Századok – 1964
Tanulmányok - Galántai József: Tisza és a világháború 687
TISZA ÉS A VILÁGHÁBORÚ 705 beszélgetésük további tartalmáról. Tisza közölte vele azt is, hogy Szerbiának „minden követelést feltétlenül el kell fogadnia", és arról is beszélt, hogy „a jegyzék úgy lesz megszerkesztve, hogy annak elfogadása jóformán ki van zárva".6 7 Tisza álláspontja megváltoztatásának okával az első világháború utáni történeti irodalom és publicisztika sokat foglalkozott. De a kérdést tendenciózus céllal feszegették. A kérdést tudományos forráskritikai alapon kell megoldani. Már az előzó'ek során láttuk, hogy nem fogadható el az a magyarázat, mely a német támogató álláspont nem ismerésével vagy Szerbia annexiójától való félelemmel magyarázza Tisza korábbi tartózkodó álláspontját. Ugyanígy rácáfolnak a források arra az értelmezésre is, mely szerint Tisza jobb meggyőződése ellenére engedett a kialakult helyzet nyomásának vagy a németek követelésének. Az idézett források egyértelműen mutatják, hogy a miniszterelnök megváltoztatta meggyőződését, és most már akarta a háborút. Későbbi magyarázataiban maga Tisza is arról beszélt, hogy felismerte a háború akkori szükségességét, és ezért állott mellé. így a vita arról, hogy Tiszának „le kellett volna mondania" vagy sem, amiről a 20-as évek irodalma sokat polemizált, ugyancsak mesterséges probléma. — A kérdés, amely tisztázandó: milyen tényezők, megfontolások alapján változtatta meg Tisza addigi meggyőződését. 1918 januárjában Marczalinak küldött nyilatkozatában maga Tisza ezt a következőképpen indokolta: „A nyomozásnak a szerb kormány bűnrészességét megállapító eredményeiből és Pasicsnak és a szerb diplomatáknak, valamint az egész szerb sajtónak hihetetlenül provokáló, a Monarchiát gúnyoló és kicsinylő kijelentéseiből (kellett) arról meggyőződnöm, hogy fel kell lépnünk Szerbia ellen."6 8 Tiszaezen önigazoló beállítása — melyben meggyőződésének változását Szerbia magatartásának tulajdonítja — nem felelt meg a valóságnak. Éppen ezekben a napokban — július ГЗ-án — érkezett Bécsbe Wiesner osztálytanácsos bizalmas távirata Szarajevóból, melyet kifejezetten a július 14-i értekezletre kértek, és amelyet Tiszával is ismertettek. A távirat azonban éppen az ellenkezőjét tartalmazta annak, amit Bécsben vártak tőle, és amire Tisza utólag hivatkozott: „Semmisem bizonyít ja — táviratozta Wiesner—, még csak nem is gyaníttatja, hogy a szerb kormány tudott volna a merénylet irányításáról vagy előkészítéséről és a fegyverek beszerzéséről. Sokkal inkább vannak adataink, melyek arra mutatnak, hogy ezt kizártnak kell tekintenünk."69 Tisza tehát állításával éppen ellentétben ezekben a napokban arról értesült, hogy a nyomozás nem állapította meg a szerb kormány részességét a merényletben. A nem hivatalos szerb sajtó valóban élesen polemizált a Monarchia lapjaival, de nem felel meg a tényeknek az sem, hogy ezekben a napokban szerb hivatalos körök vagy a hivatalos lapok provokáló hangot ütöttek meg. Figyelemreméltó ezzel kapcsolatban, hogy a szerb állásfoglalást eltorzítva juttatták el a Monarchia közvéleményéhez. A francia konzul jelentette július 20-án: „Egy példátlan tényre tesznek figyelmessé: általában a hivatalos távirati ügynökségek a külföldi sajtóról való beszámolóikban csak a legfontosabb 67 Die deutschen Dokumente zum Kriegsausbruch. I. köt. 74—75. 1. 68 Tisza István Összes Művei. VI. köt. 346—347. 1. (Kiemelés tőlem — G. J.) 69 Österreich-Ungarns Aussenpolitik. VIII. köt. 436. 1. Hasonlóan ír emlékiratában Andrássy is: „A sarajevói vizsgálat még gyanúokot sem szolgáltatott abban az irányban, hogy a szerb kormány a gyilkosság előkészítésében részt vett." (Diplomácia és világháború. 92. 1.)
