Századok – 1964

Történeti irodalom - Erdélyi János levelezése II. köt. (Ism. Mályuszné Császár Edit) 270

270 TÖRTÉNETI IRODALOM ERDÉLYI JÁNOS LEVELEZÉSE. II. KÖT. Sajtó alá rendezte ós a jegyzeteket írta: T. Erdélyi Ilona (A Magyar Irodalomtörténetírás Forrásai. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1962. 6411.) Erdélyi János levelezésének második kötete az ifjúság éveiből, a reformkor optimizmusából, pezsgő irodalmi megmozdulások világából, külföldi utak élményei közül külső és belső adottságok megszabta csendesebb életbe vezeti át az olvasót. A szabadságharc elveszett — mottó, amelyet a kor minden művészi és irodalmi megnyilvánulásához glosszaként hozzáillesztünk — , és akik megmaradtak, saját lehetőségeik szerint kísérelték meg, hogy tovább éljenek. A protestáns értelmiség igen nagy számban keresett és talált menedéket egyházán belül. Arany János és Szász Károly mellett Erdélyi János számára is ez az út mutatkozott járhatónak, mindössze avval a különbséggel, hogy amíg az első kettő a fővároshoz viszonylag közel fekvő Nagykőrösön jutott katedrához, és alig kapcsolódott ki az irodalmi központ életéből, Erdélyi a történeti patinával ós gazdag könyvtárral dicsekvő, de távoli Sárospatakon lelt menedéket. Az életsors kényszerű módosulása módosulást jelent a levelezés anyagában is. Erdélyi a hazai kultúra egyik fellegvárában éli le hátralevő életét, de ez az élet epikus. Nagy élményei egy-egy értékes régi nyomtatvány felfedezése vagy a protestáns tankönyvirodalom feljavítása. Arany János, Gyulai Pál, Toldy Ferenc hozzá intézett levelei tárgyilagos sorokban beszélnek egy tanulmány megírásáról, honorárium-kiutalásról, valami értékes könyv kölcsön vételéről. Irodalmi életünk nagyjai közül csak Madách hangja szólal meg emberközelből. Országos események nem forrósítják már át a lapokat, mert a nemzet sorsát mások intézik. Effélékre a levelezésben csak néhány keserű utalás vonatkozik. Azok számára, akik a református egyház e korbeli belső életét vagy iskolaügyét, érdeklődéssel kísérik, a kötet tanulságos. A köztörténész számára fontos a levelekben kifejezett politikai hangulat nyilvánítás. A maga egészében azonban olyan férfiú levélváltása ez, aki közügyekben nem vesz részt, az irodalmi központtól távol él, alakulására befolyása nincs. Amennyivel azonban a kötet tartalmi érdekességben és történeti fontosságban mögötte áll az elsőnek, annyival felülmúlja a kiadói munka színvonalát illetőleg. Egészen jelentéktelen apróságokban, nagy ritkán akad csak egy-egy elírás. A „hány csomó élete van" — hány kereszt gabonája termett kifejezés félreértése meglepő, de nagyvárosi embernél nem csodálható (38., ill. 423. 1.). Alig találkozunk „ismeretlen személyek"-kel, akik bízvást kimaradhattak volna a jegyzet anyagból, mint a 409. 1. Kapocsfy Imréje, vagy végső soron előkerülhettek volna a Nagy Ivánból (VIII. k.), mint Máriássy Ede, a 422. lapról. Az sem esik súlyosan a latba, hogy a kiadó belezavarodott, a Bajza Józsefekbe (41 I. 1.), s hogy Obernyik amúgy sem hosszú életét, még egy évvel megkurtította, 1814 helyett 1815-re téve születése évét (uo.). Talán megemlíthette volna a Telepi-család nevét, akik révén Jókai a Bükkben otthont t alált , és akik nemcsak mint „Laborfalvi Róza ismerősei" tarthatnak számot az érdeklődésre, hiszen az apa, Telepi György, jónevű színész és színpadtechnikus, a fiú, Telepy Károly pedig híres festő volt,. Ezek, az ilyen nagy műnél elkerülhetetlen kis tévedések azonban nivellálódnak a jegyzetanyag értékes magyarázataival szemben. Egészen nagyszabású tájékozottságra vall a protestáns egyházi és iskolai viszonyok rajza, de kitűnőek az egyes kisebb életrajzok, jellemzések is. Az előbbire Fáncsy Lajos, az utóbbira Kazinczy Gábor méltatása szolgáljon példaként. (418 — 419., ill. 424 — 425. 1.). Az abszolutizmuskori magyar értelmiség gondolkozásmódjának a levelek szükségszerűen csak egyes kiragadott, bár jellemző töredékét mutatják be. Vélemény Ferenc József magyarországi körútjáról, a Hentzi-szobor leleplezéséről; a koronázásról; Kuthy Lajos és Görgey megítélése stb. A jegyzetek ezeket könnyen áttekinthető képpé egészítik ki. — Két esztendő alatt nemcsak a jegyzetelés technikájában, de társadalom- ós művelődéstörténeti koncepcióban is hatalmasat fejlődött a Levelezés közzétevője. Gondos munkája, az anyag érdektelenebb volta ellenére, minden olvasó számára élvezetes időtöltéssé varázsolta a publikációt. Mályuszné Császár Edit