Századok – 1964
Tanulmányok - V. Windisch Éva: A magyarországi német nemzetiségi mozgalom előtörténete (1867–1900) - 635
'658 V. WINDISCH ÈVX legalábbis egy „érzelmi pángermanizmus" ápolói; a két nemzet alapvetően eltérő jelleme, a polgári-paraszti németség szükségszerű szembenállása a nemesi szellemet képviselő, magyarsággal; végül a németek rossz benyomást keltő készséges magyarosodása.10 2 A Kaindl által felsorolt tényezők részben valóban elfogadhatóak. A magyar társadalmat — az utolsó száz év távlatában — П. József németesítő uralma, a Metternich-rendszer, Bécs szerepe 1848 —1849-ben s végül az abszolutizmus elnyomó és germanizáló politikája a Habsburgok, a német uralom, általában Ausztria iránti gyűlölettel töltötte el. E gyűlölet a dualizmus korában «gyre inkább pártpolitikai jelszóvá, a tömegek megnyerésére szolgáló taktikai fogássá vált ugyan az uralkodó osztály körében, a magyarországi németségre nézve azonban éppen ez a fejlődés járt káros következményekkel, mivel a valóságos ellenség helyett a Habsburg-uralommal éppen .nem azonosítható magyarországi németség támadása jól felhasználható eszköznek látszott a hazafias érzelmek bizonyítására a tájékozatlanabb tömegek előtt — természetesen elsősorban azok számára, akik legkevésbé válogattak az eszközökben. Ilyen értelemben igaza volt Heinzenek, amikor azt állította, hogy a magyarországi németek a dinasztia bűnbakjai a magyarok szemében.103 A magyarországi németség politikai helyzetének alakulását irányító tényezők között végül, de nem utolsósorban rá kell mutatnunk az asszimilált németek szerepére. Nyelv és nemzetiség azonosítása a dualizmus korának politikai ideológiájában egyfelől, a németség asszimilálására irányuló törekvés okainak természete másfelől világossá teszik, hog\ míg a nemzetiségükhöz ragaszkodó németek sokszor kerülnek hátrányos helyzetbe, a magyarosodó németek minden nehézség nélkül jutnak be a politikai vagy gazdasági élet bármely pozíciójába. S ez a körülmény — minthogy az asszimiláltak túlzó, túlzásaiban gyakran saját nemzetisegük ellen irányuló nacionalizmusa az asszimiláció általános jelenségei közé tartozik — sokban hozzájárul a dualizmus korában a magyarországi németekkel szemben megnyilvánuló türelmetlenséghez. Legfeltűnőbb e tekintetben Rákosi Jenő szereplése: tőle és körétől származnak a legsúlyosabb, legsovinisztább németellenes megnyilvánulások. Rákosiék magatartását asszimilált voltuk mellett — vagy abból következőleg — meghatározza az is, hogy mint az önálló magyar imperializmus hívei: nagyhatalmi ábrándjaik megvalósításának fő akadályát a német és osztrák imperialista törekvésekben látják. Ezeknek a tényezőknek eredményeként náluk jelentkezik legerőteljesebben az a szemlélet, amely minden németben — Magyarország határain belül és kívül — halálos ellenséget lát, elmosva ezzel a különbséget jogos nemzetiségi követelések és pángermán szellemű szervezkedés között, s így megzavarva a társadalom tisztánlátását. Rákosi elveinek követői elsősorban a főváros asszimilált német es zsidó eredetű polgársága közül kerülnek ki; ők vetik fel a főváros visszanemetesítésének veszélyét; ők lépnek fel legélesebben a német színház ellen; ők állanak Franciaország oldalára a porosz—francia háborúban az egész magyar politikai élettel szemben; ők utasítják vissza a legharciasábban a magyarországi németek érdekében elhangzó nagynémet megnyilatkozásokat, — a német beavatkozástól a magyarországi németség asszimilált elemei társadalmi emelkedésének lehetőségét is féltve. K>2 Raimund Friedrich Kaindl: i. m. III. köt. 347—349. 1.; ld. még Rudolf Heinze: i. m. 28—29. 1.; F -anz von Löher: i. m. 363—364. 1. 103 Rudolf Heinze: i. m. 28—29. 1.
