Századok – 1964
Krónika - 70 éves a Kwartalnik Historyczny 313
V KRÓNIKA 315 teket, s a lakosság ellátásának megszervezése is elmaradt a szükségletek mögött. A dolgozók hősies helytállása, a kiemelkedő teljesítmények mellett még a személyi kultusz éveinek sajtója is kénytelen volt, bírálattal illetni a tervszerűtlenséget és szervezetlenséget az építkezésben és a munkásellátásban. 1953 derekán nyilvánvalóvá vált a második ötéves terv túlméretezett volta. 1954-ben a dunaújvárosi beruházások összegét nagymértékben csökkentették nemcsak a Vasmű, hanem a lakásépítkezések terén is. A munkák részbeni beszüntetése, a munkások egy részének elvándorlása és az egyre élesebbé váló kritika kétségeket ébresztettek a város jövője iránt. Az 1951-ben megalakult városi tanács a Vasművel szemben nem tudott kellő súlyra szert tenni (intézkedéseinek jelentős része Pentele mezőgazdasági kérdéseire korlátozódott), holott egyre több olyan probléma merült fel, amelyet a tanácsnak kellett megoldania (iskola-, egészségügy; tanácsi szolgáltató vállalatok létrehozása stb.). A lelassuló beruházások és ugyanakkor a kormány részéről adott biztatások okozta bizonytalanság közepette érte a várost az 1956. évi ellenforradalom, melyhez csupán a felelőtlen elemek kezére került laktanya csatlakozott, de amelynek politikai és főleg gazdasági kihatása még hosszabb ideig érezhető volt. Kezdeti bizonytalanság után végre rendeződött a Vasmű ügye; előtérbe került gazdaságosságának kérdése, amely szükségessé tette a hengermű kiépítését. 1957 októberében megkezdte működését a II. kohó, s ezzel a Dunai Vasmű az ország legnagyobb nyersvasgyártó üzemévé vált, a vele kapcsolatban folytatott őszinte hangú viták pedig nagymértékben elősegítették a Vasmű céljának tisztázását. 1957-ben a városi tanács átvette a Vasműtől a városépítés feladatait s hozzáfoghatott olyan elhanyagolt kérdések megoldásához, mint amilyen a lakáskérdés, a munkásszállások, a kórház és az iskolaügy kérdése. Kezdettől fogva élesen vetődött fel a női munkaerő elhelyezkedésének, s ezzel együtt könnyűipari üzemek telepítésének kérdése. A budapesti gyárak egy-egy helyi üzemének (Vörös Október Férfiruhagyár, Hazai Fésüsfonoda) telepítése után 1962 őszére készült el a város legnagyobb könnyűipari üzeme: a Szalmacellulózgyár. 1963-ban megindult a papírgyár építése is. A könnyűipari üzemekkel párhuzamosan a nehézipari üzemek továbbfejlesztése (hideghengermű, rekonstrukciók) is folyamatban van. A Vasmű termelésének gazdaságosságát jelentékenyen fokozni fogja a III. ötéves terv beruházásainak (érctömörítő 3. szalagja, elektrokemencék stb.) megvalósulása. Előadásának befejező részében a városépítészet eredményeivel és problémáival foglalkozott. Elmondotta, hogy a városok tervezésénél felmerülő szerteágazó követelmények átgondolt és egységes érvényesítésére Dunaújváros esetében még nem nvílt mód. A városépítés első szakasza (1950 —1952) liibás megítélése következtében átmenetileg kevésbé szerencsés építészeti megoldások érvényesültek. A tervezés munkájában 1958-tól kezdve nyüt alkalom új megoldásokra. A Dunaújvárosban működő Várostervező Iroda a Vasműtől függetlenül a város kiépítését tekinti feladatának. Az 1959-ben meginduló hárma fii к szakaszban a városközpont kérdése került előtérbe, melyre igen sok terv készült már, de amely még nem nyert megoldást . Az előadáshoz elsőnek Lengyel László, a Magyar Közgazdasági Társaság statisztikai szakosztályának titkára szólt hozzá a társadalmi átrétegződés szempontjából. Bevezetőben utalt arra az összefüggésre, hogy Dunaújváros és a többi új létesítmény léte és fejlődése előfeltétele és következménye a hazánkban a legutóbbi egy—másfél évtizedben nagyobb ütemben zajló társadalmi-foglalkozási átrétegződésnek. A társadalmi-foglalkozási átrétegződés nem magyar különlegesség, nem is a szocializmus építése korszakának sajátossága, hanem több évtizede tartó világméretű folyamat. Utalt arra, hogy a falusi népesség eláramlása a városba, a mezőgazdasági keresők átáramlása az iparba ós más magasabb termelékenységű ágazatokba, az egyes országok meghatározott fejlődési szakaszának velejárója, s mint ilyen az egyes országok társadalmi-gazdasági viszonyai által determinált módon ós körülmények között zajlik le. (Emlékeztetett az egy főre eső nemzeti jövedelem növekedése és a mezőgazdaságban foglalkoztatott keresők arányának csökkenése közötti, világszerte tapasztalható szoros korrelációra.) Magyarországon a társadalmi-foglalkozási átrétegződés folyamatát a szükségletek és feltételek szerves összefonódása tette lehetővé: egyfelől az óriási munkaerőtartalék, melyet a mezőgazdaság már évtizedekkel ezelőtt sem tudott eltartani, másfelől az ipar és a többi rohamosan fejlődő ágazat munkaerőszükséglete (melyet elsősorban a mezőgazdaság volt képes és hivatott kielégíteni) formájában. Hozzászólásának befejező részében felhívta a figyelmet arra, hogy ez a folyamat a különböző társadalmi közösségekben rendkívül sok problémát vet fel, ezeknek a problémáknak a különböző társadalomtudományok részéről történő megközelítése szükséges ahhoz, hogy a mai folyamatról tiszta képet kapjunk.
