Századok – 1964
Tanulmányok - Molnár Erik: A marxizmus szövetségi politikája (I. rész) 943
'326 MOLNÁR ERIK Franciaországban a nemzeti mozgalom, melynek célja itt az volt, hogy megteremtse a decentralizált feudális tartományok helyén az egységes nemzeti államot, már a forradalom alatt összekapcsolódott nemcsak általában a polgári mozgalommal, hanem különösen a demokratikus kispolgári mozgalommal. A forradalom alatt született meg, a nemzeti eszme kiegészítéseképpen, a nemzeti önrendelkezési jog polgári követelménye is. Az Alkotmányozó Gyűlés 1790. május 22-én kimondotta, hogy az emberek egyes-egyedül szabadon kifejezett akaratuk alapján egyesülhetnek nemzetté. Másszóval az államot a szabad akaratuk alapján nemzetté egyesült emberek hozzák létre, s az nem a feudális dinasztiák jogain vagy szerződésein alapszik. A nemzet tehát, mint szuverén alakulat, maga dönt abban a kérdésben, hogy saját államot akar-e alkotni vagy sem — ami a nemzeti önrendelkezési jog tartalma. A forradalom következő lépése az volt, hogy a Konvent 1792. november 19-én a francia nemzet nevében kijelentette, hogy testvéri segítséget nyújt minden népnek, amely vissza akarja nyerni szabadságát. A polgári Franciaország háborúja a feudális hatalmak ellen akkor már folyamatban volt. Az előbbi nyilatkozat elvileg megalapozta a háborút, amely eszerint arra irányult, hogy felszabadítsa a népeket a feudális elnyomás alól és biztosítsa önrendelkezési jogukat. A háború ez által elvileg osztályháborúvá, forradalmi háborúvá, a polgári forradalom exportjává vált, A polgári forradalmat azonban nem lehet exportálni. A burzsoázia nem exportálhat mást, mint ami lényege, az elnyomást és a kizsákmányolást. Az elnyomott nemzetek felszabadításáért indított forradalmi háború ténylegesen átalakult az idegen nemzetek elnyomásának és kifosztásának eszközévé. De a hamis ideológia fennmaradt, és az 1830—40-es évek Franciaországában a demokratikus pártok és a tömegek ideológiájának fontos elemét alkotta. Ebben az ideológiában Franciaország kiválasztott országként, az egyetemes forradalom élcsapata gyanánt jelent meg, amelynek történeti hivatása, hogy a saját határai közt megvalósított demokráciát forradalmi háború útján elterjessze egész Európában és felszabadítsa az elnyomott nemzeteket. Hasonló nézeteket vallott az utópista szocialista Louis Blanc is. Louis Blanc, Franciaország történeti szerepéről beszélve, kifejtette, hogy az emberiség haladását mindig az önzetlen, önfeláldozó Franciaország vitte előre, az a Franciaország, amely mindig az egész világért gondolkodott és dolgozott, s amelynek jövője az egész emberiség jövőjének útját egyengeti. Ezzel a nacionalista kérkedéssel szemben, amely valójában az egész világot franciává akarta tenni, Engels a chartista „The Nothern Star" válaszcikkére, az abban kifejezésre jutó internacionalista szellemre hivatkozott. A cikk arról beszélt, hogy az igazi demokratát nem az jellemzi, hogy saját nemzetét és ennek múltját magasztalja. Ellenkezőleg, az igazi demokratának „meg kell tagadnia saját országát, el kell utasítania minden felelősséget a múltért, amely tele van nyomorúsággal, zsarnoksággal, osztályelnyomással és babonával".23 A nemzeti mozgalom, a Kommunista Kiáltvány álláspontja szerint (amely semmi utalást nem tartalmaz arra nézve, hogy a proletariátusnak osztályfeladatain kívül külön nemzeti feladatai is volnának), a haladó burzsoáziának és kispolgárságnak az ügye. Más kérdés, hogy a proletariátus saját érdekében támogatja a haladó nemzeti mozgalmakat. így természetesen, 23 Engels: Louis Blanc beszéde a dijoni banketten. Deutsche Brüsseler Zeitung, 1847. dec. 30. Uo. 374 — 376. 1.
