volt, mint a városi proletároké, és rosszabb volt, mint a világháború előtti években. Ugyanakkor arra is helyesen mutat rá, hogy а fasiszta rendszer által alkalmazott terror, politikai meg-14 Századok 1965/6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom