Századok – 1965
Tanulmányok - Somogyi Éva: Az 1896. évi választójogi reform Ausztriában 1131
AZ 1Ő96. ÉVI VÁLASZTÓJOGI IIKFOKM AUSZTKIÁBAN 1143 közvetlenül a korábban egységes cseh klub differenciálódása — az ifjúcsehek önálló, polgári liberális nemzeti programjának meghirdetése, kiválásuk Taaffe konzervatív-klerikális blokkjából — idézi elő.4 5 Ettől az időponttól kezdve szétforgácsolódnak a régi koalíciós csoportok. Amikor az 1891-es választások nem hozzák meg a várt konzervatív többséget, Taaffe váratlan fordulattal szövetséget ajánl a liberálisoknak. A kormányban megjelenik a liberális párt vezetője, Ernst Plener. Taaffe nagy kínnal összetákolt többsége azonban kérészéletű; a kormány-koalíción belül és kívül, a koalíciós partnerek között nézeteltérések támadnak. A lengyelek s a klerikálisok ellentétét a német liberális párttal Taaffe sem tudja megszüntetni, s így tartós parlamenti bázist többé nem szerezhet.46 Kezdetét veszi az osztrák belpolitikának az a korszaka, amikor ,,a kiélezett nemzeti és társadalmi ellentétek, ill. ezeknek a parlamenti pártviszonyokban való kifejeződése miatt bármely koalícióval hasonló erősségű — vagy erősebb — ellenzéki koalíciót lehetett szembeállítani, amely »normális« parlamenti eszközökkel, vagy végletes obstrukcióval megbéníthatta a kormány működését".47 Ez a jelenség — a parlamentarizmus funkcionális zavarai — tetőpontját majd az 1890-es évek második felében éri el, de első megnyilvánulásai már ekkor mutatkoznak. ч A Schmerlingtől jól ismert probléma — hogyan lehet egy örökké renitenskedő parlamenttel hatékony birodalmi politikát folytatni — kerül ismét előtérbe. Schmerling műve három évtizeden keresztül betöltötte a neki szánt szerepet: az abszolutisztikus parlament, egy bürokrata vezetésű mechanizmus funkcióját. Most, amikor az óramű végletesen avulttá válik, egyetlen kerék, egyetlen fog sem hajlandó többé a mester szabta úton haladni, ismét felmerül az önálló, parlamenti korlátoktól ment kormánypolitika igénye. Taaffe ugyan mindig bürokrata miniszternek vallotta magát: ,,Azt hiszem, felesleges hangsúlyozni, hogy egyetlen párthoz sem tartozom, s ezért nem is vagyok pártminiszter; én a korona kinevezett minisztere vagyok, ha szabad ezt a kifejezést használnom, »Kaiserminister« . . . magamat Őfelsége a Császár végrehajtó hivatalnokának tekintem."48 Taaffe e sokszor idézett nyilatkozatát még 1879-ben, kormányralépésekor tette. Másfél évtized múltán, amikor a kiélesedő ellentétek időről-időre működésképtelenné teszik a parlamenti mechanizmust, Taaffe új módszerekkel próbálja császárminiszteri hatalmát megerősíteni. 1893 októberében váratlanul választójogi reformtervezetet bocsát a parlament elé. Az előzetes minisztertanácsi tárgyalásokon kifejti: a reform célja, hogy a korona hatalmát megerősítse, s megszabadítsa a „parlament abszolutizmusá"tól.49 Taaffe választójogi reformtervezete nem előzmény nélkül való. Az új parlamenti ülésszak kezdetétől (1891) egymásután terjesztik be a különböző pártok és egyes képviselők reformterveiket. Követelik a közvetlen választás bevezetését a IV. kúriában, a titkos választást, a választókörzetek megváltoztatását, a nemzeti kisebbség védelmét. Többen szólnak a cenzus leszállításáért, a mandátumok számának felemeléséért, s az ifjúcsehek az általános választó-45 Charmatz : Österreichs innere Geschichte. II. köt. 66 — 72. 1. 4 G Taaffe kísérleteiről életképes kormánykoalíció kialakítására s a kísérlet kudarcáról Kolmer : i. m. V. köt. 69 — 66, 85 — 87, 90—91, 94—102. oldalakon hoz adatokat. Vö. Charmatz : Österreichs innere Geschichte II. köt. 67 — 77. 1. 47 Hanák : i.m. 81. 1. 48 Der politische Nachlass des Grafen Eduard Taaffe. Wien. 1922. Idézi Brägel : i. m. IV. köt. 197. 1. 49 Brügel : i.m. IV. köt. 196 — 197. 1. 4 Századok 1965/6.
