Századok – 1964

Folyóiratszemle - Külföldi folyóiratok - 289

:290 FOLYÓIRATSZEMLE polgárháborúval kapcsolatban a semleges kereskedelmi hajók védelméről szóló egyezmény megkötése. Anglia azonban már 1936-ban elutasította azt a szovjet javaslatot, hogy a szovjet—francia szerződéshez hasonló kölcsönös segélynyújtási egyezményt kössenek. Az év végétől kezdve az angol kormányzat egyre inkább eltávolodott már a kollektív biztonság politikájától, aminek az okait persze jelentős részben belpolitikai mozzanatokban, ti. a konzervatív párt megerősödésében is kell keresni. — Az ismertetési rovatban Balogh Róza beszámol azokról a Magyarországon 1959— 1962-ben megjelent munkákról, amelyek a Szovjetunió történelmével foglalkoznak (212—213. 1.). — N. NOVAJA I NOVEJSAJA ISZTORIJA. 1963. 4. sz. Az első tanulmányok a II. kongresszus 60. évfordulójával foglalkoznak. AJvezércikk: A nemzetközi munkásmozgalom történetének fordulópontja (3— 8.1.) általában utal a kongresszus jelentőségére. — A bolsevikok fellépése a nemzetközi küzdőtérre (9—19. 1.) c. tanulmány megmutatja a kongresszus konkrét nemzetközi visszhangját, valamint a bolsevikok által az Internacionálén belül a kongresszust követően folytatott harcot, elsősorban szervezési kérdésekben. — G. G. Kurganov: V. I. Lenin harca a reformisták ellen a nemzetközi szocialista irodában 1905— 1914 (20—32. 1.) c. tanulmányában bemutatja először Lenin állásfoglalását az oroszországi pártviszonyok kérdésében, harcát a mensevikekkel való szakítás érdekében, azután ismerteti Lenin állásfoglalását az angol munkáspártnak a II. Internacionáléba való felvétele kérdésében: Lenin szerint nem szabad visszautasítani az angol pártot, de nem is szabad bírálat nélkül hagyni gyengéit, következetlenségeit. Lenin támogatta a baloldali holland szocialisták harcát is. — Az egyéb tárgyú tanulmányok közül Georges Cogniot: A francia munkásosztály harca az európai „integráció" és a Párizs—Bonn tengely ellen (33—49. 1.) címen ismerteti a közös piac fejlődését, a francia kormány állásfoglalásait, utal arra, hogy De Gaulle 1960 szeptemberében Hamburgban német tisztiiskolások előtt mondott beszédében egyenesen rehabilitálta a német militarizmust. A francia munkásosztály elsősorban nemzeti érdekből harcol ez ellen a politika ellen, amely Franciaországot ki akarja szolgáltatni a német imperializmusnak. Ismerteti a munkásosztály által vívott harc különböző formáit, s befejezésül arra utal, hogy a leglényegesebb cél nemcsak annak a megakadályozása, hogy Franciaország а németek vazallusa legyen, hanem a hidegháború felszámolása. — D. Dmitrlev: A francóista, Spanyolország külpolitikája a háború utáni korszakban (50—63. 1.) c. tanulmányában megmutatja azt, hogy a Franco-rezsimnek belpolitikai okokból mennyire szüksége volt a nyugati hatalmak, elsősorban az Egyesült Államok támogatására, hogyan építette ki ezeket a kapcsolatokat. Most, hogy Franco biztos abban, hogy a nyugatiak fenn kívánják tartani rendszerét, önállóbban mer fellépni, ezért veti fel azt a követelést, hogy Spanyolországot is lássák el atomfegyverekkel, s ezért tud Portugáliával egyetértésben különböző provokációkat kezdeményezni az afrikai népekkel szemben. — R. Sz. Varfolomejeva: A francia kommunisták harca a demokráciáért 1958—1962 e. tanulmánya (64—79. 1.) a személyi diktatúra ellen vívott harc formáit ismerteti, s utal arra, hogy több más francia párt is egyre inkább szembe kerül az uralmon levő rendszerrel, nagy népi egység bontakozik, ki. — A folyóirat ebben a számában külön rovatot nyitott abból az alkalomból, hogy a német nép 150 éve szabadult fel a napóleoni elnyomás alól. Ezen a rovaton belül P. A. Zsilin: Az 1813-as lipcsei csata történelmi jelentősége c. tanulmányában (80—90. 1.) megállapítja, hogy Napóleon uralma csak a német államok kisebb részére jelentette a polgári reformok kiterjesztését, Poroszországban és Ausztriában Napóleon a leghevesebben ellenezte a reformokat. Ezért a felszabadulás а német nép létérdeke volt. Zsilin utal a harcok során kialakult orosz—német fegyverbarátságra. A szabadságharc céljai messzemenően társadalmi igényeket is magukban foglaltak, a polgári átalakulás fő követeléseit, de ezeket a célokat nem sikerült elérni. — L. A. Zak: Az angol—osztrák kapcsolatok a Német országnak a napóleoni uralom alól való felszabadításáért vívott háború során (91— 102. 1.) címen először is arra utal, hogy a polgári történészek eltúlozzák Metternich szerepét а Napóleon-ellenes koalíció kialakulásában. Bebizonyítja, hogy Ausztria 1812-ben olyannyira Napóleon oldalára állt, hogy 1812—1813 fordulóján komoly ellentétbe került Angliával, az angol kormány titkos összeesküvést szervezett, és Tirolban felkelést készített elő, hogy Ferenc császár helyére János főherceget állítsák, s így bírják rá Ausztriát külpolitikájának a megváltoztatására. Az osztrák hatóságok 1813 márciusában leleplezték az összeesküvést . 1813 második felében Anglia már hajlandó volt támogatni Ausztriát, ennek fejében azonban biztosította a maga kereskedelmi érdekeit a birodalomban. A Napóleon elleni harc fő súlyát sem Anglia, sem Ausztria, hanem proszország viselte. — F. A. Molok számos adalékot hoz arra, milyen lelke®