Századok – 1964

Folyóiratszemle - Magyar folyóiratok - 1303

FOLYÓIRATSZEM 1-Е 1311 figyelmet az uralkodó osztályok tarthatatlan műveltségi monopóliumára, a szegénydiákok elé emelt gazdasági numerus claususra; a diákszociális és általános szociális kérdések vonalán sikerült együttműködést vagy legalábbis kapcsolatot teremteni olyan nacionalista egyetemi szervezetekkel is, mint a MEFHOSz, ill. a Turul. Ezekben az akciókban nem nehéz meglátni az ifjúsági népfront-politika első szárnypróbálgatásait. — A népfrontpolitika hazai alkalmazásának érdekes fejezetét vizsgálják GONDOS ERNŐ A „Gondolat"-ról c. és HORVÁTH ZOLTÁNNÉ Hozzászólás Gondos Ernő A „Gondolat"-ról c. írásához c. cikkei. Az illegális kommunista párt 1935 — 1937 közt Vértes György szerkesztésében megjelent illegális folyóirata „rövid élete során is maradandó eszmei hatást gyakorolt, mert igényesen és differenciáltan nyúlt a magyar élet kérdéseihez". Gondos a népfrontpolitikának a folyóiratban való érvényesülését vizsgálva ennek antifeudális, nagybirtokellenes, Horváthné viszont antifasiszta, monopoltőke-ellenes vonásait, a szocialista forradalomhoz való átmenet új feltételeit hangsúlyozza és Gondossal ellentétben e , cikkekben nem csupán a népfrontpolitika népszerűsítését látja, hanem konkrét alkalmazásukat is. A földkérdéssel kapcsolatban Gondos bírálja a folyóirat földreformellenes és ezzel a falusi szövetségesek körét leszűkítő álláspontját, amelyet csak 1936/37-ben revideált. Horváthné viszont a parasztpolitika új vonásainak a párt stratégiájával való összefüggését tartja lónye> gesnek, s emellett tagadja a párt 1936/37 előtti parasztpolitikájának a falusi szegénységre való korlátozottságát. Tanulmányának harmadik részében Gondos az antifasiszta mozgalom főbb elvi kérdéseinek (polgári reformpolitika, választ ójogi reform városi dolgozók — munkásosztály — értelmiség helyzete, provincializmus, békés revízió, népi—urbánus ellentét, zsidókérdés, 1936/37. évi moszkvai perek) a folyóiratban való tükröződését vizsgálja kritikusan itt az MSzDP és az FKP, továbbá a haladó értelmiség és a városi kispolgárság konkrét helyének, feladatainak megjelölését kéri számon az antifasiszta öszszefogás keretében. — FARKAS SÁNDOR •József Attila és a párt címen Vértes Györgynek az Irodalomtörténeti Közlemények 1963. évi 2. számában megjelent cikkéhez szól hozzá, a főkérdésekben egyetértőn, néhány más kérdésben a szerzővel vitatkozva. József Attilának a párt által 1933 nyarán való „elejtése" a cikkíró szerint nem kizárólag egyes személyek félreértésének, rágalmainak, féltékenységének volt a következménye, hanem — mint ahogy ezt már Révai •József megállapította — része volt benne a szektás politikának is. Ürügyet adott erre maga a költő is, egyes nacionalista (pl. nemzeti kommunista párt alapítására vonatkozó), később pedig anarchista nézeteivel. — A népfrontpolitika osztrák alkalmazásának problémáit vizsgálja HERBERT STEINER AZ Osztrák Kommunista Párt és 1934. február 12. c. cikkében. Bár az OKP 1931-től egyre következetesebben harcolt az antifasiszta munkásegységfrontért, a szociáldemokrata pártvezetőség nem volt hajlandó a tömegeket a kommunistákkal karöltve harcba vinni az ausztrofasizmus ellen, nem mert a fasizmus elleni általános sztrájk fegyveréhez nyúlni. Ez a politika tette lehetővé a Dollfusskormány 1934 februári támadását a munkásság ellen, a munkás és demokratikus szervezetek szétrombolását, ami viszont az 1938-as Anschluss előtt egyengette az utat. Az OKP ezután egyes Komintern-vezetőknek a februári eseményekről adott hibás értékelését kijavítva, tömegpárttá vált, „s döntő hatással volt a munkásmozgalom további eseményeire". — Az Életrajzok c. rovatban TORZSA ISTVÁN Némety Ernőnek, a textilmunkások szociáldemokratából kommunistává fejlődött^ Dachauban elpusztult vezetőjének, GÁTI JOLÁN pedig Kásztel Andrásnak, a Népszava ukrajnai munkaszolgálatban meggyilkolt kommunista külpolitikai főmunkatársának arcképét rajzolja meg. — B. B. TÖRTÉNELEM. 1. sz. (1963): A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Országos Történelmi Választmányának nemrégiben indult közlönyében VADÁSZ SÁNDOR Nemzetközi pacif ista mozgalom az első világháború előtt c. tanulmánya a békeeszme antik (római), feudális (Sully), majd polgári (Grotius, Kant) megjelenési formáinak vizsgálata után részletesen elemzi a XIX. század elején kibontakozó polgári pacifista mozgalmat, amely csupán általánosságban, a nép konkrét politikai helyzetétől elvonatkoztatva propagálta a békét. Mikor az I. Internacionálé 1867-ben a békeharcnak a kizsákmányolás elleni harccal való összekapcsolását követelte, el is váltak a nemzetközi munkásmozgalom és a polgári pacifizmus útjai. A polgári pacifizmus a XIX. század végén és a XX. század elején élte virágkorát, amikor megalakul i az Interparlamentáris Unió, a Nemzetközi Békeiroda, és a hágai békekonferenciákon (1899, 1907) határozatokat fogadtak el a vitás kérdések megoldásáról és a kötelező nemzetközi döntőbíróságról. Az 1912. évi genfi és az 1913. évi hágai kongresszusok után azonban a pacifista mozgalom gyorsan elsüllyedt a sovinizmus tengerében. —Kr-ZSITS EDIT .4 bőripari munkásság története 27*