Századok – 1964
Tanulmányok - Galántai József: Tisza és a világháború 687
TISZA ÉS A YILÄGHÄBOKÜ 691 Az imperialista háborúba torkolló politika kialakulása egészen akiegyezésig nyúlik vissza. A magyar birtokos osztályok — melyek az akkor még gyenge, de később egyre erősödő burzsoáziát is képviselték — kompromiszszumos megegyezése az osztrák burzsoáziával és a Habsburg-házzal, küpolitikai tendenciáját tekintve a szomszédos balkáni és kelet-európai népek s az ezek feletti hegemóniára ugyancsak igényt tartó cári Oroszország ellen irányult. A kiegyezés után egyes osztrák vezetők a-Monarchia külpolitikáját a poroszok elleni revans felé akarták irányítani, ez azonban mind a birodalom külpolitikai, mind belső helyzete szempontjából mindinkább megalapozatlannak és irreálisnak bizonyult. Néhány évi ingadozás után 1871-től a Monarchia rátért az „aktív" Balkán-politikára és németbarát külpolitikát folytatott, melyet a Monarchia és Németország 1879-es katonai szövetsége pecsételt meg. A Monarchia ezen külpolitikája nemcsak a lehetséges expanzió reális feiismeréséhől következett, hanem legalább ennyire abból is, hogy a Monarchia egészségtelen belső struktúrájának fenntartása ezt a külpolitikát meg is követelte. Az Osztrák-Magyar Monarchia ugyanis a nemzetiségek — főleg szlávok — elnyomásának dualista rendszerére épült fel, s a balkáni népek felszabadulása a több évszázados török uralom alól, és megerősödésük — ami a NIX. század második felében kezdetét vette — nem maradhatott hatás nélkül a Monarchiában élő elnyomott nemzetekre. Ily módon a nemzetiségi elnyomás rendszerének fenntartásából is következett a törekvés a gyengülő török birodalom balkáni pozícióinak megszerzésére s a szlávok felszabadításával kacérkodó cári Oroszország kiszorítására. Ezt mind az osztrák, mind a magyar vezető osztály — mely a kiegyezéssel lemondott ugyan a külügy önálló intézéséről, de amelynek a Monarchia külpolitikájának alakításában a kiegyezési törvény 8. §-a alapján14 nem csekély szerepe volt — alapvető érdekének tekintette. A Monarchia balkáni törekvése az imperializmusra való átmenet idején és az imperializmus teljes kifejlődésével a monopoltőkés körök gazdasági érdekeiből következve is erősebbé vált. De ezt kívánta a birodalom kialakuló, majd mindinkább elmélyülő belső válsága is. A nemzeti kérdések megoldatlansága következtében a belső feszítőerők a birodalom felbomlása felé mutattak. Mindezek következtében a Monarchia balkáni agressziója az imperializmus kialakulásával fokozódott és zsandár-jellege — különösen az annexió óta — mindinkább kidomborodott. Jól szemlélteti ezt Aehrenthal külügyminiszter Bülowhoz, a német kancellárhoz írott 1909. február 20-i levele: „Törökország meggyengülése és Európából való kiszorulása következtében déli határainkon természetszerűleg újból lábra kapott az államalakulások folyamata. Nekünk ezzel szemben állást kell foglalnunk és ez 30 évvel ezelőtt az okkupációval, most pedig az annexióval történt meg."1 5 A Monarchia balkáni agressziója — amely jellegében nem változott — a nemzetközi viszonylatokban elfoglalt helye szempontjából a századforduló után fontos eltérést mutatott a korábbihoz képest. Azokkupáció idején a Balkán elsősorban a Monarchia és a cári Oroszország nagyhatalmi törekvéseinek ütközőpontja volt, bár már ekkor is érvényesült itt a többi nagyhatalom politikája. A századforduló után ez a helyzet lényegesen megváltozott. Közvetlenül most is a két szomszéd — a Monarchia és a cári Ororszország — politikája állott 14 Eszerint a közös külügyminiszter „mindkét fél minisztériumával egyetértésben és azok beleegyezése mellett" vezeti az ügyeket . 15 Österreich-Ungarns Aussenpolitik. I. köt. Wien—Leipzig. 1930. 854. 1.
