Századok – 1965
Tanulmányok - Jemnitz János: A béke utolsó hónapja és az Internacionálé összeomlása (II. rész) 92
A BÉKE UTOLSÓ HÓNAPJA ÉS AZ INTERNACIONÁLÉ ÖSSZEOMLÁSA 99 vezető-szocialisták között először fogalmazza meg a néhány nappal, de mégis egy egész korszaknak tünő fáziskülönbséggel korábban az augusztus 4-e után elfogadott platformot: ha a háború végetér, majd számolunk a kapitalizmussal, de ,,a jelen körülmények között nem szabotáljuk a nemzeti védelmet".122 S ugyanezen napon a La Guerre Sociale közli Hervé harmadik cikkét is, amely már az osztrák-magyar hadüzenetre reagált. Megírja, ha Németország beavatkozik, akkor Franciaország sem maradhat a háborún kívül. Ha pedig a katasztrófa bekövetkezik, a szocialisták már nem állhatják útját a kibontakozó fejleményeknek. S az adott helyzetben a francia szocialisták ,,csak egy megoldást" ismerhetnek, mégpedig „a szabadság tűzhelyének megvédését". Bár a francia párt eszmei bomlásának, rétegeződésének folyamatát, mélységét nem tudjuk arányaiban felmérni — tény az, hogy Jaurès—Vaillant vezetésével a párt, mint egységes egész, ekkor még ütőképes volt, s internacionalista akciókat szorgalmazott. Ez áll az olasz pártra is, amely az említett összvezetőségi ülésen Morgarit és A. Balabanovát határozott és harcos instrukciókkal látta el. Mint Balabanova mondja, azért utazott Brüsszelbe, hogy ott az általános sztrájk esetleg szükséges meghirdetését is támogassa.123 Az Internacionálé kialakítandó magatartásában kétségtelenül a német pártra várt a legnagyobb szerep. Július 25-én, mint láthattuk, Berlinben és a vidéki ipari centrumokban egyaránt tüntetésekkel, energikus felhívásokkal jelezte készenlétét a német szociáldemokrácia. Utaltunk rá, hogy a Vorwärts harcias hangját befolyásolta Ebért, Scheidemann és Molkenbuhr, a jobboldali vezetők szabadságolása. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy július 27-iki levelében Ebért jóváhagyta a párt felhívását . Megjegyezte, hogy pontosan nem tudja, milyen események készülnek, de pártolja a Nemzetközi Szocialista Iroda összehívását, főképpen akkor, ha bekövetkezik a katasztrófa, s a nemzetközi kongresszust Bécsben nem tudják megtartani. E levélben van egy olyan sor, amely messze túlmutat a kölcsönös információ, sürgetés, akcióhelybenhagyás vonalán. Ebért ugyanis elárulta teljes bizonytalanságát a párt követendő politikáját illetően: „De mi legyen most? Tervbe vettek-e további intézkedéseket? Bázelt mégsem lehet megismételni."124 Ebért, a bizonytalanságon túl, aggályainak egy másik forrására is utal ugyanebben a pártvezetőséghez írott levélben: „Pártunkban nehézségek lesznek. A háború és az orosz munkásmozgalom erőteljes fellendülése a Roza-csoportot új tervekkel fogja eltölteni." Vagyis az egyéb aggályok mellett a pártonbelüli erőviszonyok eltolódásától is tartott. Scheidemann júliusban családjával az Alpokban túrázott. Július 25-én értesült az ultimátumról, s azonnal útnak indúlt Berlinbe, mivel ő azonnal úgy értékelte a jegyzéket, hogy az egyenértékű a háborúval. A berlini közhangulatról úgy emlékezik meg, hogy látszat szerint a háborúpártiak voltak többségben. Néhány békepárti lapon kívül az egyedüli szilárd háborúellenes erőt a szociáldemokrácia képezte 125 Arról, hogy ezekben a sorsdöntő napokban mik voltak a legbensőbb gondolatai, Scheidemann nem árul el semmit. Tény az, hogy július 30-ig, de 122 Uo. 24. 1. 123 A.. Balabanova: My life as a rebel. 128 — 130. 1. 4 121 Friedrich Ebert: Schriften, Aufzeichnungen, Reden. Dresden. 1926. 309. 1. 125 Philip Seheidemann : Memoiren eines Sozialdemokraten. Dresden. 1928. 234— 236.1. 7*
