Századok – 1963
Történeti irodalom - Helytörténeti kiadványok (Ism. Benda Kálmán) - 899
908 KRÓNIKA Asztal Értekezletet 1954-ben Párizsba, a „Levéltárak és az iskolai oktatás" témával. Azóta is Charles Braibant hívja össze minden olyan évben a levéltárügy vezető funkcionáriusait, amikor nem esedékes a nagy kongresszus. A második Kerek Asztal Értekezlet Namurban volt 1955-ben, témája a kint levő levéltári anyag volt; a harmadik Zágrábban 1957-ben. Ez utóbbin vett először részt egy magyar delegáció ( Borsalvánés Szedő Antal). A tárgy is igen érdekes volt: a levéltárak és levéltárosok helyzete az államigazgatásban, élénk vitát váltott ki. A téma tárgyalása úgy történik, hogy az értekezlet titkára (az első hat konferencián R. Henry Bautier, az utóbbi kettőn Yves Pérotin francia levéltárosok) készít egy referátumot. A referátum egy kérdőívre a különböző országokból beérkezett válaszokon alapul. A referátum sokszorosítás útján kb. annyi példányban készül el, ahány résztvevőre a konferencián számítani lehet, meg is kapja mindenki, még jóval a konferencia megkezdése előtt. A tárgyalás feltételezi a referátum ismeretét, és annak érdekesebb részeit megvitatja. Egy-két leszögezett, elfogadott álláspontot érdemes itt ismertetni. Az egyik a levéltárügy hovatartozása. A III. Levéltáros Kerek Asztal Konferencia leszögezte, hogy a levéltárak működésüket akkor tudják legjobban kifejteni, ha a minisztertanácshoz 1 tartoznak. Kiderült, hogy a minisztertanács csak ritkán vállalja a levéltárakat. Ebben az esetben a kulturális ügyekkel foglalkozó minisztériumhoz való tartozás a leghelyesebb megoldás. Többen méltatták a belügyminisztériumhoz való tartozás előnyeit. Egy másik , érdekes állásfoglalás volt, hogy a konferencia kívánatosnak tartotta és úgy vélekedett, hogy a levéltárosok tekintélyét növeli, ha a levéltárosok kutató munkájukkal az egyetemi és a történeti kutatóintézeteket segítik. j A IV. Nemzetközi Levéltári Kerek Asztal Konferencia Wiesbadenben volt, 1958-ban. Ezen és a következő konferenciákon e cikk írója képviselte Magyarországot. A konferencia tárgya „a levéltári anyag felhasználásának új területei" volt. Itt is érdemes egy-két állásfoglalást ismertetni. (Megjegyzendő, hogy a Kerek Asztal Konferencia nem hoz mindenkire kötelező határozatokat, tekintve félhivatalos jellegét és kötetlen formáját.) Az egyik ilyen, nem kötelező, de egyhangú állásfoglalás az írók levéltári anyaga tárgyában történt. Az írók levelezése, kéziratai az értekezlet álláspontja szerint az író fondja, tehát levéltári anyag. Célszerű azonban ún. irodalmi levéltárak létesítése, írók, művészek fondjai számára. Közismert, hogy a könyvtárosok ellenkező állásponton vannak, az írók fondját , könyvtári gyűjtőkörbe tartozónak vélik. (A madridi, 1962. évi Kerek Asztal Konferencia ki is fejezte azt a kívánságát, hogy legfelső, nemzetközi szinten üljenek össze a könyvtárosok és levéltárosok a gyűjtőterület elhatárolása kérdésében.) Mindez a levéltári anyag irodalomtörténet területén való felhasználása kapcsán került megvitatásra. Igen érdekes volt a vita a levéltári anyag felhasználásáról a földrajztudományok < területén. Itt kiderült, hogy egyedül Magyarország rendelkezik központi katalógussal a levéltárakban levő kéziratos térképekről. Ezt az értekezlet követendő példának állította oda. A kéziratos térképek sok módon használhatók fel: használja őket a történeti kutatás, elsősorban a településtörténet és az agrártörténet, de értékesek a népgazdaság szempontjából is, hiszen pl. régi, elhagyott bányahelyeket tűntetnek fel, melyeket a mai modern bányagépekkel újból művelés alá lehet vonni. Az V. Nemzetközi Levéltári Kerek Asztal Konferencia Lisszabonban volt 1959-ben, a „Levéltárak a történeti kutatás szolgálatában" című, sokat ígérő tárgykörrel. Valóban, ez a „Kerek Asztal" értekezlet nagyon eleven és vitára kész volt. Mindenekelőtt megállapodtunk abban, hogy egy levéltár jó működését a kutatóterem forgalmán lehet lemérni. De nem azon, hogy hány kutató fordul meg évente a levéltárban, hanem azon, hogy hány mű jelenik meg a levéltárban folytatott kutatások alapján. Felvetődött a segédletek kérdése. A kialakult álláspont az volt, hogy középkori 'oklevelek esetében a legjobban a regesták szolgálják a történettudományt, újkori iratok esetében pedig a levéltári útmutató ós a dokumentumkiadvány. A dokumentumkiadványok nagy jelentőségére többen is rámutattak. Egyes országokban megfigyelték, hogy jó dokumentumkötetek megjelenése után a kutatóforgalom csökkent. Volt olyan nézet is, mely a dokumentumkiadványt a legjobb analitikus leltárnak vélte. 1961 májusában Varsóban tartotta a Nemzetközi Levéltári Kerek Asztal Konferencia hatódik ülését. A téma „a levéltár a nemzetközi életben" volt, ami közelebbről szemügyre véve a nemzetközi levéltári jogot, a levéltárak nemzetközi együttműködését és a nemzetközi szervek levéltárairól való vitát jelentette. Ennek során felmerült az idegen államba került levéltári anyag, mindenekelőtt a második világháború folyamán elhurcolt levéltári anyag kérdése. Prokopenko szovjet delegátus, a Szovjet Levéltári Főigazgatóság egyik helyettes vezetője, kiindulva abból, hogy minden országnak joga van a maga levéltári anyagához, és rámutatva arra, hogy a Szovjetúnióban a második világháború a levéltárakban milyen dúlást végzett (Ukrajna 47 állami levéltárából 22 teljesen elpusztult),
