Századok – 1964

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 289

:305 FOLYÓIRATSZEMLE fejlődését (választások, politikai pártok struktúrája, az uralkodó szerepe stb.). E ,.revíziós" irányzat „betörése" meglehetős zavart idézett elő a hannoveri korszak általános történetével foglalkozó „hagyományos" történészek körében. A kor általános történeti feldolgozásaiban ugyanis nem könnyű egyaránt figyelembe venni és egyeztetni az „ortodox" művek és a „revíziós" irodalom eredményeit. — A cikk egyébként az ilyen típusú bibliográfiai tanulmányok szokásos feldolgozási menetrendjét (politikai, diplomáciai, külpolitikai, gazdasági stb. történet) követi. — S. THE AMERICAN HISTORICAL REVIEW 1963. 2. sz. Edward T. Gargan: Tocque-ville és a történeti prognózis, című tanulmányának (332—345. 1.) legfontosabb részleteit először 1961 őszén a civilizációk összehasonlító tanulmányozására alakult nemzetközi társaság Salzburgban megtartott első kongresszusán ismertette. E tény természetesen nem érdektelen a tanulmány jellegét és célkitűzését illetően. Mint a szerző hangsúlyozza, Tocqueville két kultúra, az arisztokratikus-feudális és az új polgári kultúra találkozásának mesgyéjén áll. A forradalom még folyamatban van, az új még nem győzte le véglegesen a régit. Ez a körülmény Tocqueville jövőbenézósének egyik mozgatója. A másik, amely szemléletének pesszimista kicsengését motiválja: önmaga és kortársai részére magyarázatot keres arra: hogyan lehetséges, hogy az a forradalom, amely a nagyobb emberi szabadságért indult harcba, kétszer is a caesarizmus győzelmével végződött.Tocqueville általánosítási törekvése különösen az amerikai demokráciáról írt műve második kötetében jut kifejezésre, ahol az amerikai téma a „modern társadalom" jövőjének, az „emberiség sorsának" kérdésévé bővül. A szerző tehát elsősorban erre építhet. A cikk azonban csak igen csekély mértékben tekint i feladatának, hogy Tocquevillenak a polgári demokrácia fejlődését érintő nézeteit tartalmi vonatkozásaiban kifejtse, hanem inkább a történelmi prognózis tocqueville-i elméleti alapjait és Tocqueville-nak a történelmi prognózis korlátaira vonatkozó (elsősorban a „L'ancien régime et la Révolution" с. művében kifejtett) álláspontját vizsgálja. — Charles D. Ameringer (346—363. 1.) az 1902. és 1903. évi panamai eseményekben kiemelkedő szerepet játszó Philippe Bunau-Varilla ezredes (1859—1940) személyi dokumentumai alapján új tényeket tár fel arra a kormányzati döntésre vonatkozóan, amely a Panama-csatornának az USA által való A külföldi folyóiratszemlét összeállított H.), Jemnitz János (J.), Niederhauser megszerzéséhez vezetett. — P. Zagorin bibliográfiai tanulmánya (364—384. 1.) az angol történelem erzsébeti és korai Stuartszakaszával (1558—1640) foglalkozik. Az I. Erzsébet trónralépése és a Hosszú Parlament kezdete közötti évtizedek érthetően különösen erősen vonzzák az angol történészeket. így a szerzőnek bőséges irodalmat van módjában áttekinteni. Sok kérdésben merült fel a régi felfogást revideáló új álláspont is az utóbbi évtizedek folyamán. Ezek közül kiemelnők a XVII. századi angol forradalom társadalmi hátteréről kialakult vitát. — A kisebb közlemények rovatában W. Kaye Lamb a levéltáros és történész kapcsolatát, a köztük felmerülő „ellentéteket" boncolgatja—a levéltáros oldaláról. — Marion C. Sine y historiográfiai tanulmánya a központi hatalmak első világháború alatti blokádjával foglalkozik. — W. Stull Holt, az Amerikai Történelmi Társulat kezdeményezésére, a Carnegie-Alap keretében az amerikai történészképzésről készült bizottsági jelentést elemzi. Kifogásolja, hogy a bizottság az utánpótlás mennyiségi tényezőire fordított csak figyelmet, és nem tárta fel azokat a veszélyeket, amelyek a történészképzés színvonalbeli süllyedését eredményezhetik. — 8. VIERTELJAHRSIIEFTE FÜR ZEITGESCHICHTE. 1963. 11. évf. 2. sz. Gerhard L. Weinberg: Schacht látogatása az USA-ban az 1933-as évben (166—181. 1.). A cikk a mai német—amerikai kapcsolatok hátteréből meríti témáját. 1933. május 5-ón reggel találkozott Hjalmar Schacht, a német birodalmi bank elnöke New Yorkban Roosevelt elnökkel és Cordell Hull-lal, a külügyminiszterrel, mint Hitler különmegbizottja. A látogatás hivatalos célja a londoni Világgazdasági Konferencia tárgyköre volt. A tárgyalásokat azonban végeredményben Németország pénzügyi és gazdasági helyzete tette szükségessé. A cikk rendkívül gondos elemzésben mutatja be azokat a tényezőket és körülményeket, melyek a tárgyalásokat befolyásolták. Ezek a tényezők végső soron az akkori német belpolitikával álltak szoros összefüggésben. A tárgyalások előterében a moratórium kérdése állt, ezt azonban nehezítette az a körülmény, hogy az amerikai felfogásban központi helyet elfoglaló ún. „vámfegyverszünet" a német tárgyaló félnél mindig ellenkezésre talált. így a tárgyalások végeredményben nem vezettek eredményre. Schachték benyomása negatív volt, ugyanakkor a szerző források alapján rámutat arra, hogy a német tárgyalók sem tettek jó benyomást. — H. k: H. Haraszti Éva (H. É.), Hatos Géza Emil (N.) és Solt László (S.). .20 Századok