Századok – 1964
Történeti irodalom - Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza (Ism. Szabó I.) 542
TÖRTÉNETI IRODALOM GYÖRFFY GYÖRGY: AZ ÁRPÁDKORI MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETI FÖLDRAJZA I. Abaújvár, Arad, Árva, Bács, Baranya, Bars, Bokes, Bereg, Beszterce, Bihar, Bodrog, Borsod, Brassó, Csanád és Csongrád megye (Budapest, AkadémiaiA Kiadó. 1963. 911 1.) Györffy alapvető nagyszabású műve, melynek terjedelemre is tekintélyes első kötete a történetkutatók várakozására és örömére napvilágot látott, régóta érzett hiányt hivatott betölteni. Az Árpád-kori századok tekintetében a történetkutatók szemei elé léptennyomon kérdőjelek kerülnek, sokszor éppen a történeti földrajzi térben való tájékozódás nehézségei, sőt lehetetlensége, egyáltalában a történeti és földrajzi összefüggések homályai miatt. Érthető ez: ilyen tekintetben ez ideig az országot és a XI—XV. századokat átfogó'lag egyetlen mű, Csánki Dezsőnek félszázaddal ezelőtt befejezetlenül maradt s a könyvforgalomból már régen hozzáfórhetetlenül eltűnt kötetei kalauzolásával kellett megelégedni, s ez a megelégedés megelégedettséget annál kevésbé jelenthetett, mivel Csánki nagyérdemű munkája alapállását nem az Árpád-, hanem a Hunyadi-korhoz vette, s mivel — az utolsó kötetet kivéve — a települések lexikális számbavételénél ós térbeli elhelyezésénél nem igen törekedett többre. Györffynek az Árpád-korra szorítkozó műve messzemenően sokoldalú s a történettudomány különféle ágai, a település-, gazdaság-, társadalom-, jog-, kultúr-, egyház-, kormányzat-történeti stb. kutatások számára egyformán értékes támaszul szolgál. Sőt mindjárt hozzátehetjük: mivel a történeti földrajz jellegzetesen „kétlaki" stúdium, a história tudománya mellett a maga területéhez számít ja a geográfia tudománya is. Az Árpád-kor történeti földrajzát erről az oldalról is régóta sürgették már. Bulla Béla negyedszázaddal ezelőtt hangoztatta, hogy „különösen súlyos és nagyfokú az Árpádkori Magyarország történeti földrajzára vonatkozó kutatások elégtelensége" (Szentpétery-Emlékkönyv 87.1.). Amellett a történeti földrajz számos ponton érintkezik a nyelvtudománnyal is. Elsődlegesen mégis történettudományi területről van szó, melynek nyersanyagát történeti források nyújtják, módszerét a történettudomány határozza meg s eredményei mindenekelőtt a történettudományt gazdagítják. Ha Györffy munkájának eredményeire igényt tartanak más tudományok művelői is, elsősorban az mégis a történetkutatók könyve, mindjárt hozzátehetjük: olyan kézi, vagy még inkább alapkönyve lesz, melyet a tudományos alkotó munka terén sokszor gyorsan fellépő elavulás-elévülés minden bizonnyal nagyon sokáig el fog kerülni. A fokozott igényt és felelősséget a szerző nem hagyta figyelmen kívül: a forrásanyag tekintetében a teljességre és megbízhatóságra, a tudományos szempontokra nézve a körültekintő sokoldalúságra, a tudományos elméletek tekintetében pedig a mértéktartásra irányuló törekvése az egész műre meghatározóan nyomja rá a bélyegét. Jóllehet a szerző „Árpád-kori" történeti földrajznak nevezi művét, ennek záró időpontját mégis megtoldotta 3 — 4 évtizeddel, nevezetesen továbbvitte az 1332—1337. évi pápai tizedjegyzékek koráig. Eljárását csak helyeselni lehet, azt tulajdonképpen a történeti forrásanyag diktálta. A szóban forgó tizedjegyzékek ugyanis az említett években az országban egységesen először adnak számot a mű homlokterében szükségszerűen álló települések közül azokról, melyeknek egyházai és papjai voltak. Viszont geográfiai szempontok nem állítanak a korhatár kiszélesítése ellen akadályt, mivel az ország földrajzi, különösen is településtörténete a tatárjárástól a török hódítás kezdetéig nagyobb törés nélkül egyenletes fejlődós képét nyújtja. Minthogy azonban a tömeges okleveles gyakorlat nálunk a XIV. század első felében bontakozott ki, az Árpád-korhoz toldott évtizedek a forrásanyag bősége tekintetében messze túlszárnyalják az előzőket, különösen is a XI — XH. századokat, így az egyensúly e tekintetben nem kevéssé fel is borul: a XIV. századi néhány évtized adatai sokszor meglehetősen dominálnak az előző három évszázad adataihoz képest. Vagyis a megrajzolódó földrajzi, különösen is a települési kép a
