Századok – 1964

Tanulmányok - Molnár Erik: A marxizmus szövetségi politikája (I. rész) 943

A MARXIZMUS SZÖVETSÉGI POLITIKÁJA 947> proletariátus áll. A nép a proletariátus vezetésével ragadja ki a politikai hatalmat a burzsoázia kezéből és valósítja meg a demokráciát. Amiről tehát itt szó van, az nem burzsoá-demokratikus forradalom, hanem burzsoá-ellenes demokratikus forradalom. Ez pedig Engels szerint maga is csak átmenet a szocialista forradalomba. A forradalom második szakaszában kivívott demokrácia, modern kifejezéssel élve, nem más, mint a proletariátus és a parasztság demokratikus diktatúrája, a proletariátus hegemóniája alatt. A demokratikus államhatalom azonban nem érheti be a politikai demokrácia, a demokratikus köztársaság megvalósításával, hanem azonnal rá kell térnie a szociális reformok útjára. Engels itt azokra a szocialisztikus rendszabályokra — a tőkekoncentráció korlátozása, az öröklési jog megszüntetése stb. — utal, amelyek a kispolgári demokrácia programjában is szerepelnek. Míg azonban a kispolgári demokrácia ezeket a rendszabályokat véglegeseknek fogja fel és megvalósításukkal a forradalmat befejezettnek tekinti, addig Engelsnél a szóbanforgó rendszabályok csupán átmeneti fokozatokat képviselnek a magántulajdon megszüntetése felé vezető úton. Maga a demokratikus államhatalom, a „demokratikus diktatúra" sem más tehát, mint közvetlen átmeneti forma a szocializmust megvalósító proletár diktatúrába.1

3 A forradalom burzsoá és szocialista szakasza ezek szerint történetileg egybefolyik. A burzsoázia európaszerte előretör, kivívja a hatalmat, de győzelmét legfeljebb néhány évig fogja élvezni, mert nyomában mindenütt ott áll a proletariátus, amely uralmát — a demokratikus forradalom közvetítésével — meg fogja dönteni.1

4

Ennek megfelelően állapítja meg a Kommunista Kiáltvány is, hogy a német polgári forradalom csak közvetlen előjátéka lehet a proletárforradalomnak.1

5 Ez nem más, mint a permanens forradalom elmélete, amely a nagy francia forradalom tapasztalatain alapult. Marx a francia forradalmat így jellemezte : „Az első francia forradalomban a konstitucionalisták uralmát követte a girondistáké és a girondisták uralmát a jakobinusoké. E pártok mindegyike a haladottabb pártra támaszkodik. Mihelyt elég messzire vitte a forradalmat, úgy, hogy többé nem tudja követni s még kevésbé tud élén járni, a mögötte álló merészebb szövetségese félretolja és a guillotinera küldi. A francia forradalom vonala ekképpen felfele halad."16 A francia forradalmat tehát pártok, illetve osztályok vagy osztályfrakciók szövetsége vitte előre, úgy, hogy a szövetség osztályalapja egyre keskenyedett és a korábbi szövetséget harc váltotta fel, míg végül a legszélső párt leszámolt összes korábbi szövetségesével és egymaga ragadta meg a hatalmat. A forradalom permanens, folytonos volt, forradalmak sorozatából állott, mert egymásután döntötte meg a hatalmon levő, vagy hatalomra került pártokat, illetve osztályokat vagy osztály frakciókat, a feudális osztálytól egészen a girondista burzsoáziáig, hogy a hatalmat végül is a jakobinusoknak juttassa, akik azután egyedül a forradalom tömegbázisára, a kispolgárságra, parasztságra és a munkásságra támaszkodtak. 13

A Kommunista Kiáltvány szerint az öröklési jog eltörlését és a hasonló gazdasági vagy szociális átmeneti rendszabályokat az uralkodó osztállyá szervezett proletariátus valósítja meg. 14

Lásd Engelsnek a 10. jegyzetben idézett cikkét. Uo. 397. 1. 16

A Kommunista Pári Kiáltványa, i. h. 41. 1. 16

Marx: Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikába. Uo. 1. köt. 246. 1.