Századok – 1964
Tanulmányok - Jemnitz János: A béke utolsó hónapja és az Internacionálé összeomlása (I. rész) 1130
1148 JEMNITZ JÁNOS Weill elzászi német parlamenti képviselő, az Humanité berlini tudósítója már huzamosabb idó óta Ch. Andlerrel, L. Herrel együtt cselekvésre képtelennek ítélte a német pártot. Természetesen e kétkedő hangoknak volt befolyásuk. Jaurèst azonban nem tudták teljesen a maguk véleményére téríteni, s Weill későbbi visszaemlékezése szerint mindvégig reménykedett a német szocialistákban.86 Pedig e reménykedés nem volt egészében indokolt. S noha véglegesen még mindig nem dőlt el, hogy a történelem által legnagyobb felelősséget vállalni kényszerülő párt, a német szociáldemokrácia miként fog szerepelni a döntő pillanatban, tény az, hogy az aggasztó jelek mindegyre szaporodtak, s a kételyek a német párt akciókészségét illetően nagyon indokoltak voltak. Ezt bizonyítja Kautskynak ugyancsak erről a napról kelt levele V. Adler -hez. Megírta, hogy Haase-val, a német párt elnökével beszélt, s megtudta, hogy az Internacionálé kongresszusát elhalasztották. A július 14-iki Adler kérést, hogy kíséreljék meg a Vaillant—К. Hardie javaslat paralizálását, Kautsky szerint maga a valóság oldotta meg. Hiszen most lett volna itt az ideje az akciónak, de az osztrák tömegek részéről ennek leghalványabb jelét sem lehetett tapasztalni. Kautskyban fel sem ötlött, hogy ehhez megfelelő vezetés és párt-, propaganda előkészítés is kellett volna. Saját -régebbi tételeiből kiindulva, a tömegek hangulatával magyarázta meg magának a pártvezetőség tétlenségét. Kautsky így int ezekben az órákban: „Örülhetünk, ha a jelen körülmények között sikerül a párt egységét megőriznünk. Nevezetesen a mi lengyel barátaink ezt megnehezítik számunkra."6 7 — Kautsky ehelyütt a lengyel párttal kapcsolatot tartó, lengyel származású német baloldaliakra (Luxemburg, Marchlewski stb.) gondolt, akiknek felfogása összeegyeztethetetlen volt a belenyugvás-kivárás taktikájával. A levélből kitűnik, hogy K. Kautskyt meglepte az ultimátum ténye, bízott abban, hogy Ferenc József békét akar, s elhárítja az ilyen akciókat. Azt látta, hogy az ultimátum már magát a háborút jelenti. A kérdés csupán az, hogy sikerül-e lokalizálni. Bár Ausztriának még a kis háború is végzetes lehet. S itt magánlevélben kifejti a cikkekben másutt is visszatérő gondolatsort: ha Szerbiát meghódítanák, az belső bonyodalmakra vezetne (Kautsky a magyar agráriusok ellenállását emeli ki), ha csak megleckéztetni szeretnék, ez sem lesz könnyű, s tévednek, ha egyszerű büntető expedícióra számítanak. Aggasztónak tartja az egész európai béke sorsát. Ugy véli, hogy a pétervári kormány nem készül háborúra, de gyenge, s így a militarista kaszt és a háborút kívánó burzsoázia könnyen befolyásolhatja. Olaszország szerinte meg fogja várni a háború alakulását, és a "nyerő fél mellé áll. A legkedvezőbb fordulatnak még azt tartaná, ha a jelen helyzetben Oroszország visszalépne, s Szerbiát sorsára hagyná. Ha világháború keletkeznék (vagyis a lehetőséggel K. Kautsky elég hideg fővel már július 25-én számot vetett), akkor ez nehéz helyzetbe hozza őket, minthogy nem lehet egyszerre követelni Oroszország és a Monarchia szétesését. Fordítva viszont az osztrák militaristákat sem támogathatják. Ha pedig a háború mégis megindul, akkor mindenki rákényszerül, hogy frontot válasszon. Nehéz évre számít, s csupán az vigasztalja, hogy miként a tífusznál, aki kiheveri a betegséget, erősebb lesz, mint annak előtte.68 66 Uo. 13 —14. 1. George Weill 1962. febr.-i visszaemlékezése. 67 V. Adler: Briefwechsel . . . 596. 1. 68 Uo. 597. 1.
