Századok – 1964

A Szovjetunió és a népi demokráciák történészfrontja - Fedoszejev; P. N.–Francev; Ju. P.: A történettudomány módszertani kérdéseinek kidolgozásáról 1214 - Francev; Ju. P. lásd Fedoszejev; P. N. 1214

1220 I'. N. FEDOSZEJEV-JU. P. FBANCEV idealizmus újjászületése és hatalomra jutása a polgári ideológiában, tehát az a folyamat,, amelyet Lenin „Materializmus és empiriokriticizmus" c. művében feltárt, pusztító hatástváltott ki a polgári történettudományban. A polgári történettudományban a spontán materialista gondolkodás legcsekélyebb jelentkezését is „ódivatú" tendenciának nyilvánítják, amely nem felel meg a „modern filozófiai gondolkodás" követelményeinek. Gardiner összegezte az eredményeket és győzelmet akart ünnepelni, de miután „elintézte" a „törvényszerűség" fogalmát, nem tud mit kezdeni a kauzalitás problémájával. Gardiner elismeri, hogy a történetet ok ós következmény nélkül lehetetlen kifejteni. De hogy lehet megállapít ani azt, hogy az adott eseményt éppen ez s nem valamilyen más ok váltott a ki ? Hogyan lehet a történeti jelenségek kauzalitását elemezni, ha valaki elutasítja a fejlődós törvényszerűségeinek keresését? Hogyan lehet a törvényszerűségek feltárása nélkül megmagyarázni a történeti jelenségeket, jöhet-e így létre általánosítás? Ezekre a kérdésekre Gardiner lényegében képtelen választ adni. Ha nincs „általánosító állítás", akkor természetesen történettudomány sincs. Az idealista koncepciók modern követői nem tudnak kijutni a logikai zsákutcából. Aki következetesen halad ezen a kitaposott úton, az elkerülhetetlenül eljut a történettudománynak mint'tudománynak a felszámolásáig. 19öl-ben jelent meg J. H. Hekster sok zajt kiváltott műve a történettudomány átértékeléséről. K. Brindenbauch, a könyv recenzense,3 a könyvet kihívásnak tartja, amely arra kényszeríti a nyugati történészeket, hogy revideálják egyes alapvető módszertani elveiket. Hekster átértékelése a „gondolkodást akadályozó" olyan fogalmak, mint „fejlődés", „irány", „evolúció", „tendencia" és „faktorok" „ellenőrzésére" szólít fel. De az „ellenőrzéskor" összeomlanak azok az alapvető tudományos fogalmak, amelyekre a történészek sok évtizede támaszkodnak. A polgári ideológusok tehát különböző eszközökkel támadják a historizmust, és azt a felfogást teszik magukévá, hogy a történeti folyamat nem egyéb, mint a történész szubjektív elképzeléseinek láncolata. A múltról alkotott ismereteinkben nincs objektív igazság, a társadalmi fejlődésnek nincsenek objektív törvényszerűségei. A történet nem egyéb mint történeti események kaotikus halmaza. A kommunista világnézetben a historizmusnak fontos helye van; a történeti folyamat tudományos elmélete, a múlt ismerete a marxista—leninista tudományban szerves egységet képez a jövő perspektíváinak a reális értékelésével. A történeti ismeretek módszertani kérdéseinek jelentősége korunkban különösen nagy. A módszertani kérdések jelentőségének alapját a világtörténetben bekövetkezett hatalmas eltolódások alkotják; ezek a változások az ideológiai harcban is tükröződnek. A jelenlegi ideológiai harc jellegét mindenekelőtt a két ellentétes rendszer, a kapitalizmus és szocializmus erőviszonyainak megváltozása határozza meg. A szocializmus erőinek kolosszális megnövekedése, a kapitalizmus erői feletti túlsúlya a legfontosabb történeti tény, és ezt módszertani szempontból is értékelni kell. A polgári teoretikusok szeretnék ezt a tényt mint valami ,,nem-törvónyszerű"-t magyarázni, ennek érdekében hajlandók a történeti törvényszerűség minden fogalmát elvetni, s az önkényt az emberi sors urának rangjára emelni. A modern idealisták azzal vádolják a marxistákat, hogy elemzéseikben „előítéleteket" használnak. A marxizmus ellenfelei az „előítéletek" fogalmán a Marx, Engels és Lenin által feltárt társadalmi törvényeket értik. Az idealisták azt kívánják, hogy a marxista történészek minden alkalommal bizonyítsák be, tegyük fel azt, hogy a társadalmi fejlődós alapját a termelőerők és a termelési viszonyok ellentmondásos egysége képezi. De az ilyen követelmény ellentmond magának a tudományos megismerés természetének. Vajon a matematika fejlődhetne-e, lia a már bebizonyított és ellenőrzött teorémákra támaszkodás helyett minden esetben kénytelen lenne mindent élőiről bizonyítani. A történelem materialista felfogása — amint arra Lenin felhívta a figyelmet — hipotézis volt. De Marx a „Tőké"-ben megtestesült hatalmas munka árán nagy tényanyagon leellenőrizte ezt a hipotézist. „Jelenleg — a Tőke megjelenése óta — a materialista történetfelfogás már nem feltevés, hanem tudományosan bebizonyított tétel . . ,"4

— írja Lenin. Lenin szavai szerint „a materialista-történetfelfogás egyet jelent a társadalomtudománnyal". Volt idő, amikor a marxista történész kénytelen volt ismételten a történelmi materializmus alaptételeinek igazát bizonyítani. Korunkban azonban a marxista történész a történelmi materializmusból nem mint hipotézisből, hanem mint bebizonyított tudományos tótelekből indul ki, amelyek nélkül lehetetlen tudományos ismeret. Lenin hangsúlyozta, hogy a társadalmi fejlődésnek nincs még egy olyan elmélete, „amely éppen úgy, mint a materializmus, képes lenne arra, hogy a »megjelelő tényeket«, 'American Historical Review. Vol. 67. 1962. 4. 1. 4 V. I. Lenin művei. 1. köt. 139. lv