Századok – 1964

Vita - Vörös Károly: Egy XVIII. századi adóösszeírás történeti statisztikai feldolgozásának problémái 1206

EGY XVIII. SZÁZADI ADÓÖSSZElltÁS I'IiOBLÉMÁI 1209 • a korábbi példákban jogi státusuk — szerinti lehetséges differenciálódását. Éppen ezért itt az ö következtetéseit sem tudom teljes mértékben, elfogadni.) S a tanulmányomat nem ismerő olvasók számára itt is rá kell mutatnom arra, hogy elemzésem e ponton sem ér véget a Perjós által idézett, a fentiek fényénél valóban elnagyoltnak bizonyuló és a részesedési átlagszámnak a maga valóságos jelentőségénél jóval komolyabb funkciót is tulajdonító következtetésekkel, hanem a problémát móg 2 további táblázat (12., 13. sz.) segítségével, elsősorban a birtoklástípusok állatvagyonának típusonkénti belső megoszlása alapján is vizsgálom, s a végső eredményeket ennek alapján kísérelem meg megállapítani. Perjés negyedik példájának mondanivalóját viszont nem értem. Az adóösszeírásban megemlített földesúri földeket s azoknak az egyes birtoklástípusok közötti megoszlását abszolút számokkal és arányszámokkal egyaránt kimutató táblázata s ahhoz fűzött következtetései szerint : ,,A 109. oldalon azt írja a szerző, hogy a járási falvakban a földesúr kezén levő földterület jóval nagyobb, mint az uradalmi falvakban: »... a típus részesedési átlagszámának két ós félszerese.« Ez valóban jelentős különbség lenne." Miután Perjós táblázatában a kérdést nem a részesedési átlagszám szerint is megvizsgálja, szóról szóra azonos következtetéshez jut: „Amint látjuk a járási falvakban valójában a részesedési átlagszámuk két és félszeresét kitevő föld van a földesurak birtokában" — írja —, ami éppen nem a részesedési átlagszám használatának veszélyeit látszik mutatni. Persze, az is igaz, hogy a kérdés nemcsak a szóban forgó földterület mennyisége, hanem a vonatkozó adatok elég bizonytalan, rendszertelen s egyáltalán nem teljes volta miatt is jelentéktelen, illetve csak periférikus jelentőségű. Ugy gondolom, mindez eléggé bizonyítja, hogy Perjés aggodalmai túlzottak, s részben indokolatlanok is, ós a részesedési átlagszám — ha funkcióját nem értékeljük túl, -és mindig megfelelő összehasonlítási alappal vet jük össze (amit egy ponton valóban elmulasztottam) mint a részesedés egyes feltűnőbb sajátosságainak érzékeléséhez a sokoldalú gyors összevetés lehetőségét biztosító általános (s így persze meglehetősen durva) átlagszám (kiegészítve azután a megoszlás szerinti vizsgálat immár valódi átlagokra támaszkodó eredményeivel) valamely birtoklástípus, területi csoport vagy akár egyes község viszonyainak egyes sajátosságaira igen jól s általában a helyes megoldás felé mutatva hívja fel a figyelmet. 3. Ami Perjésnekrnásik, s ugyancsak az alkalmazott statisztikai módszer hiányosságával indokolt azon kifogását illeti, miszerint tanulmányomból „az olvasó nem kap egyértelmű választ arra, hogy a vasi parasztság helyzetének kialakításában mi volt a legdöntőbb tényező": a táji adottságok vagy a földesúri viszonyok-e, — az önmagában, úgy vélem, elég röviden megválaszolható. Aki tanulmányomat s táblázataimat, ha csak a legfelületesebben is, de végignézte, úgy vélem, azonnal láthatja, hogy Perjés azon felfogásával ellentétben, mely szerint „szerző alapvető kategorizálásánál a táji adottságokból indul ki", alapvető vizsgálati kategóriáim részint az egyes uradalmak, ill. az ún. járási falvak komplexusai, részint, magasabb fokon, a birtoklástípusok, — tehát soha nem földrajzilag, hanem mindig társadal mii ag-gazdaságilag determinált csoportok. S amikor a 112. skk. lapokon az egyes területi csoportokat nagyobb csoportokban összefogva jellemzem, ennél a csoportosításnál is kizárólag az összevont területi csoportok társadalmi-gazdasági struktúrájának azonossága döntött: a földrajzi jellegű táji viszonyok ismertetése csak az így kialakított nagyobb csoportok környezetének jellemzésére és térbeli elhelyezésük megkönnyítésére szolgált. Hegyvidék és síkvidék is tanulmányomban elsődlegesen mint eltérő birtoklástípusok és ennek megfelelően eltérő jobbágyviszonyok jelentkeznek. Mindez, úgy vélem, elég egyértelmű válasznak, illetve állásfoglalásnak tűnhet a jobbágysors alakulásában a földesúri viszonyok elsődleges szerepe mellett. Ezzel szemben válaszom bizonytalanságának dokumentálására példaként azt felhozni, hogy a nyugati hegyes területeken élő parasztság életviszonyai megromlásának okai közt hol e részek túlzsúfoltságát, hol a földesúri árutermelést mutatom be indokul, úgy vélem, éppen olyan indokolatlan (mivel egyrészt a két magyarázat nem áll egymással ellentétben, másrészt ón se állítom őket szembe egymással — lévén mindkettő egyforma, ha nem is egyszerűen egyenlő értékű eleme a valóságos oknak), mint bizonyítékul olyan statisztikai kimutatást kérni számon tanulmányomtól, mely (a földesúri allodiumok területéről) a korban össze sem állítható; — vagy a bizonyítékliiány példájaként olyan statisztikai adatokra (és olyan összefüggésekben) hivatkozni, melyeket nemcsak, hogy magam sem használok fel bizonyítékul, de melyekről éppen magam állítom azt, hogy esetlegesek és tökéletlenek (amit különben Perjés idéz is). Annak jogosultságát pedig, hogy egy adott időpont állapotainak rekonstruálásánál elfogadom egy akkor meginduló•nak jelzett fejlődés 20 évvel későbbi eredményeinek tanúságtót elét, ha vitatni talán lehet