Századok – 1964
Tanulmányok - Berend T. Iván–Ránki György: Infláció és elzárkózási irányzatok Magyarországon az első világháború után (1921–1924) 661
INFLÁCIÓ Ей ELZÁBKÖZÁSI I RÁNYZATOK M AGYABOBSZÀGON 679 automatikus piacvédő hatást is gyakorol, s általában hatásos vámkiegészítő vagy helyettesítő szerepet játszik. Nyilvánvaló, hogy a pénzromlás ezen külkereskedelmi hatásai Magyarországon már 1920-ban is érvényesültek. Az infláció menete azonban ebben az évben még nem volt túl gyors, -s így az infláció védő hatása — a háború utáni években Magyarország gazdasági, ipari fejlettsége és termelési színvonala következtében ez volt a fontosabb — csak kevéssé érvényesült. A német és osztrák infláció, valamint a cseh korona bizonyos értékveszteségei a legfontosabb ipari szállítók részéről részben ki is egyenlítették a magyar valuta elértéktelenedéséből származó külkereskedelmi előnyöket. Hozzájárult ehhez a háború utáni rendkívül súlyos áruhiány, melynek kényszerítő hatására a behozatal amúgy is nélkülözhetetlen volt. S végül, ha a koronaromlás valamelyes védelmet biztosíthatott is volna a belső piacnak, ezt eleve hatástalanította a vámvédelem úgyszólván teljes hiánya. A magyar piacot ugyanis korábban az Osztrák-Magyar Monarchia keretében nem védték ipari vámok. Igaz ugyan, hogy az 1906. évi osztrák-magyar vámtarifát önálló autonóm magyar vámtarifaként is törvénybe iktatták, de a vámtarifa egész rendszere az osztrák ipar és a magyar nagybirtok érdekeihez igazodott, a Monarchia egészét övezte, s az Ausztria és Magyarország közötti forgalomra nem vonatkozott, tehát a magyar ipar számára semmiféle védelmet nem nyújtott. Ebből következik, hogy az 1906-os vámtarifák annyira nem vették figyelembe a magyar ipar helyzetét, hogy életbelépésük idején, még ha azokat Magyarország határain állítják is fel, sem jelentettek volna hatékony védelmet, hiszen egyáltalán nem a magyar ipar struktúrájához igazodtak, s a vámtétel éppen azokban az ágakban volt alacsony, ahol a magyar ipari behozatal a legnagyobb volt. 1919 u,tán, amikor a Monarchia felbomlása automatikusan megoldotta az előző évtizedek egyik központi gazdasági problémáját és létrehozta az önfilló vámterületet, eleinte nem történt más, mint az 1906-os vámtarifák alkalmazása az új országterületre. Ez önmagában azonban nem látszott alkalmas eszköznek a piac védelmére. Sőt hatékonysága a pénzelértéktelenedés révén még csökkent is. A régi vámtételek, melyek nem értékvámok, hanem koronaösszegben megszabott súlvvámok voltak, korábban 10 — 20, egyes iparágaknál 30—40%-os védelmet jelentetlek, most viszont a pénzromlás következtében teljesen jelentéktelen, 1.2, legjobb esetben 3—4%-os „védelmet" nyújtottak,56 vagyis gyakorlatilag az áruforgalom befolyásolására teljesen alkalmatlanná váltak. Igaz ugyan, hogy a kincstár — bevételi forrásai növelése céljából — a vámtételekre bizonyos pótlékokat léptetett életbe, de a külkereskedelem szempontjából ezek nem voltak jelentősek.5 7 A probléma 1921 elején jelentkezett a maga teljes valóságában. Egyrészt az 1919 — 20 fordulóján fennálló áruhiány, mely korábban számos területen indokolta a korlátlan behozatalt, addigra jórészt megszűnt. Másrészt — s ez volt a döntőbb — ha korábban a korona lassú romlása bizonyos mértékig védte a belső piacot, s az exportlehetőségeket növelte, úgy a Hegedüs-féle deflációs kísérlet a romló valuta védelmétől s támogatásától is megfosztotta az ipart. Megfosztotta egy olvan időszakban, midőn a győztes országokban, s ami a magyar ipar számára különösen veszélyes volt, Csehszlovákiában nagyarányú túltermelési válság bontakozott ki. Ennek hatására természetesen ezen országok, s ismét elsősor -50 Magyar Gyáripar, 1921 ápr. 57 Közgazdasági Szemle, 1920. 593. 1. Lengyel Géza: A külkereskedelmi forgalom szabályozása Magyarországon és a szomszéd államokban.
