Századok – 1964
Történeti irodalom - Helytörténeti irodalom (Ism. Benda Kálmán) - 274
274 TÖRTÉNETI IRODALOM korongot és meghatározza annak helyét. A kötetben legnagyobb helyet az archeológiai tanulmányok kaptak. Ezek között Bóna Imre A becsvölgyi női idolt, az eneolitikus szobrocskát elemzi, több dolgozat pedig a hazai várkutatáshoz kíván értékes adalékokat szolgáltatni. Hazánkban e téren még igen kevés történt, így az e témakörben mozgó tanulmányok sokszor küzdenek az összehasonlítás lehetőségének hiányával, az elemzés nehézségeivel. Mégis dicséretes kezdeményezéseknek kell tartanunk őket, mert olyan kutatási területre hívták fel a figyelmét, mely elhanyagolt hazánkban. Nováki Gyula a kemendi vár nyomait vizsgálja, és egy próbaásatás tárgyi emlékei alapján azt a konklúziót vonja le, hogy az őskorban erődített telep volt az. Két egymást kiegészítő tanulmányt írt Dienes István és Nemeskéri János. Az előbbi X. századi magyar temető Zalaszentgróton c. írásában a honfoglaló magyarság településének nyomait keresi, és úgy véli, hogy az két nemzedék temetkezési helye volt, s a kereszténység felvétele idején szűnt meg. Az utóbbi szerző Előzetes jelentés a zalaszentgróti X. századi magyar temető csontvázleleteiről <!. közlésben antropológiai eszközökkel támasztja alá a régész előbbi megállapításait. A kronologikus sorrendben közölt tanulmányok tárgykörben sokban megközelítik egymást. A vártörténet vizsgálatának szándéka a későbbiek alkalmával is jelentkezik, ugyancsak egymást kiegészítő tanulmányok során. A kutatók figyelmét megragadta Zalavárnak, az egykori Mosaburgnak sorsa. Csalog József (Híd- és dorongutak Zalavár környékén), Iványi Béla (Zalavár és a balatonhídvégi átkelő a török időkben) és Sági Károly (A zalacsányi törökkori várak), végül Gedai István (A zalavári bécsi dénárlelet) különféle oldalról közelítették meg a jelzett témát. Csalog József tájékoztatást közöl a vízszabályozás előtti állapotokról, és kimutatja, hogy a kiemelkedő szigeteket cölöprendszer kötötte össze, melynek góca a zalavári vár volt. Iványi Béla kimutatja, hogy eredetileg római település volt itt. 1104-ben már mint vár szerepel az oklevelekben, ettől kezdve pedig sűrűn találkozni vele. De jelentősége akkor nőtt meg, midőn Kanizsa is elesett (1000 október). A vár védelmi rendszeréhez tartozott a balatonhídvégi átkelőhely is, ahonnan Zalavárra egy 2000 lépésnyi dorongúton és hídon lehetett átkelni. A vár Kanizsa visszavétele után elvesztette jelentőségét, ós Schenkendorf Kristóf 1702-ben leromboltatta. Sági Károly egy, a zalavári vár sorsával azonos szerepet játszó várnak történetét igyekszik megvilágítani: Zalacsányét, mely tulajdonképpen palánkszerű erődítmény volt, és emlékét ma is csak a térképészeti anyag tartotta fenn. Gedai István pedig a zalavári bencés apátságból a keszthelyi Balatoni Múzeumba került 76 érme leírását adja. Nem lehet célunk, hogy ezen tanulmányok fejtegetéseit behatóbban v izsgáljuk. Mindenesetre tény, hogy fontos és elismerésre méltó munkát végzett az írói gárda akkor, midőn új, eddig érintetlen munkaterületen igyekezett ismereteinket bővíteni. A kötet jogtörténeti tanulmányt is közöl Degré Alajos tollából, aki a Zala megyei boszorkányperek kérdésével foglalkozik. Megállapítása szerint nem fogadhatók el a polgári történetírás megoldásai az ilyen jellegű perek eredetvizsgálatával kapcsolatban, de úgy látja, hogy nem tekinthető véglegesnek az a felfogás sem, mely az osztályharc kiéleződésével hozza kapcsolatba ezen jogi eljárások kialakulását. Arra hívja fel a figyelmet, hogy elsősorban a természettudományos ismeretekben való elmaradottságra vezethetők vissza ezek a processzusok, de azt sem tartja kizártnak, hogy éppen a javasok, saját üzletük védelmében gyakran rávághatták a gyógyíthatatlan betegségekre azt, hogy az illetőt megrontották. A tudatlanságon alapuló babonás hit pusztításának tekinti e peres eljárások áldozatait. A szerző adatai XVIII. századiak, ós akkor, midőn megállapítja, hogy a tömegperek alapvető oka a természettudományok, itt is az orvostudományok fejletlensége, talán helyes lett volna rámutatni arra, hogy a népi homeopathia teljesen csődöt mondott az e században pusztító ragadós nyavalyákkal szemben. „A dögletes Mirigy grasszálása", a pestis pusztításai befolyásolhatták ilyen téren is a parasztság gondolkodását, sokan kereshették fel azt, aki az „igen titkos pestis ellen való erőt öntött" a betegekbe. Ilyen körülmények között burjánozhatott ki az egészség „megrontásának" fikciója. Sok tekintetben egyet kell érteni a szerzővel, habár a dolgozat e része további kidolgozásra vár. Jakab Ede Zalai kódexeink címmel a hahóti sacramentarium és a csatári biblia (Gut-Keled kódex) problémáit vizsgálva, polemikus alapbeállítottsággal vállalkozik a polgári művelődéstörténet megállapításainak revíziójára. Szép stílussal, érdekkeltően mutatja ki, hogy a hahóti kódexben tulajdonképpen három kultúrréteg különböztethető meg: a) római, b) bencés-frank és c) magyar. Úgy látja, hogy a Hahóton készült ófrancia kódexmásolat protokódexe a magyar honfoglalás idején készülhetett. Ezt az alapanyagot egészítették ki magyar bencések hungarus anyaggal, és a XI. században ajándékozták a zágrábi püspökségnek. Hangsúlyozza továbbá, hogy Csatári jelentős kulturális műhelyközpont lehetett egykor.
