Századok – 1964

Tanulmányok - Molnár Erik: A marxizmus szövetségi politikája (I. rész) 943

'962 MOLNÁR ERIK kuknak, a porosz és az osztrák kormány rá se hederített a rendeletre. A nemzetgyűlés, azáltal nem zavartatva, hozzáfogott a törvényhozói munkához. A polgári átalakulás döntő kérdésével, az agrárkérdéssel nem sokat foglalkozott, hanem e helyett hozzálátott a birodalmi alkotmány kidolgozásához. Legelőbb is a „német nép alapjogait" tűzte napirendre. A nemzetközi helyzet azonban állásfoglalást kívánt a külpolitika kérdéseiben. Ezekben a kérdésekben a német burzsoázia, illetve az őt képviselő nemzetgyűlés „a német haza nagyságának", vagyis a burzsoá nacionalizmusnak az álláspontjára helyezkedett. A nemzetgyűlés a nemzeti függetlenségért küzdő olaszokkal szemben casus bellinek nyilvánította, ha az osztrákokkal harcoló olasz csapatok bevonulnak az olasz, de osztrák kézben levő Triesztbe. A lengyel poznani tartományból kihasított rész tekintetében úgy határozott, hogy „a német nemzet kiterjesztése" érdekében bevonja a Német Szövetségbe. Ezzel a lengyel kérdésben a cári Oroszország oldalára állott, amely hallani sem akart Lengyelország helyreállításáról. Amikor pedig az osztrák csapatok leverték a csehek prágai felkelését, ezt a burzsoázia mint német győzelmet ünnepelte, és ezzel a csehek nemzeti elnyomása mellett foglalt állást. A nemzeti önrendelkezési jognak, a nemzetközi demokráciának álláspontját következetesen csak a nemzetgyűlés demokratikus szélső balszárnya (de itt sem a szélső balszárny egésze) képviselte. A szélsőbalszárny programja kimondotta, hogy Németország felszabadulását csak az biztosíthatja, ha Lengyel- és Oroszországban megdöntik a despotizmust. A program egyúttal állást foglalt a népek, a németek, franciák, olaszok, lengyelek és a többi demokratikus szláv nép szentszövetsége mellett a nemzetközi reakcióval szemben. A schleswig-holsteini kérdésben viszont, ahol a nemzeti önrendelkezési jog követelményei egybeestek a német nemzeti érdekekkel, a nemzetgyűlés nem tudta az utóbbiakat megvédeni. A túlnyomóan német lakosságú Schleswig és Holstein feudális hercegségekben, amelyek önálló államok voltak, a dán király uralkodott. A dán beolvasztó törekvések in ár a 40-es években nemzeti mozgalmat váltottak ki Németországban a schleswig-holsteini németség érdekében. 1848 márciusában azután felkelés tört ki Schleswig-Holstein -ben a dán uralom ellen és a Németországhoz való csatlakozás érdekében. Németország minden részéből önkéntesek siettek a felkelés segítségére, majd a német Szövetségi Tanács megbízásából porosz csapatok vonultak be a két tartományba. A porosz csapatok Wrangel tábornok vezetése alatt meg is verték a dánokat, sőt behatoltak Dánia területére. A porosz király azonban május végén visszarendelte csapatait a dán területről. A király már magát a beavatkozást is csak azért vállalta, nehogy a mozgalom vezetése a németországi „radikális és republikánus elemek" kezébe kerüljön. A felkelőket egyébként, a saját feudális álláspontjáról, lázadóknak tekintette, akik törvényes uruk, a dán király ellen fogtak fegyvert. így azután, amikor Oroszország, Anglia és Svédország közbelépett Dánia érdekében, könnyű szívvel kiürítette a megszállt dán területet, annál is inkább, mert Wrangel csapataira szüksége volt a porosz nemzetgyűléssel szemben. A frankfurti nemzetgyűlés július elején tiltakozott a csapatok visszavonása ellen. Egyben kijelentette, hogy a hercegségek ügye, mint német nemzeti ügy, az ő hatáskörébe tartozik, és a nemzetgyűlés meg fogja védeni Németország becsületét és érdekeit. A porosz kormány azonban ügyet sem vetett a tiltakozásra és augusztus 26-án, anélkül, hogy a birodalmi kormány véleményét kikérte volna, Malmöben fegyverszünetet kötött Dániával, melynek