Századok – 1963
Tanulmányok - Eperjessy Géza: A mezővárosi és falusi céhek kialakulása és bomlása az Alföldön és a Dunántúlon 951
956 EPEIÎJESSY GÉZA" nyája szolgáltatja az ún. „magyar mívességek"-nek, főként az annyira elterjedt, egyik-másik városban olykor többszáz mestert is foglalkoztató csizmadia iparnak, ezenkívül a tímármesterségnek (cserzővargaság), a szűcsmesterségnek, a szűrposztókészítésnek legfontosabb nyersanyagát. A faggyú s.az alföldi pusztákon oly gyakran található szíksó volt a debreceni és szegedi szappanosipar mellett több mezővárosban is kialakuló szappanfőzésnek alapanyaga. Ugyancsak a helyi nyersanyag szolgáltatta az alapját a XVIII. század derekán kialakuló fazekas-, ,,gölöncsér"-(gerencsér) iparnak, többek között a hódmezővásárhelyi, mezőtúri stb. fazekasmesterségnek. Az előbbi iparágak termékei már a XVIII. században sem csak a szűk helyi piacon kerültek eladásra, hanem részben az országos piac számára is készültek. A molnár- s a vele kapcsolatos ács-, faragó- és asztalosmesterség, illetőleg a kovácsipar termékei viszont főként a helyi szükségletek kielégítésére szolgáltak. A mezővárosi és falusi céhes kézművesipar kialakulásánál fontos szerepet játszottak a, földesúri uradalmak iparcikk szükségletei. A földesúri nagybirtokon a mezőgazdasággal kapcsolatos ipari munkák végzésénél (kovács, faragó, ács, molnár, asztalos, bognár stb. mesterség), ezenkívül a földművelés termékeinek feldolgozásánál és az esetleges építkezéseknél állandó munkaalkalmakhoz jutottak a különböző iparágak képviselői, akik az uradalom szükségleteinek kielégítésén kívül a helybeli lakosság számára is termeltek. „Tanult " kézműveseken kívül az uradalmak olyan cselédeket is tartottak, akik értettek valamilyen mesterséghez. Csongrád megye 1811. évi limitációja például az „első vagyis faragóbéresek" bérét 50 forintban szabta meg. A „közönséges 1-ső béresnek bére, aki az gazdaságbeli eszközöknek faragásához, jelesen pedig az ekének feligazításához nem ért", 40 forint volt,2 7 A tatai és gesztesi Eszterházy-uradalom állandó alkalmazottai között 1842-ben faragóbéresek és kézművesek is szerepelnek.2 8 Ezek a mesteremberek, eleget téve a földesúrral szembeni kötelezettségeiknek, bizonyos függetlenségre is igyekeztek szert tenni, legalább is annyiban, amennyiben a céhszabályok erre lehetőséget nyújtottak. Némely céhkiváltság, így többek között az Eszterházy-birtokhoz tartozó Répceszemere (Sopron megye) mezőváros szabóinak 1712. évi szabadalomlevele több megszorítást tartalmaz a nemesi birtokon dolgozó kézművesekkel, az „Urak és Papok szabóival" szemben. A 24. cikkely pl. kimondja, hogyha „valamely Ur avagy Pap szabója a czéhbe akarna allany, tehát az elsőben adgyon a Czéhben egy foréntot". Ha pedig kívülmarad a céhen, akkor csak országos vásáron szabad árulnia.2 9 Hasonló intézkedéseket találunk a földesúri birtokon élő mesterekkel szemben a kemenesaljai (Vas megye) szabók keltezés nélküli (valószínűleg még az 1761. évi szabályozás előtt készült) artikulusaiban is. A kiváltságlevél az „Urak és Papok" szabóihoz beállt legényektől is követel 1 forint büntetéspénzt.3 0 27 Szegedi Állami Levéltár. Megyei Limitációk. : 8 így pl. egy-egy tatai és esákvári „téglásmester", 3 csákvári kőműves, 1 csákvári cserepeslegény, 1 csákvári asztalos, 11 tatai pálinkafőző legény, 1 tatai serfőző és 2 serfőző legény, 1—1 tatai, csákvári, szári, tarjáni kádár és t öbb faragóbéres. Szabad György : A tatai és gesztesi uradalom áttérése a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra. Bpest. 1957. 461-462. 1. 29 OL. CA. 87. 30 Uo. 175.
