Századok – 1965

Tanulmányok - A magyar munkásmozgalom története 1914–1918. 1161

1191 A MAGYAR MUNKÁSMOZGALOM TÖRTÉNET!; aki a Magyarországra került orosz hadifoglyok között folytatott forradalmi munkát és segítette a forradalmi szocialisták illegális tevékenységét. A letartóztatások után Korvin Ottó vezette a Forradalmi Szocialisták további munkáját. Korvin tisztviselő volt, s nagyrészt Szabó Ervin hatására kapcsolódott be az antimilitarista csoport tevékenységébe. Űjabb röpiratot adtak ki, s ebben megbélyegzik a pártvezetőséget a sztrájk leszereléséért és leleplezik a kormányt, amely a béke hívének igyekszik feltüntetni magát, és ugyanakkor börtönbe veti a békéért küzdőket. Arra hívták fel a munkásokat, hogy készüljenek a proletárforradalomra, szervezzenek gyáranként munkásválasztmáriyokat, ezek képviselőiből alakítsák meg a budapesti munkástanácsot. A pártkongresszus küldötteit arra szólítják fel, hogy a pártvezetőséget rendeljék a létrehozandó budapesti munkástanács ellenőrzése alá. Az Osztrák-Magyar Monarchia országaiban már befejeződött a nagy januári megmozdulás, amikor Németországban kirobbant a politikai tömegsztrájk. A berlini forradalmi bizalmi testület felhívására január 28-tól február 3-ig több mint egymillió munkás vett részt a német kormány breszti annexiós követelései elleni sztrájkban. Ugyanebben az időben, február 1-én az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottájában lázadás tört ki, amelyben a cattarói öbölben összevont hadihajók többségének matrózai vettek részt. F harcban a különböző nemzetiségű matrózok szoros egységben küzdöttek, s felvonták hajóikra a forradalom vörös lobogóját. A máshonnan oda vezényelt osztrákmagyar erők német búvárhajók segítségével verték le a lázadást. A háborús válság mélyült, az osztályellentétek élesedésével egyidőben növekedtek az ellentétek az uralkodó osztályok táborán belül is. A Károlyipárt kilépett a kormányból. Ugyanakkor felbomlott a választójogi blokk, amely az akkori ellenzéki polgári pártok és az MSzDP politikai szövetségeként még 1917 tavaszán alakult meg. A szociáldemokrata párt rendkívüli kongresszusa 1918. február 10-én ült össze. A beszámolót Weltner tartotta, aki a pártvezetőség háború alatti politikáját igyekezett megmagyarázni. A januári sztrájk leszerelését azzal indokolta, hogy a kormány olyan „megnyugtató nyilatkozatra" kényszerült, amely „lényegesen előmozdíthatta volna a békét, ha Németország kormányát is sikerült volna erre az útra téríteni". A breszt-litovszki annexiós békefeltételekért minden felelősséget a német kormányra hárított, az Osztrák-Magyar Monarchia bűnrészességét továbbra is leplezte. A magyar politikai életben a polgári politikusok egy része, elsősorban Károlyiék, ekkor már erőteljesebben szorgalmazták a szakítást Németországgal, és felléptek a különbékéért. A szociáldemokrata pártvezetőség nem volt hajlandó a német szövetséggel való szakítást követelni, s Weltner kongreszszusi beszámolójában is teljesen hallgat róla. A pártban volt egy csoport, amely támogatni akarta Károlyiék törekvéseit, s Károlyi Mihállyal bizalmas érintkezést keresett. A pártvezetőség viszont óvakodott attól, hogy e kérdésben szembeforduljon a kormánnyal, és éppen akkor mondta fel a politikai szövetséget a Károlyi-párttal, amikor az ellenzékbe vonult, szakított a kormányban maradt választójogi blokkbeli partnereivel. A kongresszus elé olyan határozati javaslatot terjesztett, amely kimondja: „A legélesebben visszautasít minden olyan beavatkozást, amellyel à polgári pártok a pártügyek intézésében befolyást akartak nyerni, éppen ezért felbont minden olyan formális szervezeti kapcsolatot, amely eddig megvolt a szociáldemokrata párt és bármely más párt között." 7 Századok 1965/6.