Századok – 1964

Tanulmányok - Molnár Erik: A marxizmus szövetségi politikája (I. rész) 943

'944 MOLNÁR ERIK Ebben az időben a demokratikus intézmények a leghaladottabb nyugateurópai országokban is fejletlenek voltak, a legtöbb európai országban pedig teljesen hiányoztak. Ott, ahol a burzsoázia, vagy egyik frakciója a politikai hatalmat már kezében tartotta, mint Angliában vagy Franciaországban, maga a szűkkörű cenzusos választójog is biztosította az uralkodó réteg politikai uralmát. Másutt, ahol a politikai hatalmat leplezetlenül, vagy alig leplezve a feudális abszolutizmus birtokolta, mint Németországban, általában a sajtószabadság és az egyesülési-gyülekezési jog legelemibb követelményei is hiányoztak. A demokratikus szabadságjogok hiánya pedig akadályozta a kommunistákat abban, hogy elterjesszék eszméiket a proletariátus körében és ezt öntudatos, harcra kész osztállyá szervezzék. Ezért a kommunisták közvetlen feladatuknak európaszerte a demokrácia kivívását tekintették. Azonban a demokratikus szabadságjogokért és választójogért küzdöttek a különféle demokrata szervezetek is. Ezzel adva voltak a közös ellenség, a cenzusos burzsoázia és a feudális abszolutizmus ellen, a kommunisták és a demokraták együttműködésének feltételei, egy olyan szövetség keretében, amelyben a kommunisták ténylegesen a demokratikus szervezetek szélső balszárnyát alkották. A Kommunista Kiáltvány ennek a következményeit vonta le, amikor kijelentette, hogy a kommunisták mindenütt az egész világ demokratikus pártjainak kapcsolatán és megegyezésén munkálkodnak.4 A demokraták általában a szorosabb értelemben vett kispolgárságot, a városi kispolgárságot képviselték. A kommunisták és a demokraták szövetsége tehát általában a munkásosztály és a városi kispolgárság szövetségét jelentette. De a demokraták befolyásuk alatt tartották a munkásság egyrészét is. Ezt megkönnyítette az a körülmény, hogy a demokraták nemcsak a demokratikus politikai jogokért harcoltak, hanem, a kispolgárság és a nagytőke ellentétének következtében, „szocialisztikus" rendszabályokat is követeltek, amilyen például a tőkekoncentráció korlátozása, illetve az öröklési jog megszüntetése. A kispolgárság az akkori társadalmi viszonyok között nagy tömegerővel rendelkezett. Ezen alapult Marxnak az a nézete, hogy „a kispolgárság lényeges alkotó része lesz minden készülő társadalmi forradalomnak".5 A kommunisták természetesen azokhoz a demokratákhoz állottak legközelebb, akik leginkább támaszkodtak a munkásosztályra és legjobban közelítették meg szocialisztikus követeléseikkel a kommunista célokat.6

Az ilyen demokrata szervezetek közül kiemelkedett az angliai chartista párt. Ebben nem annyira a szocialisztikus követelések játszottak szerepet, mint inkább az, hogy a chartista párt ebben az időben már túlnyomóan a munkásosztályra támaszkodott, s így valóságos munkáspárt volt. Ezért a kommunisták Angliában mindenekelőtt a chartista pártot támogatták, amely elsősorban az általános választójogért és az állami rend demokratizálásáért harcolt. leghatározottabb stb. részét alkotják (lásd a Kommunisták Kiáltványá-t. Marx—Engels Vál. művek I. köt. 22 — 23. 1.), ebben a fogalmazásban szintén a párt fogalmának imént érintett határozatlansága jut kifejezésre. Pártokon itt elsősorban a munkásmozgalom pártokban nem szervezett különféle irányait kell érteni. A kommunisták az ilyen értelemben vett pártoknak, tehát а nemzetközi munkásmozgalomnak élcsapatát alkotják. 4 Uo. 42. 1. 5 Marx levele Annvenkovhoz. (1846. dec. 28. Lásd Marx—Engels: Vál. levelek. Bpest, Szikra. I960. 40. 1.) 6 Lásd Engels: A kommunizmus alapelvei. Marx—Engels Gesamtausgabe. (MEGA) I. rész. 3. köt. 621. 1.