Századok – 1965

Tanulmányok - A magyar munkásmozgalom története 1914–1918. 1161

1171 A MAGYAR MUNKÁSMOZGALOM TÖRTÉNET!; szorított munkabérekkel. E „népfelkelő munkásosztagok"-ban mind gyakoribbá váltak a szökések. A belügyminiszter 1916 januárjában körrendeletben szólította fel a főispánokat, bogy intézkedjenek a szökevények felkutatására. Az elszököttek a lakosság támogatását élvezték, s ez elősegítette a frontra vezényelt katonai alakulatokból való szökéseket is. A katonaszökevények száma már 1914-ben sok ezerre rúgott, 1915-ben számuk már több tízezer. A honvédelmi miniszter 1916. január 17-én újabb rendeletet adott ki, amely megszigorítja a munkások üzemhezkötöttségét, kiterjeszti a katonai bíráskodást. A munkaviszályok korlátozása céljából a miniszter panaszbizottság felállítását rendelte el. Énnek elnökét a honvédelmi miniszter nevezte ki, tagjai a társminisztereknek, a katonai parancsnokságnak, a munkaadóknak, valamint a szakszervezeteknek a képviselői. A szociáldemokrata párt vezetősége, valamint a Szakszervezeti Tanács szorgalmazta a panaszbizottság létrehozását. A kormány e követelésnek a hadügyminiszter ama rendeletében adott helyt, amely megszigorítja a katonai ellenőrzést az üzemekben. A szakszervezetek jobboldali vezetői a panaszbizottság felállítását is arra használták fel, hogy segítsék leszerelni a sztrájkmozgalmakat. A sérelmeket a panaszbizottság elé terjesztik. A rendkívül feszült helyzetben, aminek egyik állandó jellemzője a drágaság folytonos növekedése és az egyre súlyosabbá váló élelmiszerhiány, a munkáltatók időnként bizonyos engedményekre kényszerülnek: esetenkénti segéllyel vagy túlórapótlék adásával, időnként az alapbérek emelésével. De a bérpótlékok mindjobban elmaradtak a pénzromlástól, a fokozódó drágaságtól. * Az imperialista háború elleni szervezett szocialista fellépések ebben az időben kis méretűek. A munkásmozgalom aktivistáinak többségét bevonultatták, közülük mára háború első évében sokan elestek vagy fogságba kerültek. Az itthon maradt bizalmiak és más aktivisták tevékenységét a pártvezetőség politikája megzavarta, s csak lassan fejlődött ki a cselekvő ellenállás. A szocialista munkások közül mind többen lemondták a Népszava előfizetését. A lap 1914 októberében két vezércikkben is kénytelen foglalkozni ezekkel a megnyilvánulásokkal. E cikkekben az imperialista háború kiszolgálása elleni tiltakozásokat „egyéni panaszok"-nak minősíti. Említi a nagy háberús szenvedéseket és hangsúlyozza: „amikor a nagy tömegek ezt viselik; akkor az egyéni panaszoknak el kell némulniuk". A háborút illetően hivatkozik arra, hogy a szociáldemokrata párt ellenezte, de „ha már ránkszakadt, ha rázúdult az egész emberiségre: a győzelmet kell kívánnunk és akarnunk minden áron". A hódító háború kiszolgálás^ azonban egyre növekvő népfelháborodásba ütközött. A baloldali szocialisták a népfelháborodás képviselői és ösztönzői. Tevékenységük ebben az időben arra irányult, hogy bátorítsák és szervezzék az üzemi munkások fellépéseit a háborús kizsákmányolás és a katonai terror ellen, csökkentsék a jobboldali szakszervezeti vezetők mozgalom-leszerelő tevékenységét, folytassák a háború rabló jellegének leleplezését, s a pártvezetőség politikájának bírálatát. A szocialista baloldal egyes csoportjai — s gyakran a csoportok egyes tagjai is — elkülönülten tevékenykedtek. A baloldali ellenzék ekkor még nem teremtett külön szervezetet, s képviselői nem jutottak el a