Századok – 1964

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 289

:294 FOLYÓIRATSZEMLE szerűsítő irodalom szerepe a történelmi ismeretek propagandájában (3—14. 1.) eímen arra utalnak, hogy a szovjet történészek eddig keveset tettek annak a párt által kiadott jelszónak a megvalósítására, hogy a tudományt el kell terjeszteni a tömegek közt. Részletesen megvizsgálja az utóbbi évek termését. 1956 és 1962 közt a kiadott népszerűsítő munkák 36%-a foglalkozott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, a polgárháború és a Nagy Honvédő Háború történetével, 28% Lenin, a párt egyes vezetői, tudósok, a munka hőseinek életrajzával, 20% a Komszomol fejlődésével, 14% városok, üzemek történetével, de a szovjet korszak egyéb kérdéseivel csak 2%. S azt is meg kell jegyezni, hogy az ilyen kiadványok száma évről évre inkább csökken. Sokan tudóshoz méltatlannak tartják ilyen jellegű munkák megírását, a kiadók hiába fordulnak akadémikusokhoz ilyen irányú felkérésekkel. Holott ebben a műfajban még fontosabb a tudományos hitelesség és pont osság. A megjelenő munkák hibája, hogy még sokszor szépítik a valóságot, míg a tudományos munkák már levetették ezt az alapvető hibát. Igen fontos a népszerűsítő munkáknál, hogy jól, érdekfeszítően legyenek megírva, ne használjanak kész frázisokat, fordulatokat. A műfaj fejlődését elősegítené, lia a munkákat alaposan ismertetnék a szaksajtóban. Sokat segítenek az olvasóknak a kiadókhoz intézett levelei, kritikai megjegyzései is. —I. Sz. Kon: A neopozitivizmus és a történettudomány logikai kérdései (45—65. 1.) c. tanulmányában abból indul ki, hogy ma a nyugati filozófiában nagy érdeklődés alakult ki a logika kérdései iránt. Ezzel abból a zsákutcából akarnak kijutni, amelynek oka a történelem egyedi voltának túlhangsúlyozása, a törvényszerűségek elvetése. Egy angol és egy amerikai történetfilozófus, Popper és Hempel már az 1940-es években felléptek a covering law theory-val, amely szerint az oksági magyarázat minden tudományban egyforma : minden jelenséget általános törvények és speciális helyzetek együtteseként kell vizsgálni, s a speciális helyzetet valamilyen általános törvényből kell levezetni. Minthogy a történelemben igen kevés általánosan érvényes törvény van, itt nem is lehetséges a szigorúan kauzális magyarázat, hanem helyette a történész „vázlatot" (sketch) ad. Ezért nem lehetséges a múlt jelenségek egyenértékű felidézése, hanem csak különböző jellegű interpretációja. Ennek az elméletnek az alapvető hibája a történelmi kategóriák szubjektív idealista értelmezése, s az is, hogy tudományos magyarázatnak csak a deduktív magyarázatot tartja, hiszen egyedi jelenségek más tudományágak területén sem magyarázhatók meg mindig és csakis általános törvények alapján. P. Gardiner 1952-ben a történelmi megismerés természetéről (The nature of historical explanation) írott könyvével tovább ment egy lépéssel ennél az elméletnél, elhatárolta magát mind az absztrakt szociologizálástól, mind az empirikus faktográfiától. A kiutat a történelmi terminusok pontos magyarázatában látja. De elméletével végül is visszajut Dilthey „megértéséhez", „beleéléséhez", vagyis szubjektívvé teszi a történelmi megismerést. Dray pedig azzal a tétellel, hogy az oksági magyarázathoz nincs szükség általános törvényre, visszatér az idealisták idiografizmusához, tagadja a történelem tudományos jellegét. Kon ezek után a történelmi jelenségek genetikus magyarázatát tartja helyesnek, s utal arra, hogy a történelmi magyarázat módszere mindig függ a megmagyarázandó jelenség természetétől. Éppen ezen a téren a szerző véleménye szerint még sok alapvető kérdés vár tisztázásra. — N. I. Lebegyev: Az 1956. évi imperialista agresszió Egyiptom ellen (66—81. 1.) c. tanulmányában részletes eseménytörténetet is ad, az előzményekre is kitérve, utal az angol—francia— amerikai ellentétekre, amelyek miatt az Egyesült Államok politikája ingadozó volt. Bebizonyítja, hogy Anglia ós Franciaország július végétől vagy augusztus elejétől kezdve készült a fegyveres beavatkozásra. Az Egyesült Államok részéről ez a beavatkozás azért maradt el, mert a kormány nem akarta magát teljesen kompromittálni az arabok előtt. Az ellenséges cselekmények megszüntetésében a Szovjetunió fellépése volt a döntő. — N. KWARTALNIK HISTORYCZNY. 1963. 2. sz. Juliusz Bardach: A szláv jogok története. A kutatás tárgya és módszerei c. tanulmányában (255—285. 1.) áttekinti az eddigi szláv jogtörténeti kutatás fejlődését, s megállapítja, hogy a korábbi kutatás a nyelvészeti módszer mintájára megpróbálta kielemezni azokat a szláv jogi terminusokat, amelyek közösek valamennyi szláv nyelvben, s ezekből egy ősszláv jogrendszert konstruálni. Csakhogy megfeledkeztek arról, hogy a kifejezés azonossága még nem jelenti az intézmény azonosságát, s nem is magyarázza meg az intézményt. Ez az egyetemes szláv jogrendszer csak a romantikus jogtörténetírás elképzeléseiben élt, Bardach itt elsősorban W. A. Maciejowski olykor még máig ható elméletére céloz. Az egyetemes szláv jog történetét így nem is kell kutatni. De megmarad mint kutatási tárgy az egyes szláv népek jogtörténete, és az összehasonlító szláv jog-