Századok – 1964
Tanulmányok - Berend T. Iván–Ránki György: Infláció és elzárkózási irányzatok Magyarországon az első világháború után (1921–1924) 661
682 BEKEND T. IVÁN—RÁNK] GYÖRGY évi 56%-os részesedéséhez viszonyítva is. A nyersanyaghányad több mint 29%ra növekedése pedig nem csupán az 192l-es szintet haladta túl, de még jobban túlszárnyalta a nyersanyagimport háború előtti 8.7%-os részesedését.6 6 A prohibíciós intézkedések a külkereskedelem oldaláról egészítették ki az inflációs gazdaságpolitikát, s újabb eszközt biztosítottak az inflációs konjunktúra mind teljesebb kihasználásához. A nagytőke számára lehetővé vált a belső piac mind teljesebb biztosítása és monopolizálása, a dualizmus időszakában a közös piacon akadályozott iparágak gyors fejlesztése, az inflációs nyereségek magas hasznot Biztosító befektetése. Ha tehát világosan látható, hogy a tilalmi rendszer ismét elsősorban a. nagytőke gazdasági célkitűzéseinek kedvezett, ez távolrél sem jelenti azt, hogy az uralkodó osztályok egyéb rétegei károsodtak volna ezen intézkedésektől. A kérdést tárgyaló külkeresedelmi munkák6 7 ugyanis azt az álláspontot vallják, hogy a tilalmi rendszer — majd később az önálló vámtarifa - a nagybirtok számára kedvezőtlen volt, hiszen, emelve a belső árszínvonalat, növelte a nagybirtok termelési költségeit, másrészt retorziókat váltva ki a szomszédos országokban, rontotta a nagybirtok exportlehetőségeit. Ebből a beállításból könnyen adódik a következtetés: a Bethlen-kormány gazdaságpolitikájaa nagybirtokkal szemben is a nagytőke érdekeit tartotta szem előtt. Ha ugyan ezt a szembeállítást megpróbálják azzal a meglehetősen általános formulával feloldani, hogy a tilalmi rendszer árát „csak látszólag fizette a birtokos osztály", mivel az abból reá nehezedő terheket végül is a dolgozó tömegekre hárította át, s ezzel az ellentétet maguk is tompítani igyekeznek, mégis érdemes megvizsgálni, hogy vajon mennyiben jogosult egyáltalán a fent idézett szembeállítás. Kétségtelen, hogy a nagybirtok sérelmezte a protekcionista intézkedéseket, s a hivatkozott munkák nagyjából azokat az mérveket sorakoztatják fel a nagybirtok hátrányaira vonatkozóan, melyet azok annak idején maguk is gyakran hangoztattak. A valóságban azonban a tilalmi rendszer történeti értékelését nem egyszerűsíthetjük le az OMGE vagy a GyOSz szempontjaira. 1921 — 22 folyamán a tilalmi rendszer kiépítése idején a bevezetett intézkedéseket a kormány ideiglenes, átmeneti lépésnek tekintette, melyet az európai kereskedelmi helyzet, a vámvédelem háború utáni teljes hiánya tett szükségszerűvé az ipar érdekében, de amely a mezőgazdaság számára, mely ekkor leromlott termelése következtében még nem állt a feszítő exportkényszer hatása alatt, az átmeneti időszakban értékesítési szempontból nem okozhat hátrányokat. Az a veszély sem fenyegethetett, hogy a tilalmak a szomszédos agrár importáló országokat retorzióra késztetik, hiszen, mint már utaltunk rá, 1919 után világszerte egyre erősödött a protekcionizmus, sezen belül az agrárelzárkózás tendenciája. E téren a zilált politikai-gazdasági körülmények következtében Magyarország nem hogy élenjárt volna, de inkább valamivel később lépett ez útra. Egyes nagyhatalmak saját kiviteli érdekében képviselt szabadkereskedelmi törekvései sorozatos kudarcot szenvedtek, s így az 1921 őszén megrendezett portorosei konferencia határozatai, melyek szerint 1922 júliusáig a be-és kiviteli tilalmakat meg kell szüntetni, s a szabadkereskedelem álláspontján tárgyalásokat indítani, cc Közgazdasági Szemle, 1925. 508. 1. Az 1921. évre az új országterületre átszámított adatokat vettük figyelembe. Ez az adat kétségkívül becslés jellegű, komoly hibalehetőségeket tartalmaz, de feltétlenül tájékoztató értékű. 67 Reményi Lajos: i. m.
