Századok – 1964
Tanulmányok - Berend T. Iván–Ránki György: Infláció és elzárkózási irányzatok Magyarországon az első világháború után (1921–1924) 661
INFLÁCIÓ ÉS ELZÁRKÓZÁSI IKÁNYZATOK MAGYARORSZÁGON 677 az emelkedés nagyobb volt, mint a századfordulót megelőző negyedszázad folyamán.5 0 Nem kétséges végül, hogy az infláció haszonélvezői voltak azok a módos parasztgazdák, sőt erősebben árutermelő, városi piacokhoz közel levő középparasztok is, akik az élelmiszerhiány és szédületes árak mellett sokszor a közvetlen termékcsere, a batyuzás útján tettek szert szokatlanul nagy jövedelmekre, építettek újabb házat, vásárolhattak újabb parcella földeket, állatot, szerszámokat. Általános „nemzeti elszegényedés" helyett tehát az uralkodó osztályok és hozzájuk kapcsolódó rétegek általában az infláció révén rendívüli haszonra tettek szert, s a nemzeti jövedelemből aránytalanul nagyobb részt hasíthattak le, mint korábban. A tőke-,,átcsoportosulás" ezekből a körökből csak viszonylag keveseket érintett. A valódi kárvallottak a munkásosztály, az árutermelés, piaci nyerészkedés hasznát, a mezőgazdasági konjuktúrát kihasználni képtelen agrárlakosság, vagyis az agrárproletariátus mellett a kisparcellás szegényparasztság legnagyobb része és a fixfizetésből élő alkalmazottak, tisztviselők, értelmiségiek, nyugdíjasok voltak. Az inflációs árak rendkívüli gyorsasággal emelkedtek. Egy öttagú átlagos munkáscsalád heti élelmiszerszükségletének költsége — a Pénzügyminisztérium egykori bizalmasan kezelt számításai alapján — az 1914 júniusi 18,94 koronáról 1919 januárjára 99,44, egy évvel később 554,64, 1924 januárjára pedig 157575,0 koronára rúgott.5 1 A több mint 8 ezerszeres emelkedéssel a bérek jóval lassúbb növekedése nem tartott lépést; ugyanezen években csupán 3,5 ezerszeresére növekedett.5 2 1924 első hónapjaiban az árak szédületes ütemben emelkedtek tovább, az élelmezési költségek pl. márciusban már közel 19 ezerszer haladták meg a háború előtti szintet, a bérek még inkább veszítettek vásárlóértékükből. A bérek reálértéke a Statisztikai Hivatal számításai szerint is az infláció utolsó hónapjaiban a háború előtti felét sem tette ki.5 3 A tisztviselői fizetések reálértéke még nagyobb mértékben csökkent. 1923 végén a háború előtti bérszínvonalnak egyharmada alá süllyedt.5 4 A tisztviselői bérek zuhanásánál természetesen figyelembe kell venni, hogy eredetileg a munkásoknál jóval magasabb bérszínvonalról következett be a visszaesés, másrészt, hogy a bérindexek nem veszik figyelembe a köztisztviselőknek juttatott különféle állami segélyeket. Mindezek mellett is a tisztviselői bérek az infláció időszakában a felénél is kevesebbre csökkent munkásfizetések színvonalára hanyatlottak, és ugyancsak széles tömegeket taszítottak nyomorba. Az agrárproletariátust hasonlóképpen sújtotta a bérek reálértékének visszaesése, a piac előnyeit kihasználni képtelen szegényparasztság számára peclig úgyszólván lehetetlenné vált az iparcikkek beszerzése. A nemzeti jövedelem újraelosztása tehát a bérből és fizetésből élők tömegeinek rovására ment végbe, ezen rétegek voltak az inflációs prosperitás egyedüli teherviselői. Amennyire kedvező volt tehát az infláció az uralkodó osztályok számára, s amennyire követelték is az inflációs gazdaságpolitika alkalmazását, annyira ijesztővé vált már az infláció teljes elszabadulása és fékevesztett száguldása so Török István: A budapesti bejegyzett cégek statisztikája. Bpest. 1937. 30, 24. 1. 51 O. L. Pénzügyminisztérium. Szabóky-iratok. 6. es. VII—8. 52 A szakszervezeti mozgalom Magyarországon 1923—1925. Bpest. é. n. 10. 1. 53 Statisztikai Szemle, 1938. 457. 1. 54 Űj Március II. évf. 2. sz. 1926. febr. 86. 1.
