Századok – 1964

Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Marxista történettudományunk fejlődésének problémái 1011

MARXISTA TÖRTÉNETTUDOMÁNYUNK FEJLŐDÉSÉNEK PROBLÉMÁI 1033' denciáinak a szektás dogmatizmus is táptalajául szolgál. S éppen a nacionalizmus a legfőbb ideológiai akadálya a szocialista nemzetközi munkamegosztás kifejlesztésének és ezzel a szocializmus nemzetközi építésének. A nyugati imperialisták éppen a nacionalista tendenciák megerősödéséhez, ezeknek a szocialista tábort bomlasztó hatásához fűzik reményeiket. Mint látszik, ebben •az összefüggésben sem „poros", hanem fölöttébb időszerű kérdésekről van szó. Ami pedig szűkebben mágát a történettudományt, a magyar történetírásnak a felszabadulás óta megtett fejlődését illeti, talán a fentiekben megkísérelt rövid áttekintés is megmutatja, hogy mennyire jogosult volt Molnár Erik állásfoglalásának, kritikájának lényege; mennyire helytelen — hogy úgy mondjuk, történetietlen — volna a történetszemléletünkben mutatkozott nacionalista maradványokat a személyi kultusztól, dogmatikus-szektás torzulásoktól külön kérdésként kezelni, azoktól elvonatkoztatva tekinteni, megérteni, kiküszöbölésük útját megtalálni. Előbbi rövid áttekintésünknek számos fő eleme, fő vonásai javarészt bennfoglaltatnak, benne rejlenek Molnár Erik cikkeiben, tanulmányaiban. Magunk úgyszólván nem is tettünk mást a fenti rövid áttekintésben, mint kiemeltük Molnár Erik megállapításainak, éles megfigyeléseinek, bíráló megjegyzéseinek helyes magvát, lehántani-lenyesegetni igyekeztünk túlzásait; s néhány, általa nem érintett mozzanattal kiegészítve, az egész elemzést bizonyos fokú elméleti absztraktságából-statikusságából igyekeztünk közelebbvinni a magyarországi konkrét viszonyokhoz, azok alakulásának dinamikájához, az 1944—45-ös helyzettől kezdve. Ami persze — s nyilván ez sem kerülhette el a figyelmet — nemcsak a Molnár Erik kifejtette kritika számos lényeges elemének, vonásának elfogadását, hanem több ponton ellenvetést, vitát is jelentett Molnár Erikkel (és persze számos felszólalással, ill. a polémiában felmerült jónéhány észrevétellel). Bár a legtöbb elvi kérdésben az előbbi áttekintés során szükségképpen állást foglaltunk, úgy gondoljuk, mégsem zárhatjuk le a témakör tárgyalását anélkül, hogy a vitának legalábbis egyetlen, hogy úgy mondjuk, neuralgikus pontjára külön kitérnénk. Molnár Eriknek történetírásunk felett gyakorolt kritikája való ellenséget talál, amikor a legélesebben elhatárolja a szocialista hazafiságot a feudális, ill. a burzsoá nacionalizmustól; de vélt ellenség ellen küzd, amikor tagad bárminemű folytonosságot, fejlődésbeli kapcsolatot a szocialista hazafiság és a hazafiságnak a dolgozó nép törekvéseihez és harcaihoz fűződő szocializmus előtti formái között; amikor a —- feudális nacionalizmussal szembenállott — antifeudális hazafiságot, ill. a — liberális nacionalizmustól elváló és azzal szembeforduló — demokratikus nemzeti ideológiát is kirekeszti a szocialista hazafiság eszmei előtörténetéből. Ezt a fejlődésbeli kapcsolatot — amelyet a folytatás és a gyökeres megújítás ellentétének dialektikus egységében kell felfogni —, a szocialista hazafiság ideológiai előzményeinek kérdését, úgy véljük, Lenin tisztázta. A vitában számos hivatkozás történt Lenninnek A nagyoroszok nemzeti büszkeségéről írott munkájára, s Molnár Erik válaszcikkében részletesen interpretálta ennek mondanivalóját. Mi úgy látjuk — s ez megfelel Molnár Erik említett interpretációjának is —, hogy Lenin itt (és más megnyilatkozásaiban) a burzsoá nacionalizmussal az öntudatos proletárok nemzetköziségét és hazafiságát éppen úgy állította szembe, hogy egyben rámutatott utóbbinak a forradalmi hagyományokban, a demokratikus-népi hazafiságban rejlő eszmeiérzelmi forrásaira; éppen ezen a módon harcolt mind az egységes nemzetről-