Századok – 1964

Krónika - Beszámolók kandidátusi disszertációk vitáiról - 877

890 К RÓNIKA tetéséért, és ennek során a tanácsok funkcióihoz hasonló funkciókat betöltő népi szervek megalakulását. E választott tanácsok rendszerének kiépítését a kettős hatalom sajátos formájának létrejötteként értékeli. A szerző szerint e „tanácshálózat" megszervezése segítette elő, hogy Guinea azonnal élni tudjon azzal a lehetőséggel, ami az 1958-i degaullista alkotmánynak a szuverenitásra irányuló — súlyos fenyegetések mellett tett — ígéreteiből következett. Az 1968 utáni időszakaszt a szerző a függetlenné válás korszakaként jellemzi, amelyben az egyes államok Guinea példája nyomán (amely azt is beigazolta, hogy Franciaország fenyegetéseit nem képes beváltani) helyes taktikát követve fel tudták használni a számukra kedvező körülményeket és békés „alkotmányos" úton eredményesen szembeszálltak a náluk erősebb gyarmatosító hatalommal. Franciaország, mint szerző bizonyítja — egy új Guinea elhárítása végett — újabb és újabb engedményekre kényszerült. Beleegyezett a Mali Államszövetség függetlenségének elismerésébe, majd kénytelen volt engedni az Elefántcsontpart^által megszervezett ,.Entente"-nak a Közösségből való kilépését illetően is, ős a Mali Államszövetség egyik részét, Szenegált is csak úgy tudta befolyása alatt tartani, hogy elősegítette a Mali Államszövetség felbomlását, tudomásul véve a Mali Köztársaság kilépését. Ezzel a Francia Közösség tervezett formájában megszületése előtt megszűnt létezni (a francia nyugat-afrikai országok közül egyedül Szenegál maradt tagja). A szerző megállapítja, hogy a francia imperializmus 1958-tól állandósult hátrálásában az általános nemzetközi viszonyok, saját rossz és az ellenfél okos taktikája mellett szerepet játszott és játszik az amerikai tőke behatolása is. A disszertáció negyedik fejezete Guinea és Mali jelenlegi helyzetével és továbbfejlődésük kérdésével foglalkozva megállapítja, hogy a két államban a gazdaság tervszerű irányítása és az államosítás révén kialakult államkapitalizmus valójában nem kapitalista, de nem is szocialista, átmeneti jellegű alakulat, amelynek fejlődési irányát az államhatalom fejlődésének útja fogja megszabni. A mezőgazdaság primitív kollektivizmusa elvileg átalakulhat szocialista kollektivizmussá, ha sikerül megoldani a termelés hozamának lényeges emelését. Mindezek alapján a szerző leszögezi, hogy Guineában és Maliban jelenleg nem-kapitalista fejlődés van és nincsenek elzárva a szocialista társadalomba való átmenet alapjai és feltételei. Jelenleg a parasztság és a munkásság demokratikus diktatúrája áll fenn, s nincsenek, egyelőre nem is lehetnek marxista tömegpártok. Guinea és Mali a szerző végkövetkeztetése értelmében olyan demokratikus államok, amelyekben a hatalom osztály jellege még nem dőlt el. Bahirák Ilona opponensi véleményében elmondotta, hogy a szerző rendkívül nehéz, ezidáig járatlan út feltörését jelentő, önálló megállapításokat ós következtetéseket igénylő témáját „kitűnően, magas színvonalon oldotta meg"; kiemelte a széles dokumentációs és sajtóanyag marxista—leninista módszerrel történt feldolgozását, számos eddig feltáratlan kérdés (pl. az államkapitalizmus és a hatalom jellege a sajátos fekete-afrikai viszonyok közt; a szocializmusra való áttérés a függetlenné vált francia gyarmatokon) bátor felvetését és megoldási kísérletét, valamint a szerző helyes kritikai megállapításait. Szerkezeti kérdésekre vonatkozó észrevételei után Babirák Ilona hiányolta, hopy a francia gyarmatosítók ellen folytatott harcban a szerző nem elemzi elég szélesen a tömegek gazdasági, szociális ós kulturális helyzetét, a tömegsztrájkok jelszavainak és módszereinek, valamint a munkások és parasztok körülményeinek alakulását a függetlenség elnyerése után. Kifogásolta, hogy a szerző a francia-nyugatafrikai függetlenségi harcot a nemzetközi tényezőktől elszakítva tárgyalja. Részletes elemzése során felvetette azt a problémát, hogy vajon helytálló-e a tárgyalt korban a Francia-Nyugat-Afrikában szokásos kisajátítást kapitalista jellegűnek tekinteni. Kívánatosnak tartotta volna, ha a szerző konkréten foglalkozik a szakszervezetek felaprózottságával, másrészt a függetlenségi mozgalomban betöltött szerepükkel. Megállapítva, hogy az PAI bírálata a disszertáció kiválóan sikerült, helytálló része, vitába szállté bírálat olyértelmű általánosításával, melynek alapján a szerző már kétségbe vonja a tárgyalt országokban az önálló munkáspártok létjogosultságát. Az opponensi vélemény szerint a munka egyik legjobban sikerült része a guineai tanácsokról szóló, szerencsésen megoldott alfejezet , de vitathatónak tart otta a kettős hatalom kialakulását, ami helyett inkább arra a megállapításra hajlott, hogy a tanácsoknak a gyarmati diktatúrát megtörő szerepét fogadja el. Hasonlóképpen problematikusnak tekintette a guineai és malii államhatalom meghatározására alkalmazott „paraszt-munkás demokratikus diktatúra" kategóriáját, aminek elfogadását nézete szerint nem indokolja a parasztság predomináns szerepe. Ezért a maga részéről megmaradna a munkás-paraszt demokratikus diktatúra fogalmánál. Befejezésül Babirák Ilona hangoztatta a disszertáció megjelenésének fontosságát, mivel Kende munkája nemcsak a tudományos érdeklődést elégítheti ki, hanem nagy segítséget nyújthat a propagandamunkának is.