Századok – 1964
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Marxista történettudományunk fejlődésének problémái 1011
1042 PACH ZSIGMOND l'A Г. és az első magyar proletárforradalom történetéről. S nemcsak az adatfeltárás hiányzott, hanem elhallgatások és torzítások érvényesültek, egyes forradalmi vezetők tevékenységét, társadalmi erők és csoportok valóságos szerepét illetően. A Tanácsköztársaság értékelése is elferdült: nemzeti jellegének hangsúlyozása mellett — amint már utaltunk rá — a világ második munkáshatalma elsősorban hibái révén vált tanulságossá. Nemcsak agrárpolitikája, hanem a két munkáspárt egyesülése is negatív megítélés alá esett; a szociáldemokrácia pedig egyszerűen mint a forradalom ügyének árulója jelent meg. Minderre nézve azonban történészek tollából — a régi pártvezetés apodiktikus kijelentéseire építve — csupán néhány rendkívül vázlatos tananyag, összefoglalás látott napvilágot; ezen túl alig valami, ami maradandó. A személyi kultusz kiküszöbölése, a régi pártvezetés szektás hibáinak leküzdése, a kétfrontos harc megvalósítása a MSZMP politikájában — teremtette meg az 1918 —1919-re vonatkozó tudományos kutatás kibontakozásának fő feltételét. S az utóbbi 6—8 esztendőben a munka valóban nagyarányú felpezsdülése következett be. Intézmények és kutatók most már széles körben láttak hozzá a sokáig elmulasztottak pótlásához. Elsősorban a forráskiadás számottevő eredményeit kell kiemelnünk : azokat a dokumentumköteteket — Gábor Sándorné, Hajdú Tibor, Milei György, Petrák Katalin és mások munkáit —, amelyek a korszak történeti forrásai feltárásának úttörő kezdeményezését jelentik. Hasonló fontosságúak a forradalmi vezetők: Szamuely Tibor, Kun Béla, Landler Jenő, Alpári Gyula munkásságát történeti húséggel megvilágító összeállítások, dokumentumkötetek. Az anyagfeltáró munka természetesen meghozta gyümölcseit a feldolgozások terén is: néhány év óta egyre gazdagodó irodalom járul hozzá 1918 — 1919 történetének megvilágításához. Az őszirózsás forradalom kibontakozásának — Hajdú Tibor nyújtotta — leírása, a felszínre törő erők valósághű ábrázolása, Károlyi Mihály korábban elferdített, majd elhallgatott szerepének bemutatása előmozdítja a forradalom jellegének és sajátos vonásainak pontosabb értékelését is. Kutatóink komoly figyelmet fordítottak a polgári demokratikus forradalom idején kifejlődő tömegmozgalmakra, a tanácsok megalakulására és jelentőségére, valamint — elsősorban Mészáros Károly és Szemere Vera — a falvakat elöntő, az államhatalom szétverésében fontos szerepet játszó földmunkás- és szegényparasztmozgalmakra. Tisztázottabb történeti kép bontakozott ki a döntő jelentőségű fordulatról, a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulásáról, teljesebb és hitelesebb előadás a szociáldemokrata baloldal szerepéről, a munkásbizalmiak tevékenységéről. Marxista történetírásunk ma már egyértelműen korrigálta a két munkáspárt egyesülésére vonatkozó téves nézeteket. A pártegyesülés szükségszerű és helyes lépés volt. A Kommunista Párt a hatalmat önmaga sem megragadni, sem megtartani nem tudt^ volna; ezért a baloldali és centrista szociáldemokrata vezetők egységajánlata — ami a munkástömegek kívánságát juttatta kifejezésre — nem lett volna visszautasítható. Az egyesülés a proletárdiktatúra elvi alapján jött létre. Az egyesült párt a következőkben nagy nevelőhatást gyakorolt a korábban szociáldemokrata tömegekre, sőt több volt szociáldemokrata vezető később mint kommunista folytatta harcát és munkáját. A két munkáspárt egyesülését tehát csak történetietlen szemlélet tekinthette negatív tanulságot nyújtónak, ahelyett, hogy a valóban indokolt és jogos kritikát az egyesülés módjára alkalmazva, az esemény elvileg is rendkívül fontos pozitív tanulságát kiemelte volna: nevezetesen azt, hogy a
