Századok – 1964
Tanulmányok - Márkus László: A bethleni kormányzati rendszer bukása - 42
A BETHLENI KORMÁNYZATI RENDSZER BUKÁSA 51 datosabbá vált, hogy szerepe és súlya növekedő perspektívát mutat. A polgári ellenzék, Rassay pártja a demokratikus érzelmű középrétegek erőtlen szószólója, a parlamentben tevékenységét főleg interpellációkra központosította, a párt a gyakorlatban egyes kerületek polgári kaszinói köré tömörült ellenzékből tevődött össze. Az ellenzék tisztában volt azzal, hogy a parlamenti játékszabályok alapján a kormányzati rendszer megbuktatása lehetetlen ilyen kormányzati többség mellett, — reformigény és forradalomtól való félelem határozták meg politikájukat, elsősorban mégis a tömegmozgalmaktól való elhatárolódás volt a döntő. A rendszerrel való forradalmi leszámolás politikai vonalát egyedül a KMP hirdette, illegális körülmények között, és ez a körülmény döntő jelentőségű az erőviszonyok elemzésekor. A politikai küzdőtér alapkérdése, a helyzet objektív felmérése és a helyes taktika alkalmazása, a belső feszültség növekedésével minden politikai part és politikus számára döntő láncszemet jelentett. Az új esztendő küszöbén a politikai élet aktivistái — minden oldalon — készülődtek a közelgő harcra. Vizsgáljuk meg törekvéseik fővonalait. A hatalom birtokosainak gazdaságilag legbefolyásosabb csoportja a finánctőke, az önálló, az ipar számára kedvező vámtarifa révén rendkívül megerősítette gazdasági pozícióit, a magas monopolárak következtében jelentős profitra tett szert, méghozzá a legmagasabb indexszámot az 1930-as esztendő második féléve mutatja.1 9 Egyes iparágakban (textil, bőr, papír) a termelés a válság alatt is nőtt, ami az ezzel egyidőben végrehajtott bércsökkentések, racionalizálás következtében a profit emelkedését eredményezte, e profit nagyrészét a banktőke fölözte le.2 0 A finánctőke képviselői természetesen nem ismerték el, nem vallották be a válság első esztendejének számukra végső mérlegként kedvező eredményeit, hanem a monopolárak védelmében a termelés hanyatlására és a nemzetközi méretű válságra hivatkoztak.21 A finánctőke számára lényegében a status-quo fenntartása jelentette 1931 elején pozíciói fenntartását — sőt miután az egyben az agrárpartner gyengülését is eredményezte —, további erősödését. Fellner Frigyes, a finánctőke egyik tudományos reprezentánsa félreérthetetlenül leszögezte 1930-ban megjelent könyvében, hogy az ipar súlya a mezőgazdasággal szemben megnövekedett, megállapítása konzekvenciáiban az ipar politikai súlyának követelését is tartalmazta.22 Ugyanakkor kedvelt érve volt a finánctőke képviselőinek az a beállítás, hogy az ipari termelés aláhanyatlásának vagy megbénulásának az iparellenes hangulat is az oka.2 3 Az iparellenes, ezen belül kartellellenes hangulat elsősorban az agráriusok körében terjedt egyre nagyobb ütemben. A világszerte kitört agrárválság 1930-ra tovább mélyült, érzékelhető jegyei az értékesítési válság (elsősorban a búza árának állandó esése), az agrárolló növekedése és a mezőgazdaság eladósodása voltak. Az utóbbi két körülményt kihasználandó, az agráriusok törekvése a mezőgazdaság szanálására irányult, az ipar rovasara. 19 Az 1929 —33. évi világgazdasági válság hatása Magyarországon. 200. 1. 20 Erre vonatkozóan az i. m.: Az ipar válsága, továbbá: A monopóliumok szerepe a válság alatt e. fejezetei adnak részletes tájékoztatást. 21 Fenyő Miksa : A gyáripari termelés múlt esztendeje. Magyar Gyáripar XXII. évf. 1931. 4. sz. 2-3. 1. 22 Fellner Frigyes : Csonka Magyarország nemzeti jövedelme. Bpest. 1930. 23 Fenyő Miksa : i. m. 2. 1. 4*
