Századok – 1964

Történeti irodalom - A magyar bibliográfiák bibliográfiája 1958–1960 (Ism. Niederhauser Emil) 576

TÖRTÉNETI IRODALOM 577 a vaskohászat produktumainak, fegyvereknek és szerszámoknak a vizsgálatát állította. A tematika gazdagodása, a kutató szempontjainak elmélyülése, érdeklődési körének kiszélesedése arról tanúskodik, hogy Pleiner marxista társadalomtörténeti alapon dolgozó régészből néhány óv alatt, azt kell mondanunk: szükségszerűen, marxista technikatörtónésszé fejlődött. Kiindulópontja továbbra is a régészet, hiszen a könyvében megvizsgált tárgyi anyagot különböző ásatások tárták fel. Ä szerző érdeklődése azonban nem a tárgyi anyag leírására irányul, hanem arra, hogy milyen munkafolyamatok útján, milyen technológiával állították elő ezeket a tárgyakat; így a kutatómunka során, a technikatörténet segédtudományaként, nagy szerep jut a metallográfiai vizsgálatoknak. Minthogy a csehországi leletanyagon végzett metallográfiai vizsgálatok száma a feltárt leletanyag egészének csak elenyésző töredéke, már a legszűkebben értelmezett szakmai szemlélet is megkívánná a külföldi analógiák messzemenő figyelembevételét; Pleiner azonban nem éri be analógiák felvonultatásával, hanem elsőkézből vett forrásanyagának, a cseh múzeumokban található vastárgyaknak földrajzi korlátain fölülemelkedve összeurópai keretbe állítva tanulmányozza a régi kovácsmesterség technológiáját. Nagyon is jogosult tehát a kötet igényes címadása: valóban az európai kovácsmesterség fejlődésének összefoglaló ábrázolásáról van szó, a legújabb nemzetközi szakirodalom eredményeinek átvételével, és új anyagként a csehországi régészeti ós metallográfiai vizsgálatok részletes közlésével. A könyvben a szláv vaskohászat talán nagyobb helyet foglal el, mint amennyi összeurópai viszonylatban megilletné, de az arányoknak ezt az eltolódását a nyugat-európai vasfeldolgozás rovására kellőképpen indokolja a lengyel és a cseh vaskohászattörtóneti kutatás magas színvonala és a legutóbbi években elért számos új és nagyjelentőségű eredménye. A munka célkitűzése az, hogy bemutassa a kovácsmesterséget abban az időben, amikor ez még teljességgel, a szó szoros értelmében kézművesség volt. (A hámorkovács tehát már kívülesik a könyv keretein.) A kovács munkájának megértése és ismertetése két irányból történik: metallográfiai elemzések és néprajzi analógiák segítségével. Ennek megfelelően a bevezetés a metallográfiai vizsgálatok történetével és a könyvben közlésre kerülő vizsgálatoknál alkalmazott módszerek leírásával, az első fejezet pedig a jelenkori kézműves kovácstechnikával, az itt használt nyersanyagokkal, szerszámokkal, a kovácsműhely felszerelésével, a kovácsolás közben végbemenő technológiai folyamatokkal ós a kovácsok szakmai ismereteivel, specializálódásukkal foglalkozik. Ezután tér rá a kovácsmesterség keletkezésére az eneolitikumban, ismerteti a réz- és a bronzkovácsolást, majd számbaveszi a legrégibb, még vaskor előtti kovácsolt vastárgyakat. Részletesen tárgyalja a Hallstatt-kori vasleleteket, igen nagy teret szentel a La Tène-kor kelta vaskohászatának, regisztrálja azt a hatalmas technikai fejlődést, amit a kelta kovácsmesterség kibontakozása és elterjedése jelent, s megállapításait számos csehországi eredetű vastárgy metallográfiai elemzésével támasztja alá. Legfontosabb talán az az észrevétele, hogy nem beszélhetünk egységes kelta kovácstechnikáról.Úgy látszik, minden egyes szerszám más módon készült. A technikai haladás a La Tène-korban igen nagy volt, de a tapasztalatok gyűjtésén a kor kovácsai még nem jutottak túl. A rómaikori kovácsmestersóget Pleiner három részre tagolva ismerteti: külön foglalkozik a klasszikus antik, a provinciális és a germán kovácsok produktumaival. A szláv kovácsmesterségnek szenteli Pleiner a könyv legterjedelmesebb fejezetét. A IX—XIII. századi vasművesség nem szláv emlékeit is ebben a keretben tárgyalja; ezt a kutatás jelenlegi állapotában a feldolgozott szláv anyag nagy mennyisége indokolttá teszi. AIX—XIII. századi vastárgyak tipológiai vizsgálata azt mutatja, hogy a kelta formák élnek és fejlődnek tovább, a metallográfiai analízisek viszont kimutatják azt a technikai haladást, is, amely a' kelták óta végbement. A technológia tökéletesedése mellett most már az egyes technikai eljárásokat műhelyekhez és mühelycsoportokhoz lehet kapcsolni, s a X—XI. században megindul az addig egységes kovácsmesterség specializálódása, és ezzel egyidejűleg megkezdődik a piacra való termelés. A vasfeldolgozásnak ezt a korszakát a legjobban Oroszországból, Lengyelországból — és a fegyverek vonatkozásában — Nyugat-Európából ismerjük. A könyv utolsó fejezete áttekinti a vasfeldolgozás különböző mozzanatait, a salaktalanítást, nyújtást, hajlítást, csavarást, lyukasztást, hegesztést stb., s ismerteti ezek technikáját. Végül a befejezés rövid tézisekbe foglalja az eredményeket, szögletes zárójellel különíti el a hipotéziseket a bizonyított tényektől, és kijelöli a soronkövetkező legfontosabb kutatási feladatokat. Külön kell szólnunk a könyv kiállításáról. A téma nemzetközi érdeklődésre tarthat számot egyrészt azért, mert a csehországi kutatási eredményeket a teljesség igényével gyűjtötte egybe, másrészt pedig, mert a régi európai kovácsmesterségnek a világirodalomban első szintétikus ábrázolási kísérlete; ugyanakkor oly szorosan kapcsolódik a Csehországban folyó régészeti és metallográfiai munkálatokhoz, hogy a cseh tudományos életben leendő hasznosítását gátolná, ha csak valamely világnyelven publikálták volna. A kiadó ebben a helyzetben azt a megoldást választotta, hogy igen részletes, a cseh