Századok – 1965

A történelemoktatás kérdései - A történelemtanárok nyári egyeteme. Debrecen 1964 (Szabolcs Ottó) 1272

A TÖRTÉNELEMTANÁROK N" VÁRI EGYETEME 1275 világító iratféleségek összetartozó együtteséből. Mind az uradalmi, mind a községi levéltárak ekkor válnak a kutatás folyamatosan rendelkezésre álló, szilárd alapjává; a közigazgatási aktaszerü kútfőanyag is a XVIII. században lesz hézagmentes, ugyanakkor újabb források bukkannak elő: országos összeírások, gazdasági térképek, az egyre szélesebbre táruló gazdasági irodalom, s az egyre jelentősebbé váló tárgyi, néprajzi jellegű anyag. Anyagában és módszereiben is újat hoz a feltárásra kerülő nagy forrásanyag feldolgozása. A régebbi forrásanyag tematikus feldolgozásával szemben mód nyílik a helytörténet egy kérdést folyamatosan figyelemmel kísérő feldolgozására is. „A forrás-adottságok tükrében így kínálkozik a kutatás számára alkalmas kiindulópontul a XVIII. század elejétől a XIX. század közepéig terjedő másfél évszázad." A XVIII. században a törökök alól felszabadult részeken szinte teljesen újonnan kelleti megvetni a mezőgazdasági kultúra alapjait. S míg nyugaton már a belterjesség felé fordul a fejlődés, éppen ez az ,,új honfoglalás" késlelteti Magyarországon ,,a mezőgazdasági forradalmat", hiszen ,,a hagyományos utat követő gazdálkodás térbeli kiszélesítésére is bőven adódik lehetőség". A szabad földfoglalás, a parlagoló módszerekkel folytatott rablógazdálkodás, a szilaj állattenyésztés jellemzi ezeket az időket. Az állatállomány elszaporodása után, a bitangoló állat kártevése elleni védekezésként alakulnak ki az összefüggő, árokkal kerített faluhatárok. Kialakul a kétnyomásos gazdálkodás, amelyet a fejlődés egy következő szakaszában követ a háromnyomásos rendszer. Bizonyos fokig ebben az időben az egész mezőgazdasági termelés menete az állattenyésztés igényeihez igazodik. „Bőhatárú alföldi községekben csak a faluhatár belső részén válik teljessé a község rendelkezése; kijebb a szabad foglalás maradványaként létrejönnek a tanyák. Itt nem alakul ki nyomásos gazdálkodás, hasonlóan a hegyi településekhez és irtásfalvakhoz." A települések nagy többsége azonban a faluhatárnak olyan elrendezését követi, amely úgyszólván teljes mértékben teret enged a közösségi akarat érvényesülésének. Csupán a belső telek áll egy-egy gazda saját rendelkezése alatt. Kifelé haladva a kertszerű kultúrák következnek, a kender-, káposzta-, kukorica-, dohány- stb. földek övezete, melyeken ugyancsak egyéni gazdálkodás folyik, de az erre szánt területet, a község jelöli ki, hasonlóan a szőlőmívelésre szánt területhez s az irtásföldekhez, bár ezeken, aki megművelhetővé teszi, meglehetősen kötetlen gazdálkodást folytathat. Annál teljesebb a közösség rendelkezése az erdő és a legelő területén. Földközösségen „rendszerint azt a teljesebb formát értjük, midőn a közösségi beavatkozás a szántóföldre és a kaszálóra is kiterjed — s ez a jellegzetes forma éledt újjá a törökpusztította részeken". Midőn a földesúr és az állam adóztató keze rátenyerel a község eddig szabad életére, a szántóföld felosztása az adózók mértékéhez igazodik. A földesúr pedig a változó földdarabok helyett az egységes, állandó telket kívánja a jobbágytelek változatlan alapjává tenni. Létrejön a telekrendszer. Ezzel meglazul a földközösség belső összetartása. A faluközösség legnagyobb ellensége a földesúr volt, akinek az egy összegben adózó közösség nem volt ínyére. „Az első rést akkor ütötte a faluközösség védőbástyáján, mikor a falutól való adózás helyébe az egyéni alapon történő szolgáltatás rendszerét léptette", majd a vagyoni különbségeket teleknagyságra átfordítva tartósan rögzítette. Lassanként — elsősorban a kialakuló paraszti árutermelés miatt — magán a földközösségen belül is megindult a bomlás. A növénytermesztés előtérbe jutása után — mivel a gabonaértékesítést a földesúr foglalta le magának — városi fogyasztópiacokon elhelyezhető tojás, baromfi, tejtermék stb.-n kívül csak a szőlő és a speciális kultúrák révén tudott а paraszt az értékesítésbe bekapcsolódni. „A növekvő árutermelés а paraszti társadalom növekvő differenciálódásával járt együtt." A módosabbak érdekeiket követve kézbe kaparintották а falu vezetését, s ezzel a régi elosztási rendszernek vége szakadt. Győzött a telekrendszer. Megkezdődött a telkek aprózódása. A telkesek alatt kialakult a zsèllérek és a szolgák, cselédek rétege, s a majorsági zsellérség. „A földesúri kizsákmányolás — s vele együtt kisajátítás és elnyomás — fokozódásának az a támogatás teremtette meg a lehetőségét, melyet a Habsburg-hatalom nyújtott 1711 óta a földesuraknak." A török idők, majd a Rákóczi-szabadságharc alatt a paraszti nép viszonylagos kötetlenebb életmódhoz szokott, annál inkább sietett az uralkodó osztály pozicióit megerősíteni a szatmári béke után. A török alól felszabadult területen mindinkább elterebélyesedett az örökös jobbágyság. „A földesúri hatalom megszilárdulása megteremtette az alapot ahhoz, hogy a birtokos nemesség élni tudjon a kínálkozó lehetőségekkel. A XVIII. század közepétől . . . a magyar mezőgazdaság céljának Ausztria ipara és a benne foglalkoztatottak feltétlen