Századok – 1965

A történelemoktatás kérdései - A történelemtanárok nyári egyeteme. Debrecen 1964 (Szabolcs Ottó) 1272

A TÖRTÉNELEMTANÁROK N" VÁRI EGYETEME 611 lekvési szabadsága teszi lehetővé а század jellemző művészeti törekvéseinek nagyobb aktivizáló hatását. Befejezésül a közönség művészethez való viszonyának és a közönség igényei művészetre gyakorolt hatásának egyes kérdéseivel foglalkozott az előadó. Rámutatott, hogy „a mai művészetünkben az alkotás többnyire konkrét rendeltetése, a közvetlenül érdekelt közönség és a művész közötti kapcsolat szerves érlelődése, a műfaj — funkció — téma kölcsönös feltételezettsógónek kölcsönös felismerése és tiszteletben tartása folyamatosan hatnak, az alkotómunkában egyre tudatosabb aktivitásra, tudatformálásra késztetve a művészt". Balázs Qy'árgyné „Korhűség a történelemoktatásban" címmel tartott előadást. Bevezetőben röviden az egyes polgári történetírói iskoláknak és pedagógiai irányzatoknak e kérdéssel kapcsolatos álláspontját érintette. А XX. század tprténetének tanítási tapasztalatai alapján — az ismert eredmények mellett — szólt azokról a tananyagban rejlő nehézségekről, amelyek differenciált oktatás hiányában a század hiteles képét eltorzíthatják. Többek között arról, hogy а XX. század fejlődésének gyors tempója a társadalmi, politikai, gazdasági tényezők mélyreható változásainak ábrázolása, ha csak a fejlődés irányába ható eseményeket hangsúlyozzuk ki, azzal a veszéllyel járhat, hogy a fejlődés egymást követő eseményei mellett nem látják a tanulók világosan egy-egy történelmi korszak egészét, benne a múlt, jelen és jövő harcát. A történeti fejlődés elvonttá, automatikussá válása esetén pedig pl. az uralkodó ideológia árnyalt elemzése a hagyomány és a megszokás hatóereje nélkül a történetileg új, a forradalmi nem bontakozik ki világosan, mert nem a viszonylatok rendszerébe, valamenynyi hatótényező kölcsönös viszonyába ágyazódik. Részletesen elemezte a tanulók jelen korosztályának módosult fogalomkészletét és társadalmi tapasztalatát a század tananyagának összefüggésében. A tanári tapasztalatok alapján megállapítható — mondta —, hogy e tényezők figyelmen kívül hagyása esetén differenciált tárgyalásmód mellett is az egyes történeti fogalmak a tanulók tudatában az eredeti jelentéssel ellentétes értelmet nyerhetnek. Egyes tanítási témák elemzése után részletesen bizonyította, hogy az oktatás tárgyi hitelességét a történelemtudomány követelményei kellően biztosítják. A témaelemzések azonban arra a következtetésre is vezettek, hegy „tantárgypedagógiánkban a korhűség kérdése elválaszthatatlanul kapcsolódik is a történettudomány követelményeihez, kiegészül azokkal a követelményekkel, amelyek a nevelési célzatú átadásból következnek. így mindenekelőtt azzal, hogy a tanítás során egyszerre kell látnia a tanárnak a tananyag önmagában való objektív hűségét a tanulók számára való szubjektív hitelességgel." Hangsúlyozta, hogy a leghitelesebb, legkörültekintőbb korrajz sem elég. Számba kell venni a tanulók módosult fogalomkészletét, s meg kell találni a tanulók élettapasztalatának és a történelem által közvetített társadalomtapasztalatnak érintkezési pontjait is. Ez egyik feltétele annak, hogy a tananyag a tanulók számára szubjektív hitelességűvé váljék, minthogy a tanulók eddigi tudása, tapasztalata és a tananyag találkoznak. A hitelesség követelménye, hogy a tananyag érzékletes megformálásával, a történeti folyamat világosan áttekinthető, rendszerezett képét egyúttal életszerűvé, az emberi cselekvések izgalmas drámai színterévé avassuk. így a történelem korhű ábrázolása, az érzékletes valóságból feltárt törvényszerűségeivel, a nézetek rendszerét erősíti, életszerű viszonylataival a személyiség egészére hat. Oktatásunk egyéni érdekűvé válik, s a történelem igazságainak élményszerű befogadásával a tanulók személyisége társadalmi hasznosságává formálódik. Zrinszky László, az Országos Pedagógiai Intézet adjunktusa „Műalkotások szerepe a történelmi megismerésben" címen tartott előadást. Az előadás azt a kérdést vizsgálta, van-e a történelmi megismerésben és különösen az iskolai, másodlagos, didaktikailag közvetített és szervezett történelmi megismerésben olyan különös ismeretadó szerepe a művészetnek, amit nem pótolhat más. Az előadó kettős analízissel közelítette meg a problémát. Először a történelmi megismerés megkülönböztető vonásait tekintette át, s tagadta azokat az agnosztikus és szubjektivisztikus következtetéseket, melyeket a polgári történettudomány és filozófia egyes képviselői a történeti tények egyedi voltából s abból a paradoxnak ítélt (absztraktan szemlélve valóban paradox) helyzetből vonnak le, hogy a megismerő alany sem egészen kívül nem lehet a tárgyán, mivel benne él a történelemben, sem egészen bele nem helyezkedhet, mivel a korszakok, osztályok stb. különbségei választófalat emelnek közéjük. Ez utóbbi vonatkozásban — annak a feltótlen elismerése mellett, hogy a marxista metodológián alapuló történetkutatás előtt nincsen elzárva az „idegen" múlt fogalmiracionális és folyamatában abszolút elsajátítása — lényeges szerepet kell tulajdonítanunk a vizsgált időszakban született művészeti alkotásoknak, melyek közvetlen formában rög-