Századok – 1964
Tanulmányok - Berend T. Iván–Ránki György: Infláció és elzárkózási irányzatok Magyarországon az első világháború után (1921–1924) 661
670 BEKENI) T. IVÁN—KÁNKI GYÖKGY ket. A tőkés pénzügyi körök a gazdasági gyakorlat alapján jutnak el a határozott követeléshez: „A kritikus hónapokban minden attól függ, vajon a kormány gazdasági és pénzügyi politikája megtalálja-e a szükséges orientációt abba az irányba, hogy a magángazdaságtól az inflációs gazdálkodás hasznát és előnyeit meg ne vonja."2 9 A háború és a forradalmak hatására megrendült, az általános válság szakaszába lépő tőkés gazdaság világszerte hasonló problémák elé állította a tőkés köröket, valamint gazdaságpolitikusaik és teoretikusaik hadát. Az Európa több országában lejátszódó súlyos arányú infláció, de a majd minden országban meginduló lassú pénzromlási folyamat és más, a háború előtt ismeretlen gazdasági problémák világszerte új gazdaságpolitika kialakítását követelték, s részben már mutatták is. Az új jelenségek, kapitalista gazdaság szempontjából kiinduló elméleti általánosítására csak egy évtizeddel később kerül sor, amikor a világháború utáni évek tapasztalatai mellett már a pusztító hatású túltermelési válság is nyilvánvalóvá tette új fegyverek bevetésének halaszthatatlan szükségét a tőkés rendszer megmentésére. A Keynesszel születő új elméleti iskolák már avultnak tekintik a pénzügyi, államháztartási egyensúlyról korábban vallottakat, s ha a rohamos inflációt ugyan elvetették, a lassú infláció finanszírozási rendszere, mint alapvető konjunktúrateremtő módszer, tételeik középpontjába kerül. Felismerve, hogy a tőkés rendszer önmagában többé nem képes a gazdasági egyensúly biztosítására, a tőkés államnak szánják az egyensúly helyreállítójának szerepét, s ebből következően az államháztartás és költségvetés problémáját a konjunktúra követelményeinek rendelik alá. Hegedűs Lóránt azonban a konzervatív pénzügyi elmélethez ragaszkodva, a gyakorlat által felvetett új jelenségeket figyelmen kívül hagyva, a szanálás kudarcában saját életművének összeomlását látta. Eélre kellett állnia,30 hogy helyet adjon a tőke új gazdaságpolitikai irányának, amely nem száll szembe az inflációval, sőt, egy ideig annak messzemenő felhasználásával, tudatos előmozdításával segíti a gazdaság súlyos nehézségeinek áthidalását. 1921 őszén az infláció újabb, minden korábbi mértéket meghaladó szakaszába lépett. A költségvetés nyilvánosságra hozását követően ismét meginduló valutaromlás szeptemberben, Hegedűs lemondása után, rohamossá vált. A tőzsdén az infláció meghirdetésére óriási hausse bontakozott ki, s két hét alatt újabb, közel 2 milliárd korona került forgalomba. Az Osztrák-Magyar Bank 1921 nyarán történő felszámolása és az ún. Állami Jegyintézet megalapítása31 megkönnyítette az államnak a fedezetlen papírpénzkibocsátást. Jóllehet a Jegyintézet teljes egészében átvette a volt Osztrák-Magyar Bank alapszabályait s így annak azon pontját is, mely tilalmazta az államnak való hitelnyújtást és maximálta a bankjegykibocsátást, e kereteket állandóan módosítva a gyakorlatban a Jegyintézet az állami hiteligények korlátlan forrása lett. 1921 augusztusától decemberéig 17-rŐl 25 milliárdra emelkedett a forgalomban levő bankjegymennyiség. De a Bethlen-kormány hatalomra jutása utáni hónapoktól 29 Magyar Pénzügy, 1923. jűn. 13. (eredeti kiemelés). 30 Hegedüst egyénileg is megrendítette, hogy terve a tőkés gazdaság gyógyítására kudarcot vallott, és súlyos idegösszeomlással ő szorult évekre gyógyításra. A gazdaságpolitikától végleg visszavonulva, csak az évtized második felében tért vissza az ipari ós bankvilág már inkább csak tiszteletbeli vezető posztjára. 31 1921. XIV. tc.
