Századok – 1963
Tanulmányok - Eperjessy Géza: A mezővárosi és falusi céhek kialakulása és bomlása az Alföldön és a Dunántúlon 951
966 EPEIÎJESSY GÉZA" úrhoz vagy a földesúr tisztjéhez, s a vármegyéhez — tehát fizetni kellett az írnoknak. Meg kellett szerezni az illetékes tisztviseló'k jóindulatát, s fizetni kellett azoknak is. Meg kellett bízni egy ilyenféle ügyek intézésében jártas személyt, aki a Helytartótanácsnál Budán, esetleg a kancelláriánál Bécsben buzgólkodott — nyilván nem ellenszolgáltatás nélkül — a szabadalomra váró kisvárosi és falusi mesteremberek érdekében. S ha valami akadály közbejött, akkor mindent újra kellett kezdeni. A bajai gombkötők pl. 1763-ban azt írták a megyéhez küldött felterjesztésükben, hogy a budai gombkötőktől váltott „Filiális Privilégiumnak Articulusai az N. Várgye Publicatiojaval edgyütt közel 500 forintokba tellett".7 4 Nem csodálkozhatunk azon sem, hogy a margitai (Bihar megye) kalaposmesterek csak akkor szánták el magukat a céhlevél megszerzésére, amikor 569 Ft 45 kr volt a „cassajukban",7 5 pedig a 3. osztályú taksa — csupán — másfélszáz forintjukba került volna. A nyergesújfalusi (Esztergom m.) molnárok, számszerint 14-en 1836-ban 700 ( !) forintot gyűjtöttek össze a privilégiumlevél kiváltására.7 6 A helytörténelmi irodalomban is gyakran találkozunk példákkal, melyek azt bizonyít ják, hogy egy-egy céhlevél kiváltása nem egyszer 6—800 forintba, néha annál is többe került.7 7 A falusi és mezővárosi mestereknek nagy terhet jelentett — a céhlevél kiváltásán kívül — az ilyen ügyekben járatos ágenseknek „jutalmazása" is. A mezőtúri kovács és lakatos céh pl. 1817-ben újíttatta meg korábbi szabadalmát, s csupán a közbenjáróknak, Medgyaszai István bécsi kereskedőnek 445 forintot fizetett „fáradtságaiért". A mezőtúri fazekas és korsós mesterektől 730 forintot, a szűcsöktől, szabóktól és szűrszabóktól pedig 722 forintot sikerült utazási költségek címén a nevezett közbenjárónak 1817-ben, ill. 1818-ban kicsikarnia.78 S ha az illető ágens kevésbé járt el „becsületesen", még az előbbinél is nagyobb összegeket emésztett fel a céhlevél megszerzése. A mezőtúri ács, molnár és kőműves céh pl. 1818-ban kérte a privilégiumot, de csak 1822-ben kapta meg, mivel az intézésével megbízott személy elsikkasztotta a neki adott pénzt. A nevezett mesterek összesen 1979 (!) forintot költöttek a céhszabadalomra, s e mellett még 12 éven keresztül pereskedtek is a sikkasztóval.79 A matolcsi (Szatmár megye) „guba-takács" céh 1826-ban arról panaszkodott, hogy már 20 esztendeje beszedték régi céhlevelüket, mégis egész taksát követelnek tőlük, s az ágens ezenkívül még 70 forintot is.80 Ha pedig a mesterek nem akarták, vagy nem tudták az ágens közbenjárását megfizetni, akkor maguknak kellett Budára vagy Bécsbe utazgatniok. Tolna megye pl. 1815-ben a Helytartótanácstól azt kérte, hogy a gyönki mesteremberek régóta várt szabadalomlevelét egyenesen a megyéhez küldjék 74 OL. AM. Comit. Bacs. No. 4. 75 OL. Dep. Civ. 1838/5/31. A szolgabíró jelentése szerint a kérelmezők száma 17 volt, köztük 7 nemesember ( !), házuk és jó bortermő szőlőik vannak. A mesterek arra hivatkoznak kérelmükben, hogy eddig a földesúr beleegyezésével folytatták mesterségüket, illetőleg a kassai és a nagyváradi céhekhez tartoztak filiálisokkónt. Nagyvárad azonban száraz időben 6 mérföldnyire van tőlük, „rendes posta úton 4 stationyira". Télen és tavasszal viszont nem járható az út Várad feló az árvizek miatt. 76 OL. Dep. Civ. 1837/5/27. 77 Ld. pl. Achim János : В. Csaba Ipari szervezeteinek története. Czéhek,Ipartársulatok. B. Csaba, 1896. 32, 70. és 78.1.; vagy Duray : i. m. 34.1. 78 Vörös István : A mezőtúri céhek ólete. Szentgotthárd. 1911. 3 — 4. 1. 79 Vörös : i. m. 7. 1. «» OL. Dep. Civ. 1827/6/5. 1829-ben végül is kiváltották a privilégiumot.
