Századok – 1964

Közlemények - K. Telbizov egy elfelejtett magyar garibaldista 1196

1202 К. TE-LBIZOV neket egybegyűjti és menházakba elhelyezi: özvegyeik eltartásáról, gyermekeik neveléséről gondoskodik. — A jelen ülés szakban pedig nem sokára napi rendre tűzve lesz egy ujabb törvényjavaslat, melynél fogva a függetlenségi harczokban elbénult tisztek, katonák, önkéntesek nyugdijának élvezete haláluk után azoknak özvegyeire s árváikra is kiterjesztendő. Ezen törvényjavaslat általános pártolás ban részesül a napi sajtó részéről pártkülönbség nélkül országszerte, és a közvélemény osztatlan óhajtása szerint az ország gyűlésen általános többséggel fog megszavaztatni. Ezen törvényjavaslatnak megszavazása családom jövőjét biztositandván, én nyugodt lélekkel hajthatandom le fejemet az örök álomra, mert halálom után csak koldusbotot örökölhető özvegyem és gyermekeim, azon törvénynek védnöksége alá helyezve, nem fognak sem kegyelem kenyérre, sem árva-menházakra szorulni. Nem tagadom, hogy „datur modus in rebus, sunt certi denique fines" axiomához képest az én helyzetem is előnyösebre válhatandott: de öntudatom mindig visszatetszéssel volt az önérdek és előnyök hajhászata iránt. — Személyes ós egyéni tekintetből soha, sem a kormányhoz, sem a polgári sem a katonai hatóságokhoz nem folyamodtam. — Pazarló ember soha sem voltam, de szerény nyugdijamból nem takaríthattam meg semmit, mert még a Magyar Légió föl nem oszlott, nem egy honfitársam vette igénybe tárczámat, ós én a legjobb szívvel osztottam meg falatomat azokkal, kiket helyzetök a külföldön arra kényszeritett, hogy engem igénybe vegyenek. — Különben a Légiónál be volt osztva testvérem, két vingai ifjú és egy volt Josephstadti erdélyi rabtársam, kiket segítenem kötelességemnek tartottam. A Légió feloszlatása és honfitársaink haza távozása után magamra maradván, néhány ezer frankot megtakarítottam, azonban a végzet azt is nem nekem szánta. Egy nápolyi bankár, Schwejzi barátom ajánlására gyümölcsözés végett a Credit Fonciere Suisse földhitel intézetre biztam azon tőkémet, de négy év előtt ama földhitel intézet megbukott ós a Liquidationális per még folyamatban van Parisban; azonban nincsen kilátás arra, hogy valamit visszakaphassunk. Ezen tényeket nem panaszkép hozom fel. Sorsommal kibékültem, és a reám zúdított állapotot zúgolódás nélkül viselem. Életemben kevéssel megelégedő ember lévén, mindig addig nyújtóztam, meddig a takaró ért. Családom is így van szoktatva; és minthogy társadalmi állásunkhoz képest a világ igényeinek megfelelhetni tehetségünkben nem áll, elszigeteltük magunkat a világtól és a legnagyobb visszavonultságban élünk. Ezen nem kényelmes állapotban az a megnyugtató, hogy nem vagyok lekötelezve senkinek. így voltam én a fogságban is. Az osztrákok által értéktelenitett magyar pénzjegyek elszedése után egy fillér nélkül maradván, az első két évben az agyon ágyúzott aradi lakásom egy udvari szobájában épen maradt bútorom eladásából volt módom élelmezésemet javítani s egyéb szükségeimet födözni. De midőn ez elfogyott, a fogsági élelmezésen tengődtem (napi 10 kr és egy kenyér részlet). — Josephstadtban érkezett ugyan egyszer számomra 30 forint Aradról, de részint mert nem a leggyöngédebb módon gyűjtetett, részint mert a Várparancsnokság által annak számomra való megérkezése még gyöngódtelenebbül adatott értésemre, én azt vissza utasítottam, és soha segélyezést nem fogadtam el, hanem hat évig a szó teljes értelmében az ugy nevezett „komisz rab koszt"-on éltem. Megboldogult jó Atyám se segíthetett, mert ellenei, irigyei a sem irni sem olvasni nem tudó és a bolgár meg oláh nyelven kivül mást nem értő egyszerű földmives polgárt holmi bankóperekbe kevervén, ő is megfosztatott szabadságától, és vagyonát a Bach kormány és Provisorium alatt ugy elkezelték, hogy midőn jó testvérem az örökséget rendezni akarta, ezt annyira megterhelve találta, miszerint az ingatlanok eladásából befolyt összeg a vagyonra kebelezett terhek törlesztésére fordíttatván, alig maradt pár száz forint számára. Török polgármester urat nem ismerem, nem ismerhettem, mert kétséget nem szenved, hogy Vingáról való távozásom után (1842) született. Mindenesetre örömömre szolgál, hogy mint földim s szerény Vingai szülött oly tekintélyes városnak mint Temesvár első tisztviselőjévé emelkedhetett. Végre mit bevezetésül kelle vala említenem, fájdalmas érzéssel tudatom Kegyeddel, hogy első sorban gyászolom a kitűnő magyar hazafit, Kormányzónknak végig hű követőjét Ihász Dániel ezredest, a számkivetésben leghívebb, legkedvesebb barátomat, kinek emléke iránti kegyeletem csak végleheletemmel fog elenyészni; másod sorban gyászolom egyetlen kedves jó testvéremet Józsefet, volt honvéd főhadnagyot, a Kormányzónak az Aradi várból Bem tábornokhoz utolsó futárját, volt Magyar Légióbeli tartalékparancsnokot, Kegyednek genuai szerény kísérőjét, a volt Vingai egyszerű földmivest, kit — bár nem volt megcsonkítva mint én, és életkorához képest hosszabb létre tarthatott volna igényt — a végzet előbb szólította ki az élők sorából mint engemet, kire tán még egyéb szenvedések is várnak a kietlen visszavonultságban, idegen földön,