Századok – 1964

Krónika - Beszámolók kandidátusi disszertációk vitáiról - 877

880 К RÓNIKA állami beavatkozási kísérletek már a gazdasági válság előtt, a 20-as években megkezdődtek. ,,Ezek azonban csak elszigetelt akciók voltak, korszerűtlenül, átfogó intézkedések igénye nélkül. Incze Miklós a szerző érdemének tulajdonítja, hogy „összefüggően bemutatva áttekinti és értékeli a világgazdasági és regionális konferenciákat , megmutatja azok valódi céljait, és rámutat eredménytelenségük szükségszerűségére. A tőkés országok érdekeinek ellentétes volta az akkori körülmények között valóban megakadályozta az ilyen jellegű megegyezéseket." Incze Miklós, kiegészítvén a disszertáció idevágó részleteit, rámutatott arra, hogy az európai tőkés országok tanácskozásai azért zajlottak le a franciák kezdemé­nyezésére ós vezetésével, mert a gazdasági válság Franciaországot később érintette, mint a többi európai államot. Szuhay Miklós válaszában amellett, hogy elismerte Incze Miklós opponens meg­állapításainak helyességét, még tovább árnyalta a kérdést, s megállapította, hogy a fran­ciák politikai befolyásának kiterjesztése részben az Egyesült Államok nemzetközi súlyának megnövekedése ellen is, valamint Angliának a Népszövetségben gyakorolt döntő befolyása ellen is irányult. Mindkét opponens vitathatónak tartotta Szuhay Miklósnak az egykezek ós a szö­vetkezetek szerepéről ós jelentőségéről kialakított véleményét. Szakács Kálmán hangsúlyozta, hogy az egykezek és a szövetkezetek — amellett, hogy a terményórtékesítésben játszottak döntő szerepet, — egyben a finánctőke mezőgaz­daságba való behatolásának egyik sajátos eszközét is jelentették. Incze Miklós pedig ogjse­nesen arra irányította a figyelmet, hogy a szövetkezetek vonalán az állami tőkebehatolás mellett német tőkebehatolásnak is tanúi lehetünk, ha a Pénzügyminisztérium levélt ári anyagát tekint jük át. Berend T. Iván ebben a kórdósben Szuhay Miklós véleménye mellett foglalt állást. Szuhay Miklós fenntartotta álláspontját az opponenseknek adott válaszában is, s azt hangsúlyozta, hogy mind az egykezeknél, mind pedig a szövetkezeteknél a bankok érdekeltsége rendkívül kicsiny, s ezek a nagybirtok szerveivé váltak — bizonyos rövid, kezdeti, a monopolizálás megindulása körüli időszak után, amikor még valóban szoros kapcsolata volt a finánctőkének az egykezekkel ós a szövetkezetekkel. Kifejezetten azt állítja, hogy sem az üzletrésztőke megoszlása alapján, sem a szövetkezeti kereskedelem hasznából való részesedés alapján nem állapítható meg az, hogy a szövetkezetek a finánc­tőke kezében lettek volna. A szövetkezeteknek afinánctőkével csak a hitelellátás területén volt szoros kapcsolatuk, de még ennek alapján sem lehet azt állítani, hogy a szövetkezetek afinánctőke vállalkozásai. Ezzel ugyanis csökkentjük a nagybirtok gazdasági és politikai szerepét, ami végső soron az egy uralkodó osztály koncepciójába torkollik - hansúlyozta Szuhay Miklós. Nem értett egyet az opponensek azon véleményével, hogy az egykezek és szövet­kezetek a finánctőke megerősödését és a mezőgazdaságba való közvetett módon történő behatolást jelentik, s egyben a bank-, ipari ós agrártőke fokozódó összefonódását. Jogosnak tartotta viszont Incze Miklósnak azt a megjegyzését, hogy mindezzel kapcsolat ban a német tőkebehatolás kérdése nem mellőzhető. Erre a problémára Szuhay Miklós azt a választ adta, hogy német tőkebehatolás a vezető szövetkezeteknél nem nyil­vánult meg. csak a nyiles párt szövetkezetének, az EKE-nek épült ki szoros kapcsolata a Wiener Bankvcrcinnel, de 1939 augusztusában ez is felmondta a szövetkezetnek addig folyósított hiteleit. Incze Miklós levéltári anyagok ismeretében— továbbra is hangsúlyozta a finánc­tőke szerepével kapcsolatos álláspontját, s azt is állította, hogy ..volt német tőkebeha­tolás a szövetkezetekbe, mégpedig nemcsak a nyilas szövetkezet vonatkozásában". Szakács Kálmán is fenntartotta véleményét, s kiegészítette azzal, hogy Magyarországon a nagybirtokosságot „nemcsak a volt arisztokrácia jelenti, hanem a finánctőkének is igen jelentős érdekeltsége ven a magyar mezőgazdaságban mind a birtokviszonyok tekinteté­ben, mind pedig egyéb vonatkozásban". A szövetkezetek ilyen szempontból is a nagy­birtok s a finánctőke összefonódásának meggyorsítását jelentik. Pach Zsigmond Pál felszólalásában igyekezett a két ellent étes nézet között a tények­nek megfelelő állásfoglalást megjelölni. Hangsúlyozta, hogy „a finánctőke a maga gazda­sági és politikai hatalmánál fogva különösen az egykezeket, de még a szövetkezeteket is ki tudta használni és tudott manőverezni az adott lehetőségek ós politikai viszonyok köré­ben". De hogy az egykezek s a szövetkezetek a finánctőke szervei lettek volna — azt ennyire leegyszerűsítve nem lehet állítani. Szuhay Miklós a vitára adott válaszában hangsúlyozta a XX. századi krónikus; agrárválságnak azon eredményét, hogy a finánctőke számára az iparba való tőkebefek­tetés sokkal előnyösebb volt, mint a mezőgazdaságba való behatolás. Ezért nem gyorsult

Next

/
Oldalképek
Tartalom