Századok – 1965
Közlemények - Nevelő Irén: A munkásosztály helyzete Magyarországon az első világháború idején (1914–1917) 1206
1214 NEVELŐ IRÉN ban.4 4 A m vi nkaerőkereslet csökkenése tehát nem jelenti a szükséglet, csökkenését is, hanem pusztán azt, hogy a munkaerő „szabad piaci" forgalma zuhant az 1914-es szint alá. Forrásaink egybehangzóan tanúsítják, hogy a háború kitörése után a munkanélküliség nagyon megnővékedett. Ыа a budapesti hozzávetőleges arányokat országos méretekre kiterjesztjük, az ipari munkásoknak kb. 15 — 20%-át munkanélkülinek tekinthetjük. Kétségtelen, hogy nem egyforma ideig volt minden egyes munkás munka nélkül, akadtak olyanok, akik csak néhány napig, mások néhány hétig, de a helyzet súlyossága minden munkásra ijesztően hatott. Az 1914 második felében nagy arányokat öltő munkanélküliség, az elbocsátások elhárítása érdekében a szervezett nyomdai munkások megállapodtak a munkaadókkal, hogy fél hetet, 51 óra helyett csak 25,5-t dolgoznak. Ugyanígy csökkentett munkaidő volt átmenetileg a szövő-fonó, valamint a cukorkakészít ő szakmában. Egyébként a háború általunk tárgyalt időszakában a hivatalos munkaidő nem sokat változott. A szakszervezeti kimutatások szerint4 5 1914. július 31-én 50 szakma közül heti 48 órát dolgoztak 1 szakmában „ 50 — 52 „ „ 5 „ 54 —tiO „ ,, 36 ., 66 — 78 ,, ,, 8 1917. december 31-én pedig heti 48 órát dolgoztak 2 szakmában „ 50 — 52 „ „ 7 „ 54 — 60 „ ,, 34 ,, 66 — 78 ,, ,, 7 A legtöbb munkást foglalkoztató vasiparban általában 57 órás munkahét volt érvényben. A legalacsonyabb munkaidővel a jól szervezett nyomdai munkások, a kisipari jellegű szakmák munkásai, mint kárpitosok, bőrdíszművesek, faszobrászok rendelkeztek. A heti 66 órán felüli munkaidő az élelmiszeripari (hentesek, mészárosok, malommunkások), valamint a legkvalifikálatlanabb munkaerőt foglalkoztató szállítóipari szakmákra volt jellemző. Ez utóbbi csoportba tartozó munkások voltak egyébként a legkevésbé szervezettek. 1915-ben heti 52 óráról 51-re csökkent az asztalosok hivatalos munkaideje, 1916-ban a fehórneműtisztítókó 66 óráról 60-ra, 1917-ben pedig 54 órára, a kelmefestőké 54-ről 48-ra, a szűcsöké és sapkásoké 54-ről 51-re, a kefekötőké 60-ról 57 órára javult. Az 1914 júliusi helyzet kedvező irányú változása tehát ismét csak a munkások kis hányadát érintő, jobbára kézműipari szakmákban következett be. Mikor megállapítjuk, hogy a munkaidő 1917 végén a legtöbb foglalkozási ágban azonos volt az 1914 közepén érvényben levővel, akkor a szerződésileg rögzített munkaidőről beszélünk. A munkaadók ugyanis, a hadiérdekre hivatkozva, különösen a muníciógyárakban a munkaidőt felemelték. 1914 második felében a vasmunkások 57 órás munkahetét 65 órára nyújtották, a cipőgyárakban napi 10 — 11 órát dolgoztattak, a fővárosi sütőipari üzemekben pedig 9 óra helyett 12 órás munkanapot vezettek be stb.4 6 A militarizált gyárak munkásainak egyik legégetőbb sérelme éppen az volt, hogy a túlórákat a munkaadók nem fizették ki .4 7 A munkaadók tehát egyáltalán nem tartották be a fentebb rögzített foglalkoztatási időhatárokat, ezért a munkásmozgalom számára harci kérdés volt, hogy a vállalkozókat az elvileg elismert munkaidő gyakorlati megvalósítására kényszerítsék. A szakszervezetek által is elfogadott munkaidőmaximumok stabilitásának többek között ez az oka, hiszen voltaképpen az elérendő ideált, a normát jelentették. A másik súlyos csapás а bérezési, megélhetési viszonyok oldaláról érte а munkásokat. A gyárosok több helyen а háborúra hivatkozva bérredukciókat hajtottak végre: a győri ágyugyárban 25%-kal csökkentették az alap- és órabéreket, a bányákban szintén leszállították а szakmánybért, az Egercsehi Kőszénbánya munkásai 1914 novemberében arról panaszkodtak, hogy augusztus 2-a óta 10%-kal kevesebb bérért dolgoznak, a szabadkai vasas helyicsoport pedig azt tette szóvá, hogy a részleges mozgósítás után а Rotman Imre vas- ós rézbútorgyárban 3 napig szüneteltették az üzemet, végül bejelentették, hogy a fixfizetéseket megszüntetik,48 az órabéreknél viszont jelentős csökkentést akartak végrehajtani. A tőkések merényletüket viszonylag könnyen végre tudták hajtani, segítségükre volt a háború eleji munkanélküliség, nemkülönben a munkásosztály soraiban támadt ideológiai zűrzavar. " Hadtörténeti Intézet Levéltára. HM. 1917. ein. 4. oszt. 1384. " Gál Benő: Statisztikai Gyűjtemények I. Az árak alakulása a háború idején. 8 — 12. 1. 40 Háború és szocializmus. A Szocializmus folyóirat rendkívüli száma. 527, 537, 540. I. " OL. ME. 1916. XVI. res. 1127; PI. Arch. VSz. 1915/8; VSz. 1916/13. "PI. Arch. VSz. 1914/5.
