Századok – 1964
Történeti irodalom - Annales Strigonienses (Ism. Kubinyi András) 575
TÖRTÉNETI IRODALOM 575 ANNALES STRIGONIENSES Szerkesztő: Zolnay László •(Az esztergomi múzeumok évkönyve. I. köt. H. n. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata. 1960. 195 L, XXIX tábla) ESZTERGOM ËVLAPJAI Az utóbbi években a magyar múzeumügy örvendetes módon elérte azt, hogy szinte valamennyi múzeum kiadhatja évkönyveit. A kiadási lehetőségeknek ez a — levéltárakkal és könyvtárakkal összehasonlítva — nagymértékű emelkedése szükségképpen a helytörténetírás mennyiségi gazdagodásával jár, amely azonban nem jelent mindig minőségi gazdagodást. Vidéki kiadványokban, sajnos, még előfordul olykor-olykor szakmailag dilettáns tanulmány. Ennek ellenére, nagyjából és egészében, üdvözölnünk kell az új vidélti, elsősorban múzeumi sorozatokat, fel kell azonban vetnünk azt a kérdést, mi legyen ezeknek profilja, és kik írjanak itt. Kétségtelen, hogy a múzeumok elsősorban azért jutottak kiadási lehetőségekhez, mert a múzeumi szabályok elvileg követelik meg a beosztott tudományos munkatársaktól, hogy tudományos feldolgozó munkát folytassanak, tehát ezek a kutatók elvárhatják ezért, hogy elkészült munkáikat - amennyiben megfelelők — megjelentessék. Egy vidéki múzeum azonban nem rendelkezik egységes profillal. Találunk itt régészt, művészettörténészt, néprajzost, esetleg történészt, és nem egy esetben természettudományt művelő kutatót, akik között az egységet csak az jelenti, hogy egy bizonyos területtel foglalkoznak. Ezért nem várható el, hogy a múzeumi kiadvány kizárólag a helytörténet orgánuma legyen. Igaz viszont, hogy nem minden esetben működik egy megyében annyi múzeumi kutató, hogy egy egész kötetet megtöltsön: ilyenkor a múzeumi évkönyv szerkesztőjének módja van más, idegen kutatók tanulmányait is közölni, és ez által már mód nyílhat valamiféle profil kialakítására. Ezeket előrebocsátva vizsgáljuk meg az egyik múzeumi évkönyvnek, az Annales Strigomenses-nek első kötetét. Úgy véljük, hogy — legalább is szerkesztési módját tekintve — a volt múzeumigazgató, Zolnay László megközelítette azt a legideálisabb formát, amit egy múzeumi évkönyv alkalmazhat. Nehéz helyzetben volt. Lényegében — múzeumi kutatókat számítva — magára volt utalva, és így kénytelen volt külső szakembereket, részben esztergomiakat, részben fővárosiakat, bevonni a munkába. Bár zömében művészettörténeti jellegű tanulmányokat tartalmaz a kötet, ezt indokolja Esztergom és vidéke nagy művészettörténeti jelentősége, de a 23 tanulmány, ill. apró közlés között találunk régészeti, történeti, statisztikai-földrajzi és restaurálástechnikai tanulmányokat is. Jó képanyag, egyes rövidlélegzetű érdekességszámba menő közlések (főként a szerkesztő tollából), a tanulmányok nagy részénél érvényesülő olvasmányos stílus (ami szintén nyilván elsősorban a szerkesztő ismert jó stílusérzékét dicséri) a nagyközönség számára is élvezhetővé teszi a kötetet. Nehéz lenne, minden tanulmányról részletesen szólni. Prokopp Gyula Esztergom város 1777. évi felmérése c. tanulmánya a város egy régi térképét és a hozzá csatlakozó népességösszeírás szövegét közli. A modern Esztergommal foglalkozik statisztikai és földrajzi alapon Leitrich Edit érdekes tanulmánya: Esztergom néhány időszerű funkcionális problémája. Mégis, a történészeket leginkább a szerkesztő két tanulmánya érdekelheti: Az esztergom-király városi ,,Zeniapalotaia" (143—153.1.) és Az esztergomi latinusokról (155— 167.1.) c. dolgozatai. Zolnay első cikke igen jó példa lehetne arra, hogy a komplex módszer, a régészeti és történeti adatok egyeztetése milyen jó eredményekre vezethet. A középkori oklevelekben gyakran szereplő Zeniapalotaia nevű esztergomi palota helyét igyekszik meghatározni (a jelek szerint eredménnyel), továbbá foglalkozik a rendeltetésével. Szerinte a XII. század végéig ez volt a királyi székhely, a nevet pedig egy Zena nevű ispánnal hozza kapcsolatba. Bérmennyire is csábítónak látszik ez a szellemes magyarázat, sajnos nincs az oklevelekkel összhangban. Zolnay maga idéz két XIII. századi oklevelet, amelyekben palacium domine Zenye-nek nevezik, és ha ez rövidítve van is az oklevélben, a rövidítés nem enged meg más olvasást. A XIII. század végén pedig nem találhattak ki egy ismeretlen Zenia nevű nőt akkor, amikor Zena családja még ott élt a környéken. Zolnay az ismert III. Béla-féle oklevelet is, amely szerint a király Seena ispán házában egy tölgy alatt ült, ide kapcsolja, mert a királynak Esztergom „állandószékhelye" és mert „szokatlan módon" a tanúk között az esztergomi ispán is szerepel. A két állítás ellentmondásban áll egymással: ha szokatlan az esztergomi ispán jelenléte (és ez tehát